Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Leszáll Rád a Szentlélek (Lk 1,35)
már az első századoktól kezdve kifejtették, Mária a nagy jel, aki előre mutat az egyház küldetésére, őt a Szentlélek a szűzi anyaság kegyelmével ajándékozza meg, az egyházat pedig azzal, hogy tagjai szintén természetfölötti módon születnek újjá Isten gyermekévé: „Nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből születnek” (Jn 1,13). Az üdvösség rendjében nem a természet szava a döntő, hanem Isten közbelépése. Az üdvösség története a szellemiség irányába halad, a testi embernek lelki emberré kell átalakulni, s ezt az átformálást csak a Szentlélektől várhatjuk: „Ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek” (Róm 8,9). A Szentléleknek tehát van olyan működése, amely a lét rendjében megy végbe. Ide tartozik a Fiú megtestesülése és a hívő ember kegyelmi újjászületése. Ezzel Máriának megadta a valódi anyaságot, az egyháznak pedig a szellemi anyaságot. Máriával kapcsolatban az Újszövetség meg is elégszik ennek a kiváltságnak az említésével és sehol nem emlegeti külön az ő „karizmatikus” tevékenységét. Érdekes összehasonlítást tehetünk például Zakariás énekének és Mária énekének bevezetésénél. Lukács Zakariásról azt mondja, hogy „eltelt Szentlélekkel és így jövendölt” (Lk 1,67), viszont a Magnificat bevezetése csak ennyi: „Mária megszólalt”. Zakariás prófétai funkciót kap, s ennek kifejezése az, hogy „eltelt Szentlélekkel”. Amellett az ő éneke tartalmában is követi a próféták előadásmódját: dicsőíti Istent, aki hú a szövetséghez és jövendöl a Messiás előfutáráról. Ez a két vonás benne van a Magnificatban is, de azokat megelőzi saját nagyságának, kiválasztottságának a bejelentése: „Nagyot tett velem ő, a Hatalmas és a Szent, ezért mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,48—49). Ezért Lukács természetesnek tartja, hogy akinek személyes léte ennyire Istenre támaszkodik, annak az énekét és jövendölését is a Szentlélek irányítja. Ebből a szembeállításból kiindulva még egy megállapítást tehetünk Mária és az egyház kapcsolatára vonatkozóan. Kétségtelen, hogy a lét síkján az egyházat Krisztus úgy tartja fenn, mint saját testét, mint a szőlőtő a vesszőket. De neki megvan a funkcionális viszonya is az egyházhoz, amit a Szentírás azzal jelez, hogy „Szentlélekkel eltelve” hirdette az Isten országát és tett jót mindenfelé (Lk 4,18; ApCsel 10,38). Az apostolok karizmája is a funkció, a tevékenység vonalán marad. Azért kapják a Szentlelket, hogy az ige szolgái legyenek és Krisztus mellett tanúskodjanak. Diákonusi feladatra is olyanokat választanak ki, akik „Lélekkel eltelt bölcs férfiak” (ApCsel 6,3). Mária nem kap ilyan funkcionális szerepet az egyházban, az ő igazi karizmája itt is az anyaság marad. Aki anyja a Főnek, az anyja a titokzatos testnek is. Az egyházban az igazi Mária-tiszteletnek mindig is ez volt az alapja. Arra azonban itt is figyelnünk kell, amit már föntebb említettünk, hogy az ő anyasága nem merült ki a biológiai rendben, mint ahogy egyetlen igazi anyaság sem merül ki abban. Hiszen az anya személy szerint, szellemi beállítottságával is anyja gyermekének. Máriánál hozzá kell még vennünk azt, hogy benne az anyaság egyúttal a kegyelmi kapcsolat alapja is. Ő egész hitével, egész szeretetével, egész kegyelmi megvilágosításával és megerősítésével volt Jézus anyja, s ezért az egyházra vonatkozó szellemi anyasága is ebbe a rendbe tartozik. Közbenjárása, szeretete azt célozza, hogy Fiának, a Főnek a misztikus teste kibontakozzék és elérje a nagykorúságot (Ef 4,13). A hívő közösség tudatában is volt mindig annak, hogy Isten Máriában az anyaság melegét és odaadását is üdvrendi tényezővé tette, ezért bontakozott ki a Mária-tiszteletnek annyi bensőséges formája. Itt kell hivatkoznunk arra a párhuzamra és szembeállításra, amely a Gál 4,4-ben található: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából s az Isten fiaivá lehessünk.” Az ellentét abban van, hogy az Isten Fia áldozatot vállal, amikor a földi asszony fia lesz, a párhuzam pedig abban, hogy mindkettőtől születik: az Atyától isteni természete szerint, a földi asszonytól embersége szerint. A kulcsszó azonban az „idők teljessége”. Ennek a kifejezésnek az üdvösség történetében széleskörű jelentése van, de itt elégedjünk meg annyival, hogy Isten gondoskodott az emberrel való teljes találkozásának méltó előkészítéséről. Örök terve 96
