Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Leszáll Rád a Szentlélek (Lk 1,35)
értelmezhetjük ebben az irányban is. Méginkább ilyen jelentése van a „kegyelmet találtál Istennél” szavaknak. A megtestesüléssel kezdődött az a természetfölötti folyamat, amit Pál apostol szavaival „új teremtésnek” mondhatunk, s Mária ebben is az összekötő szerepet játssza. Ha pedig az egész kinyilatkoztatás hangneme alapján a Szentlélek kiáradása nem más, mint a Szentháromság szerető és irgalmas közeledésének kifejezése, továbbá mindent megújító erejének a megjelenítése, akkor Mária anyaságát a biológiai jelentőségén túl kegyelmi valóságnak is kell tekintenünk. Nem kétséges, hogy Isten a megváltással létre akarta hozni a szeretetkapcsolatot maga és az emberiség között, hiszen az örök élet ezen alapszik. A megtestesült Fiú, Jézus Krisztus az egész emberiség nevében sugározza a szeretetet az Atya felé, s ebbe mint különleges szín olvad bele Máriának az anyai szeretete. A Róm 5,5 szerint a szeretet a Szentlélek által árad ki a szívünkbe, s ez érvényes Jézus emberi természetére és Máriára is. Jézus a Szentlélekben élte meg, hogy az Atya szereti őt, és azt is, hogy ő szereti az Atyát, s ennek világos igazolását találjuk a Lk 10,21-ben. Ennek mintájára Mária is csak a Szentlélektől kaphatta meg a kegyelmet, hogy egész anyai szeretetével forduljon Jézus felé, s ebben benne volt Isten szolgáló leányának a szeretete is. Mária mint az egyház előképe. Az elmondottakból azt a következtetést akarom leszúrni, hogy a Szentlélek működésében elsősorban az újjáteremtő, a természetet felemelő tevékenységet kell meglátnunk. Máriára való leszállása Jézus emberi természetének a kialakítása. Annak a természetnek, amely már egészen Istenben létezik, s így a természetfölöttiséget képviseli. Ezt azért hangsúlyozom, mert a mai karizmatikus mozgalmak a Szentlélek kiáradásától valamilyen egyoldalú karizmatikus felvértezést várnak. Az angyali üdvözletben a „leszáll rád a Szentlélek” nem azt jelentette, hogy Mária karizmatikus személlyé válik, hanem azt, hogy a Fiú emberré lesz. A Szentlélek Máriában kialakította az örök Fiú emberségét, s ennek mintájára működik mindnyájunkban. Isten gyermekévé tesz bennünket, amikor a keresztségben megkapjuk, s Krisztus képét alakítja ki bennünk. Érdemes megfigyelni azt is, hogy Jézus az apostoli igehirdetésben és az evangéliumban úgy áll előttünk, mint aki a Szentlélekkel eltelve, tehát karizmatikus erővel teljesíti küldetését. De Máté és Lukács, akik beszélnek az angyali üdvözletről, nem Jézus fogantatásához vezetik vissza ezt a karizmatikus erőt, hanem inkább a Jordán melletti teofániához. Biztos, hogy Jézus embersége kezdettől fogva a Szentlélek irányítása alatt állott, de ennél fontosabb tétel az, hogy ő valóban az Isten Fia volt. A mi fogadott fiúságunkat is csak ebből lehet magyarázni. A Jordán melletti teofániában is a hangsúly azon van, hogy ő a „szeretett Fiú, akiben az Atya kedvét leli”, s a Szentlélek megjelenése ennek az igazolása és kinyilvánítása. Mint ahogy mennybemenetele után is az volt fiúságának végső bizonyítéka, hogy elküldte az Atyától a Szentlelket. Ugyanígy földi működése idején is a karizma nem cél volt benne, hanem istenfiúságának igazolása, mint ahogy arra a szentírási helyek is utalnak (Mt 12,28; Lk 11,20; ApCsel 10,38). Hasonlóképpen az egyház sem azért kapta a Szentlelket, hogy karizmatikus erők bemutatásával felhívja magára a figyelmet vagy különleges utat taposson ki magának a történelemben, hanem azért, hogy mint szellemi anya Isten gyermekeinek adjon természetfölötti életet. Ezzel függ össze az is, hogy — főleg Lukács evangélista — a Szentlélek „leszállását” Máriával és az egyházi közösséggel kapcsolatban említi, míg a karizmák jelzésénél inkább azt mondja, hogy az illető személy „el volt telve Szentlélekkel”. Lukács leírásában észrevehető a hasonlóság az angyali üdvözlet és az első pünkösd között. Az előbbi szerint a Szentlélek leszállására Máriától megszületik a Fiú, aki Istent Atyjának nevezi és életének nagy műve az lesz, hogy „kinyilatkoztatja az Atya nevét az embereknek” (Jn 17,6). Pünkösdkor pedig az egyházban a Szentlélek eljövetelével megalakult az üdvtörténeti közösség, amelyről Joel próféta beszélt, és amelynek az emberiség számára az lesz a jelentősége, hogy „aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül” (ApCsel 2,20). Az egyházi közösség tehát Jézus példáját fogja követni azzal, hogy felfelé néz és Istentől várja üdvösségét. Mária szerepe tehát az anyasági közvetítés, és ebben előképe ő az egyháznak. Ezt a tételt az egyházatyák 95
