Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Leszáll Rád a Szentlélek (Lk 1,35)
Szentháromsági értelmezés. Kétségtelen, hogy Lukács az angyali üdvözletét már az apostoli igehirdetés nyelvén adja elő, tehát abban benne van az egyház teológiai értelmezése és a megértett hit kifejezése. Ebből az összefüggésből nem szabad a „leszáll rád a Szentlélek” szavakat sem kiragadni. A cél annak bejelentése, hogy az angyali üdvözletben Isten mint Szentháromság működik, hiszen Jézus istenfiúságát csak ebből a háttérből lehetett megérteni. A szövegben első látszatra megtalálható a sajátos ószövetségi paralellizmus: „A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli borít be árnyékával.” Az ószövetségi nyelv azonban még nem ismerte a Szentlelket mint isteni személyt. Ezért, ha az angyali szózat ószövetségi fogalmakkal dolgozott, akkor legföljebb így hangzott volna: Az Isten lelke száll rád és a Magasságbeli borít be árnyékával. Az Ószövetségben az Isten „lelke” a mindenhatóságnak, a teremtő erőnek és a történelmet mozgató hatásnak a kifejezése. Lukács azonban már azt a Szentlelket említi, akit később Jézus megígért és elküldött egyházának, hogy az üdvösség történetét irányítsa és célhoz vezesse. A Magasságbeli és a Szentlélek mellett ott van a Szent, aki az Isten Fia, tehát Lukács előadásában a szentháromságra való hivatkozás nyilvánvaló. Az apostoli igehirdetés ezzel világosan bejelentette, hogy Isten a maga szentháromsági mivoltában lépett bele a történelembe, s így elérkezett az idők teljessége. Ezt a titkot természetesen csak ószövetségi képekkel és kifejezésekkel lehetett hitelképesen érzékeltetni. A Magasságbeli, vagyis az Atya, úgy közeledik, mint ahogy a Sinai hegyet a felhő beárnyékozta. Megmutatja erejét, irgalmát, mindenhatóságát, de rejtve marad a titok fátyola mögött. A Szentlélek leszállása az ő teremtő erejét fejezi ki, mint ahogy a teremtés hajnalán is „Isten lelke lebegett a vizek felett.” Ennek a kitárulásnak, ennek a teremtő hatásnak az eredménye a Fiú megtestesülése és közöttünk való jelenléte. Aki így születik bele világunkba, az a „Szent”, mégpedig abban az ószövetségi értelemben, hogy létében van valami elkülönültség, valami mentesség az evilági hétköznapoktól. Tehát Lukács itt is úgy fogalmaz, hogy a szűzi fogantatás tulajdonképpen része a Szentháromság kinyilatkoztatásának. Az egyház hittételként vallja, hogy a Szentháromság kifelé mint egyetlen ok működik, vagyis a személyek nem párhuzamosan adják bele hatásukat, hanem a közös isteni természet alapján cselekszenek. De amellett maga a kinyilatkoztatás számtalan helyen éppen ezt a kifelé való hatást a Szentiéleknek tulajdonítja, s annak megvan a magyarázata. A Szentírás beszél az Atya tetteiről, a Fiú és a Szentlélek tetteiről. De nem össze-vissza, hanem az üdvösség tervének megfelelően. A kezdeményezés, az irgalom kifejezése az Atya műve: ő küldi a Fiút (Jn 3,16; Gál 4,4). A Fiú az Atya tervének végrehajtását vállalja magára: Azért jöttem, hogy életük legyen (Jn 10,10). A Szentlélek pedig ott szerepel külön, ahol Istennek egész önátadásáról, jelenlétéről és megszentelő hatásáról van szó (Jn 14,26; Róm 5,4; 8,15; Gál 4,6). Isten a maga szellemiségét, szentségét, szeretetét a Szentlélekben fejezi ki. Amikor Lukács Jézus istenfiúságát a Szentlélek közbejöttével alapozza meg, az nem úgy értendő, hogy azért az Isten Fia, mert fogantatása a Szentlélektől van . . . hanem a szűzi fogantatás csak kifejezője az ő istenfiúságának. Ezért Jézus emberi alakjában is csak egy Atyára tekint, a mennyeire. Istenfiúságának végső magyarázata az, hogy már megtestesülése előtt öröktől fogva létezett az Atyánál. A Szentlélek leszállása tehát itt az új eseménynek, a nagy fordulatnak a bejelentése és megvalósítása. Ez a fordulat egyben az üdvtörténet tetőpontja is, hiszen Isten szorosabban nem léphet bele az emberi történelembe, mint a Fiú megtestesülése által. Abban benne van az Atya szeretete és a követelmény a Szentlélek kiáradására. A megtestesülés által valamiképpen az egész emberiség rokonságba került a Fiúval. A „misztikus test” tétele alapján mondhatjuk, hogy az egész emberiség bizonyos értelemben Krisztus istenfiúságának a meghosszabbítása: az a tér, ahol az ő fiúsága a megigazultakban tükröződik (Róm 9,29). Viszont ebben benne van a követelmény, hogy az Atya a Fiú felé irányuló szeretetét, ami a Szentlélekben válik személlyé, a megváltott emberiségre is kiterjessze. A Fiú és az emberiség között azonban az összekötőkapocs Mária, aki által a Fiú beleszületik az emberiség családjába, tehát az emberiségre irányuló szeretetben neki különleges helyet kellett kapnia. „Az Úr veled van” szavakat 94
