Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Lukács László: A Szentháromság az életünkben
Lukács László A SZENTHÁROMSÁG AZ ÉLETÜNKBEN Isten azzal, hogy megnyilatkozott előttünk, kiszolgáltatottá is vált. Nemcsak úgy, hogy Jézus a kezünkre adta önmagát, egészen a kereszthalálig. Hanem úgy is, hogy szavait sokféleképpen értelmezhetjük, félre is érthetjük. Jézus mindent megtett azért, hogy „értsük” Isten terveit, felfoghatatlan szeretetének benne megnyilvánuló titkát. Hányszor olvassuk az evangéliumokban: „Hát még mindig nem értitek?” Már életében küzdött az apostolok értetlensége ellen. Majd elküldte a Szentlelket, hogy fényével oszlassa el minden értetlen szív sötétségét és gondoskodjék róla, hogy az egyház sohase térjen le az igazság talajáról, hanem mindig hűségesen közvetítse üzenetét. Véges fogalmainkkal mennyire közelíthetjük meg Isten misztériumát? Annyira mindenképpen, hogy elégséges alapja legyen hitünknek, reményünknek és szeretetünk- nek, hiszen ez határozza meg kapcsolatunkat vele és a többi emberrel. Istenképünk azonban állandó revízióra szorul. Teológiai kézikönyvek, prédikációs sablonok kije- gecesedett formulái mintha elúsznának fölöttünk; életünk gyakorlata, tényleges elképzelésünk a kinyilatkoztatás Istenéről pedig gyakran igen egyéni színeket ölt. Mennyire hiteles a mi olvasatunk, értelmezésünk az evangéliumról? Kispapokat kérdezgettem, mit jelent számukra, amit a „Szentháromság bennünk lakásáról” tanultak. Zavart hallgatás volt a válasz, s a csend még némább lett, amikor elolvastunk néhány mondatot a Szentírásból. „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni" (Jn 14,23). „Aki vallja, hogy Jézus Fia, abban Isten él, és ő Istenben. Szeretet az Isten: aki sze- retetben él. Istenben él és Isten őbenne" (1Jn 4,16). Mit jelent mindez életünk mindennapjaiban? A beszélgetés tovább kanyargott. Azt még csak el tudják képzelni, hogy Isten: Atyánk. Ahogy minden embernek van apja és anyja, úgy gondolhatunk a mennyei Atyára is, aki mindnyájunk közös Atyja, aki az egész világra gondot visel, akire rábízhatjuk az életünket. Jézus, az elsőszülött Fiú, gyönyörű hasonlatokkal biztatott bennünket erre: mint az ég madarai, mint a mezők liliomai, mint akiknek haja- szála se hullhat ki az ő tudta nélkül. A legkonkrétabb elképzelésünk Jézus Krisztusról van, hiszen életéről, haláláról, feltámadásáról tudósítanak az evangéliumok, az ő lelkülete határozza meg a keresztény ember gondolkodás- és cselekvésmódját. A Szentlélek „áll ellen" leginkább annak, hogy képekbe öltöztessük. Galamb formájú megjelenését gyerekkorunktól furcsálltuk. A „tüzes lángnyelvek” és főleg a „szélvész” jobban megindítja fantáziánkat: hiszen legkevésbé a Léleknek tulajdonítunk határozott térbeli körvonalakat. Nincs a világunkban kirajzolható „helye", de van hatása, váratlan és kiszámíthatatlan, szuverén erővel feltörő jelenléte az egyházban: egyénekben és közösségekben. A beszélgetés végén megállapítottuk: külön-külön mindhárom isteni Személlyel van kapcsolatunk. Az Atyával, teremtőnkkel és gondviselőnkkel; a Fiúval, urunkkal és testvérünkkel; és a Szentlélekkel, akitől Isten világosságát és erejét kapjuk. De hármójuk egységével, a Szentháromsággal nemigen tudunk mit kezdeni. Három Isten akció-közössége? Egy Isten három szerepben? Az ilyen eretneknek bélyegzett vagy nem is keresztény nézetek mintha könnyebben elképzelhetőek lennének. Aztán felidéztük a vasárnaponként imádkozott hitvallást: azt a Credot, amely az első századok gondolkodási rendszerével rögzítette a keresztény hit summáját. Megállapítottuk: a hitvallás is főleg a hármójuknak a világgal való kapcsolatát rögzíti, s elsősorban Jézus Krisztus sorsát, tehát megváltásunk művét részletezi: Hiszek ... a mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében . . . /Hiszek Jézus Krisztusban, aki értünk . . . emberré lett. . . kínhalált szenvedett. . . feltámadt . . . fölment a mennybe . . . újra eljön . . . / Hiszek a Szentiélekben, Urunkban és éltetőnkben . . . ő szólt a próféták szavával... TI
