Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 1. szám

tudásunkról a hitünk szerinti életről, hitünk megvallásáról van szó. A gyermeki de majd felnőtt szinten is elsajátított, tanult hit nélkül kihalna világunkból a keresztény vallás, a felnőtthöz illő hivő meggyőződés. A tanult, és ,,tovább tanult" hit nélkül a hitbeni ismeretek elmélyítése nélkül nem lett volna a múltban, és nem lesz holnap sem az egyháznak jövője. És ugyanígy: a gyermeki, majd felnőtthöz illő és méltó megélt hit nélkül nem lesz az egyháznak jövője. A ma és holnap egyháza számára kihívás és egyben feladat: a gyermekek és felnőttek hitbeni ismereteinek folytonos elmélyítése, gazdagítása a gyermekek és a felnőtt keresztények világ elé tárt ,,megélt hite". Ügyeljünk jól Jézus szavaira! Amikor figyelmeztette a versengő tanítványokat (vő. Mt 18) és intő példaként eléjük állított egy gyermeket, nem azt mondta: ha nem lesztek újra gyerekek —, sem pedig azt: ha nem maradtok gyermekek, hanem: ,,Ha nem tértek meg és nem lesztek olyanok mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába." Az Isten országa nem ,,kizárólag" a gyermekeké, hanem mindazoké, akik olyanokká képesek válni mint a kisgyermekek (vő. Mk 10,14). Azaz: találékonnyá, őszintén nyitottakká, az új, a még nem hallott befogadására képessé, rang- és címkórságtól mentesekké. Isten előtt mindnyájan ,,gyermekek" vagyunk és maradunk. A gyermek nyitott szívvel és kitárt tenyérrel áll a felnőttek elé, mert várja, hogy megajándékozzák. A felnőtt keresztény is megszívleli Jézus figyelmeztetését, s olyanná válik mint a gyermek. Gyermekké, aki hivő tudásában és tanúságtevésében gyarapodik, gazdagodik és jézus példája nyomán ,, növekedik bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt" (Lk 2,52).

Minderre gondolva igyekeztünk jelen számunk írásaiban rámutatni, hogy ,,a tanult, befogadott és megvallott hit" lét, vagy nemlét kérdése a Krisztus-hívők közössége és minden egyes keresztény számára. Végső soron minden keresztény ember — különösen ha érett, vagy előrehaladott korban visszatekint — megírhatná ,,hitem története" címmel saját kis életművét. Olyan történetet publikálhatna, melynek minden lapja — a gondolat-szó-tett folyamatosságában — legszemélyesebb döntéseiről árulkodik. Ez az ,,életmű" olykor egészen egyéni vonásokat tárhatna olvasói elé, máskor a szokásos ,, vonalvezetéstől" erősen eltérő esetleg megdöbbentő sorokat, „titkokat" hozhatna nyilvánosságra. Feltétlenül ,,egyéni" és mégsem ,,individua- lisztikus”, másszóval: személyesen megélt hitről, kereszténységről tanúskodnék. Mindez nem is lehet másképp. Mert bár helytáll, hogy a ,,hit hallásból ered", de az már az egyén szabad döntésétől függ, hogy ügyel-figyel-e a szóra. A lélek talaja ugyan befogadhatja a jó magot, mégis, a lassan csírázó, bontakozó életet az ember képes személyes döntésével, esetleg elöntések sorozatával életképtelenné tenni, elfojtani. A ,,tanult hit"-nél csak odafigyelésre, szorgalomra van szükség, a megélt hit azonban már bátorságot, merészséget is követel az embertől. S az ember egyköny- nyen hajlik rá, hogy kényelmessé váljon, hogy elbátortalanodjék, sőt, hogy olykor gyáva legyen.

,, Utazás hitem körül", ,,Hitem élettörténete" s az ehhez hasonló ,,könyvcímek" mind-mind azt jelezhetnék, hogy személyes igyekezet döntések nélkül, személyes bevetés és elkötelezettség nélkül hívő ember nem élhet világunkban. — Rajtunk, keresztényeken, s a keresztény közösségeken áll, hogy ,,Isten ügye", hogy ,,jézus ügye" továbbra is élő és hatékony lesz-e. Tudjuk, hittel valljuk, hogy Isten ehhez megadja kegyelmét. Hogy együttműködjünk azzal, ez kihívás és feladat számunkra, mi több: hitünkből fakadó kötelességünk.

Sz. A.

2