Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Sólymos Szilveszter: Keresztutak és szentsírok

c) A szentsír jelenlegi gyakorlata és annak teológiai, liturgikus és lelkipásztori értékelése.

Hazánkban a jelenlegi gyakorlat rendkívül változatos. Amennyiben áttekintésem helyesen tükrözi a valóságot, a következő változatok találhatók: 1. a jelenlegi római előírás szerint csak csendes megőrzés, szentsír-, szentségimádás nélkül; 2. vannak helyek, ahol már a nagycsütörtöki liturgia után szentsír jellegű szentségkitételt végeznek, akár tabernákulumba zárva, akár monstranciába téve az Oltáriszentséget; 3. A nagypénteki liturgia után nyitják meg az előkészített szentsírt, ismét három variánssal: csak szentsír Oltáriszentség nélkül, szentsír és tabernákulumba zárt Oltári- szentség, vagy monstranciával, lefátyolozott formában. A szentsír hagyományosan a nagyszombat esti feltámadási körmenetig áll fenn, hiszen kézenfekvő módon a szentsírtól indul a feltámadt Jézussal a szentségi körmenet.

A templomok jelentős hányadában a szentsír óriási, sőt nem egyszer pazarló virágerdővel van díszítve; néhány lelkipásztor, illetve a díszítők számára szinte a legjelentősebb nagyheti munka, amire sokkal nagyobb gondot fordítanak, mint az egész nagyheti liturgiára. — Az is igaz, hogy a nép, amely már a középkor végétől alig vett részt a nagyheti liturgián, a szentsírban látta annak mutatós és sűrített formáját. Még ma is — városokban is — sokan keresik fel a szépen díszített szentsírokat, igen sokszor gyermekeket vezetve oda. De ebben aztán ki is merült számukra — hozzávéve még a nagyszombati feltámadási körmenetet — a húsvéti misztérium ünneplése.

Úgy gondolom, hogy mindenképpen törekedni kellene az egyház szándéka szerint a híveket a szent Háromnap minél tevékenyebb ünneplésébe bevonni. Ennek során lehet a szentsírnak is szerepe, de helytelen lenne, hogy látványosságával az egyedüli, ill. központi helyet foglalja el. — Ahol a szentsírnak még eleven kultusza van, ezt erőszakkal megszüntetni semmiképpen sem lenne helyes. Viszont kellő magyarázattal le kell építeni mindazt, ami leginkább ellenkezik a liturgia szellemével: a monstranciás szentségkitételt és a túlzott virágerdőt. — A második lépés lenne, hogy ne a szentsírral legyen összekötve az Oltáriszentség őrzése, hanem a kettő független legyen egymástól. Az őrzés lehetőleg különálló helyen, kápolnában vagy a templomon kívül, a szentsír viszont látható, ha nem is központi helyen legyen. — (Ahol a körmenet nagyszombaton a szentsírtól indul, előzőleg egy custodiában oda lehet vinni, hogy monstranciával lehessen végezni a körmenetet.)

További megjegyzések: — Ahol még régi, művészi vagy népi jellegű szentsír kápolna van Krisztus koporsójával, azt mindenképpen meg kell őrizni az egész felszereléssel (katonák, őrök stb.) együtt. Ministránsokkal megfelelő misztériumjáték is rendezhető. — Új templomban újszerű, művészi formákat lehetne keresni, mert ezek alkalmasak arra, hogy a híveket a húsvéti misztérium átélésére segítsék. Megkönnyíti az egyházi művészetek dolgát, hogy itt semmi konkrét előírás nincs, — a liturgia szelleme kell, hogy irányítsa ezt is. — A tervezőket nyilván érdekelné, hogy tervezzenek-e helyet a szentsír számára. — Szerintem igen: sőt a tabernákulumtól függetlenül rejtettebb, távolabbi őrzési helyre is gondolhatnának. — Mivel az év folyamán több ilyen mozgó, időszakos áhítat is szóba jön, mint például a Betlehem helye, a Szentírás vasárnapján a Szentírás díszes kitétele, a terménymegáldás helye stb., megfelelő lenne, ha ezeknek jól alakítható, de mégis fix helye lenne, ami nincs éppen a központban — semmiképpen a papi térségben — de mégis a hívek nagy részének szeme előtt áll. — (Ide tudnám elképzelni pl. májusban a Szűz Mária szobrot vagy képet, kellően díszítve, — és itt tartva az áhítatot; nem pedig a taber- nákulum fölé helyezve a Mária szobrot, ami teológiai, liturgikus szempontból semmiképpen nem helyes.)

Mindezen problémák helyes látásához és megoldásához kívánatos a történeti szemlélet, hogy lássuk, mi az, ami korhoz kötött és ezért nyugodtan megváltoztatható; — kell azután helyes liturgiái és teológiai szemlélet is, amit elsősorban a papoknak kell világosan látniuk; végül nagyfokú prudencia, helyes mértéktartás, az adott körülmények szem előtt tartása, hogy mindez ,, . . . elérje az igazi művészet szintjét, táplálja a hitet, hűen fejezze ki, amit ábrázol és feleljen meg a kívánt célnak.” (Római Misekönyv, Ált. Rend.)

51