Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Póka György: Hitünk átadásának és befogadásának lelkipásztori problémái

7. Persze a hallgatók részéről az élő-eleven hitté érlelődött, a leglelkesebben, meggyőzőbben és hitelesebben tálalt hittartalom sem számíthat spontán elfogadásra. Nézetem szerint igehirdetésünknek nagy tehertétele, hogy üzenetközvetítésünk egy­irányú, monologizáló. Nincs benne lehetőség a visszajelzésre, a kérdezésre, a ne­hézségek és kétségek feltárására. A hallgató ezért kiszolgáltatottnak érzi magát, ami negatív beállítottságra hangolja. Ezen felül az igehirdető elfeledkezik arról, mit kellett neki magának töprengenie, küszködnie és gyötrődnie, amíg az igazságok lényegét és tartalmát megsejtette, nehézségei és kétségei szétoszlottak és azok gyakorlati életértékét felismerte. A hit egy rendkívül összetett megismerési, érlelődési és elfo­gadási folyamatnak az eredménye, amit az Isten kegyelme kísér és érlel meg. En­nek a fejlődési folyamatnak a fázisain mindenkinek végig kell mennie és ehhez időre van szükség. 8. Az érlelődési és elfogadási idő nem iktatható ugyan ki, de lerövidülhet azzal, ha az igehirdetés, az információátadás kétirányúvá válik, az üzenetátadás lehető­séget ad a visszajelzésre, kérdésfeltevésre, véleménynyilvánításra, a nehézségek fel­tárására, vagyis a részletes tájékozódásra. Mindez azonban csak a dialógus, a párbeszéd útján, tehát kizárólag kisebb közös­ségek keretei között valósulhat meg. Tapasztalat szerint még ott is nagyfokú bátorí­tásra, ösztönzésre szorul, amit okosan irányítani kell. Ez ad jelentőséget az egyház- községi csoportok, bizottságok megalakulásának, eleven életének, gyakori összejö­veteleinek és az azokban folyó eszmecserének, vitának. Ott alakulhat ki a zsinat el­gondolása szerint az üzenetközvetítő és a hívők között az a közvetlen, családias lég­kör, amelyikben nemcsak az egyházközség tervei, anyagi gondjai és feladatai kerül­nek terítékre, hanem ahol a hívők megbeszélhetik a lelkipásztori munkatervet, kifejt­hetik véleményüket, előadhatják kívánságaikat, mélyíthetik lelkiségüket, amennyiben a hit tartalmával és a keresztény élet követelményeivel kapcsolatban nyíltan elmond­hatják nehézségeiket és problémáikat. A lelkipásztoron múlik, hogy tud-e ilyen szí­nezetet adni az egyházközségi összejöveteleknek. A Wiener Kirchenzeitung most közli az első értékeléseket az egyházközségek életéről. Az egyik beszámoló azt pa­naszolja fel, hogy ameddig liturgiáról, előadások, ünnepek és ünnepélyek megszer­vezéséről, építkezési gondokról van szó, addig van kezdeményezés és élénk az ér­deklődés. De az azonnal megcsappan, ha a Szentírás olvasására, imádságra, elmél­kedésre, a keresztény lelkiség kialakítására kerül sor. Ez is mutatja, milyen nehéz az ember legbelsőbb szférájának, a szívnek a megközelítése. A hit átadásának és befogadásának, egyáltalán a vallásos élet megújulásának alig van hatásosabb módja, mint a dialogizálás. Ez volt az egyik titka a kereszténység rohamos kezdeti terjedésének. A zsidók pünkösdkor kérdést tettek fel Péternek (ApCsel 2,32). A főtanács István diakónus beszéde közben hevesen kifejezésre jut­tatta érzelmeit (ApCsel 7,54). Athénben a görögök nem rejtették véka alá vélemé­nyüket Pál tanításával kapcsolatban (ApCsel 17,32). Félix megszakította Pál fejtege­téseit (ApCsel 24,25). Nem csoda hát, ha a zsinat olyan fontosnak tartja, hogy őszinte dialógus, nyílt párbeszéd alakuljon ki a pápa és a világ püspökei, a püspökök és pap­jaik, a lelkipásztorok és a hívő közösség, az egyház és a világ között. Joggal várja ettől a párbeszédtől az egyházi élet megpezsdülését, megújulását és a hit terjedését. 9. Hogy mindezek mellett a hallgatók szívében visszhangra találnak és meggyöke­reznek-e a hitigazságok, az a lélek titka. Jézus példabeszéde szerint az a talaj minő­ségétől, a hallgató fogékonyságától, lelki készségétől függ. A lélekre pedig csak az Isten kegyelme tud közvetlen hatást gyakorolni, a mi ráhatásunk csupán közve­tett lehet. Ennek mindenesetre egyik hatékony módja, ha életünk példáján is bemu­tatjuk a hirdetett igazság szépségét és a közvetített üzenet örömét. B. e. VI. Pál ta­lálóan mondta: A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók. És ha hallgat a tanítókra, azt azért teszi, mert azok egyben tanúk is. (Ev. Nunt. 41.). 42

Next

/
Thumbnails
Contents