Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 1. szám - KÖRKÉP - Heller György: A hit fázisai - ahogy egy világi látja
gadó valamilyen módon megvallja. A befogadott hit megvallásának ezen folyamata (ábrabeli) rendszerünkben azt jelenti, hogy a ,,vevő" a kapott információk feldolgozásának eredményeképpen ,,adó''-vá válik és a külvilág számára bizonyos impulzust ad le. A hit megvallása szóban vagy tettekkel lehetséges. A befogadás/megvallás folyamatnak négy — logikailag lehetséges — változata van; a) sem befogadott hit, sem megváltás nincs, b) a befogadott hitet nem vallják meg, c) be nem fogadott hitet is megvallanak, d) a befogadott hitet meg is vallják. Az a) és d) esetek logikusaknak tekinthetők; az első pillanatban logikátlannak tűnő b)—c) eseteknek akkor van jelentőségük, ha a hittel kapcsolatos belső állásfoglalás nem felel meg a társadalom (vagy esetleg csak a szűkebb környezet) elvárásainak. A c) eset manapság — a fehér társadalmak szekularizálódása idején — egyre inkább veszít jelentőségéből, de a harmadik világ egyes államaiban — ahol például a kereszténnyé válás a modern társadalomba való beilleszkedéssel is járhat — ma is fontos lehet. Olyan államokban, ahol nyílt keresztényüldözés folyik, a b) és d) esetek fontosak; ezzel kapcsolatban érdemes visszaemlékezni a római birodalomban a III. század közepén lefolyt Decius- féle üldözésre. Ez alkalommal azt követelték a keresztény-gyanúsaktól, hogy pogány áldozat bemutatásával mentesítsék magukat a gyanú alól. Sokan életüket adták hitükért, mert nem áldoztak; mások — elsősorban az előkelők, akiknek sok vesztenivalójuk volt — gyengék voltak és teljes áldozatot mutattak be (ezek voltak a „sacri- ficati” = „áldozatbemutatók''). Ismét mások csak egy tömjénszemcsét dobtak az áldozati oltárra („thurificati” - „tömjénezők"); végül — a legfurfangosabbak — egyáltalán nem áldoztak a pogány isteneknek, de igazolólevelet vásároltak a valójában be nem mutatott áldozatról („libellatici" = „levelesek”). Napjaink Magyarországán nem folyik keresztényüldözés, az egyház/állam viszony rendezett; ennek ellenére kétségtelen, hogy sokan — indokkal vagy indokolatlanul — úgy érzik, hogy hitük megvallása számukra nem volna előnyös. Ez utóbbiak azok, akik ha falun élnek, nem mernek a templomba elmenni, vagy városban idegen templomba járnak; gyermeküket megkereszteltetik, de azért esetleg „névadó ünnepségre” is elviszik; egyházi esküvőjük alkalmával csak a reprezentatív házasságkötő teremben tartott állami aktusra bocsátanak ki meghívót; általában gondosan ügyelnek arra, hogy két arcuk legyen, s hogy hívő „arculatukat" ne is sejthesse senki. Úgy hiszem, ez a típusú keresztény nincs tisztában hitünk alapjával: annak „örömhír" jellegével, s ezek a keresztények bizonyos mértékig arra a példabeszédbeli szolgára emlékeztetnek, aki a talentumot elrejtette. A befogadott hit megvallásának az egész életre ki kell terjednie. A vasárnapi misehallgatási „kötelezettség” letudásában kimerülő kereszténység a kereszténység torz alakja, mert hitünknek egész életünkben, tetteinkben is meg kellene nyilvánulnia. Néha — ritkán — olyan keresztényekkel is találkozhatni, akiknek hite egyetlen szó vagy különösebb cselekedet nélkül is szinte fizikailag sugárzik környezetükbe. Ilyen karizma természetesen keveseknek adatik; de mi, hétköznapi keresztények is megvallhatjuk hitünket. Nem úgy, hogy kiállunk az utcasarokra prédikálni, hanem, ha — saját adottságainkat, lehetőségeinket figyelembe véve, és hitünket el nem rejtve — arra törekszünk, hogy szűkebb és tágabb környezetünkben a keresztény szeretet és a — nemcsak szexuális — erkölcs légköre érvényesüljön. így válik lehetségessé az, hogy Isten vándorló népe a mai szekularizált társadalomban a kovász szerepét tölthesse be. Ne feledjük, az ösegyház tanítása „a zsidóknak botrány, a pogányoknak oktalanság" volt, s a hit terjedésének fő ösztönzőereje a keresztények életének a példája volt. Végül is a „tanított-befogadott-megvallott hit" láncának erre kell irányulnia, s amíg lesznek ilyen keresztények, addig — minden szekularizációs törekvés és ateista szemlélet mellett — meggyőződésem szerint Krisztus magyarországi egyháza is élni fog. 31
