Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 1. szám - KÖRKÉP - Heller György: A hit fázisai - ahogy egy világi látja
KÖRKÉP Heller György A HIT FÁZISAI — AHOGY EGY VILÁGI LÁTJA A téma: ,,A tanított, a befogadott és a megvallott hit” — mondhatni — a hit különböző fázisait foglalja össze. A hit bizonyos értelemben minden (nemcsak a vallásos) ember megnyilvánulása. Mindannyian hiszünk valamiben: Istenben, az anyagban, a haladásban, a sikerben, a tudományban, a humanizmusban vagy esetleg abban, hogy „eladó az egész világ”. Keresztény értelemben a hit problémái a teológia és a filozófia legmélyebb kérdéseit jelentik. E sorok írója tisztában van azzal, hogy mint módszeres teológiai képzésben nem részesült világi, a hit filozófiai és teológiai vonatkozásait legföljebb csak a Rahner-féle „első reflexiós szinten” ismeri, s így nyilvánvalóan sem nem képes, sem nem illetékes ilyen természetű véleménynyilvánításra. Mégis úgy gondolom, nem lehet talán egészen haszontalan a hit tanítása, befogadása és megvallása kérdéskomplexumnak — röviden, a hit különböző fázisainak — bizonyos mértékig profán szempontból történő rövid áttekintése, ahol egyszerűség kedvéért néha ,,hit"-ről szólva ,,erkölcs”-öt is értünk. Manapság, — amikor az információközlés és -feldolgozás rendkívül szerteágazó vonatkozású tudományággá nőtte ki magát — a hit három fázisa szemléltethető egy olyan híradástechnikai rendszerrel, mely egy — információkat impulzusok alakjában kibocsátó — „adóból", s az ezeket az impulzusokat érzékelő olyan „vevőből" áll, ami a kapott információkat feldolgozva, esetleg további impulzusokat bocsát ki. E modellnek olyan továbbfejlesztése is lehetséges, miszerint egy „vevőre" több „adó" működik a tanítás, befogadás, megváltás módszeres tárgyalásánál. Modellünkben azonban nem az elektronika, hanem a pszichológia törvényszerűségei a mértékadók, hiszen végül is a „vevő" emberi személy. 1 1. fázis: a hit tanítása (közlése). A hit „tanításának" iskolás fogalma mögött a hitközlés lehetséges változatainak olyan gazdag spektruma rejtőzködik, melynek szélsőséges esetei egymáshoz csak kevéssé hasonlóak. E spektrum — a teljesség legkisebb igénye nélkül — végigtekintve annak egyik szélén találjuk a feltámadt Krisztussal való találkozást megélt apostolokat (Pált is). Ehhez közel vannak azok a rendkívüli isteni megnyilvánulások, melyeknek egyes misztikusok voltak részesei, illetve az isteni kegyelemnek azok a — rendszerint váratlan — megnyilvánulásai, melyek egy hitetlent egyik percről a másikra hívővé tehetnek (pl. a francia A. Frossard esete). Az isteni kegyelem további megnyilvánulási módját jelenthetik az esetleges csodák. Az eddig felsorolt esetek minden bizonnyal rendkívüliek; közönséges alkalommal a hit átadása — módszeres vagy módszertelen — tanítás révén történik. Ez a tanítás történhet tartalmilag, pedagógiailag jól vagy rosszul, s minden bizonnyal magán viseli az adott kultúra és a korszellem bélyegét. Hogy a hit „tanításának" kategóriájába mi minden fér bele, azt jól érzékelhetjük, ha arra az — a kereszténység egy korszakában nem egyedülálló — esetre gondolunk, amikor Bölcs Jaroszláv fejedelem alattvalóit keresztelés céljából a Dnyeper habjaiba terelte. De még ez sem a spektrum túlsó széle, hiszen nem vettük még számításba a ,,cuius regio eius religio" 28
