Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 1. szám - KÖRKÉP - Heller György: A hit fázisai - ahogy egy világi látja
módszerét vagy a hit „tanításának" az inkvizíciós perek eretnekeinél alkalmazott módját. Végül nem szabad megfeledkeznünk arról — a hazai vonatkozásban is nagy jelentőségű — esetről sem, amikor a „tanításban" részesülők Istenről, ill. a kereszténységről tanulnak ugyan, de csak mint tudománytalan babonaságról. Nyilvánvaló, hogy a keresztény örömhír közlésének fentiekben vázlatosan felsorolt módozatai — mérsékelt kifejezéssel élve — nem egyformán hatékonyak. Mo- dellvázlatunk azonban a „tanítás" fogalmával emlegetett információközlés egyéb lehetséges nemeire is utal. A „vevő" felé ugyanis nemcsak a keresztény hittel kapcsolatos, hanem a legkülönbözőbb egyéb ismeretek is áramlanak. Ezek az információk nemcsak a szó szorosabb értelmében vett tanítás (oktatás) keretében jönnek létre: idetartoznak azok az impulzusok is, melyek a szűkebb családtól, a tágabb társadalmi és munkahelyi környezetből származnak, s amelyeket a „vevő” osztályhelyzete, valamint a mindenkori történelmi helyzet és a korszellem is nagymértékben befolyásol. Az így „adásra" kerülő információk tartalma lehet a hittől független, azzal egészben vagy részben ellenkező, a hitet részben vagy egészen alátámasztó, esetleg azt eltorzító. 2. fázis: a hit befogadása. A „vevő"-nek tekintett emberi személyiség felé tehát a legkülönbözőbb információk áramlanak az „adó" külső világból (a „vevő" számára „külső világ"-ba számítva ezúttal magát Istent is.) Ezeket az információkat a „vevő" saját belső alkata által esetleg determinált módon feldolgozza. Mit jelent azonban esetünkben a „vevő belső struktúrája"? Itt híradástechnikai modelleknél szokatlan jelenségbe ütközünk; a „vevő" strukturális tulajdonságai közé kell ugyanis számítanunk az emberi személy szabad akaratát is (a szabad akarat korlátjaival kapcsolatos problémákat itt figyelmen kívül hagyjuk). Ez modellünk nyelvére úgy fordítható le, hogy a „vevő" belső struktúrája valamiféle véletlenszerűség szerint változik. Modellünk ezen összetettsége jól érzékelteti a szabad akarat jelentőségét, mely rendszerünkben „deus ex machina" jelleget nyer. A hit befogadása (vagy be nem fogadása) tehát egy olyan bonyolult aktus, mely a „vevőben" (befogadóban) számos — a „vevőben" tárolt — ismeretek összeadódnak, a „vevő" saját, bizonyos véletlenszerűséggel változó struktúrája által is befolyásolva megy végbe. Ebben a folyamatban így a hit közlése (tanítása) — mely közlés általában folyamatként, de rendkívüli esetekben pillanatnyi eseményként fogható fel — egy bonyolult információfeldolgozásban szereplő csak egyik ismeretanyag. Ezen ismeretanyag következményei a „vevő” számára az adott információ saját értékétől függetlenül is nagyon különbözőek lehetnek. 3. fázis: a hit megvallása. Hitünket szóval és/vagy tettel vallhatjuk meg, s egyelőre számunkra legyen mindkettő azonos értékű. Modellünk nyelvére lefordítva a hit megvallása (ha egyáltalán erre sor kerül) a „vevő” által a — korábbiakhoz hasonlóan értelmezett — külső világ számára a nyert ismeretanyagok feldolgozásának eredményeként adott (vagy nem adott) impulzusként értelmezhető. A hit tanítása, befogadása, ill. megvallása egymással sorbakapcsolt, önmagukban véve elszigetelt aktusok; vizsgálatukat elősegítheti, ha két-két szomszédos aktust egymással kapcsolatban — tehát folyamatként — próbálunk elemezni. A tanított hit befogadásának folyamata. Láttuk az előbbiekből, hogy a hit tanítása különböző módon és különböző mélységben történhet; az — esetleg — tanított hittel egyidejűleg egyéb, a hittel talán ellentétes behatások is érhetik a saját belső szerkezetű és szabad akarattal rendelkező befogadó „vevőt". A két mozzanat következményeképpen létrejövő folyamatok rendkívül változatosak lehetnek. így pl. a keresztény középkorban hosszú évszázadokon át gyakorlatilag nem volt a keresztény hitnek alternatívája és a kereszténység számára kedvezőtlen, esetleg egyéb 29
