Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE YVES CONGAR O.P. PROFESSZORRAL - Illés Róbert: Élő hit - hívő tudás
„Együtt hinni annyi, mint egymással és egymásért élni." — Mit jelent együtt hinni tanulni? Azt, hogy együtt kell csupa füllé, nyitott szívvé válni a Szentlélek sugallatainak befogadására. Mert aki nem tud, vagy nem akar kinyílni" (csendben, készségesen odafigyelni), az elzárja magát az isteni életet fogantató Szentlélek elől. Egyáltalán emberi életet élni annyi, mint együtt élni. Keresztény életet élni viszont (sajátos jézuskrisztusi hangsúlya szerint) annyi, mint másért élni, egymásért élni! — így kanyarodunk vissza a Szent Ciprián által megfogalmazott legelső irányelvünkhöz, amit akár egész eszmélődésünk mottójául is írhatnánk: Egy keresztény nem keresztény! És ez az ,,egymással és egymásért élni" élmény elrejthetetlen, letagadhatatlan boldogsággal tölti el azt, aki befogadta a hitet. Mint az etióps udvarnokot, aki „tovább ment útján örömmel"; vagy mint Máriát, aki dalra fakadt és „sietve ment a hegyekbe" örömét rokonával megosztani. Az ilyen befogadónak már természetes, hogy „Isten a megfeszített Krisztust tette számunkra bölcsességgé". — Kalkuttai Teréz nővér erről az örömről ismeri fel „kis nővéreinek" hiteles elhivatottságát (hitbefogadását) a legelviselhetetlenebb áldozattal járó munkára: „Megbizonyosodtam, hogy a hite él, — közénk való!" Összegezés. — A hiteles emberi életépítés és a hitben való kiteljesedés nem választható el egymástól. Ennek az egyszerre emberi és isteni (istenemberi) életfolyamatnak tere horizontálisan az egyház, vertikálisan az üdvösségtörténet, amely analógiás kapcsolatba hozható az egyedi keresztény ember fejlődési szakaszaival is. Erre a meglátásra alapozó katekézisünk utat nyithat az életkorok teológiájának megfogalmazása felé. A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE YVES CONGAR O. P. PROFESSZORRAL ÉLŐ HIT — HÍVŐ TUDÁS Yves Congar Atyának a kérdéseket Illés Róbert tette fel (Párizs, 1986. okt. 7.). Mit mond Ön a hit természetéről, a hithez való eljutásról (megkülönböztetve a hit tanúságától?) — A hit szellemi meggyőződés, de másra kötelez mint az egyszerű értés. Itt nem arról van szó tehát, hogy egyszerűen megértünk valamit. A hithez kell a szabadságnak és az akaratnak szabad elkötelezettsége — oly módon, amint a gyermekkorban kapott hitet, később, amikor értelmileg felnőtté váltunk, igazolnunk kell. Igazolnunk a megtett választásunkat, azt, ami az abszolút érték választása. Az abszolút érték nyilvánvalóan Isten és Istenbe vetett hitünk. Hitünk a teremtő, életünket irányító, és a törvényhozó Istenben. Hitünk abban, aki majd életünk végén megjutalmaz. A hitben tehát van valami olyan, ami átmenetre, önmagunkon való túljutásra utal. Ezt a túljutást, önmagunk felülmúlását azzal a kifejezéssel jelölhetjük: a hit kegyelme. Tehát mi a hitet Isten közbelépésének, beavatkozásának tulajdonítjuk. Volt életemben egy barátom, egy tanító, aki nagyon vágyott a hitre, de mégsem jutott el ahhoz. Hiányzott ugyanis belőle önmaga felülmúlásának az a fajtája, amit a hit kegyelmének nevezünk. Lehet, hogy később, valami folytán megkapta ezt a kegyelmet. 24
