Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Koncz Lajos: A felebaráti szeretet biblikus teológiája

Nem is képes az ember e szeretet megteremtésére saját magától. Nem emberi teljesítmény gyümölcse vagy természetes erény ez, hanem isteni ajándék; ahogyan a későbbi teológia fogja nevezni —, Szent Pálra támaszkodva — isteni, „belénk öntött” erény: „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk ajándékozott Szentlélek által” (Róm 5,5). S e szavakban ki van mondva ennek a szeretetnek, az agapénak a lényege. Ez a szeretet karizmatikus szeretet, amely az isteni Lélek által teremtődik az emberi szívben (1Kor 2,11; Róm 15,30; Kol 1,8 stb.). A „szív” — mint tudjuk — a Szentírásban sokkal többet jelent, mint a modern nyelvekben. A bibliai szív az egész ember legbenső magja, az a mindent magába sűrítő életcentrum, amely a megismerés, akarat és érzelmek erőit összefoglalja (vö. Mk 7,21; Róm 10,1). S ez az a mélységi pontja is az embernek, amely az Isten és kegyelmi érintései számára nyitott, befogadásukra képes, s amelyben az isteni szeretet is megteremtődik, mint Istentől való „új élet” (1Kor 13,2; Jn 17,26). Ugyanakkor isteni jellege ellenére a szeretet az emberben szabad döntés eredménye is, mert a Teremtő tiszteletben tartja a teremtmé- nyi szabadságot. Erről a szabad spontaneitásról is többszörösen szól az Apostol (pl. 2Kor 8,3,7; Fii 1,14 stb.), amely abban is különbözik a természetes érosztói, hogy nem a felebarát személyes, egyéni értékességére (szépség, okosság stb.) támaszkodik, hanem ettől füqqetlenül mindenkit átölel, akár vonzó, akár nem (szegények, betegek, bűnösök, ellenség stb.).8

Mindezekben meg kell látnunk — a szeretet-parancs általánosabb meghirdetésén és egyéni megvalósításán túl — egy új, szent közösség megjelenését is a világban: az egyházat, mely karizmatikus szeretetközösség, a szentírási görög műszóval: koinonia. Itt különös felfokozásban realizálódik Krisztus szeretet-parancsa, és az eszkatológiai Isten-országa is már valamennyire elővételeződik, földereng a történelemben. Erről ad hírt az ApCsel, amikor az első jeruzsálemi keresztény közösség életét bemutatja: „A hívek sokaságának egy volt a szíve-lelke”. „Mind összetartottak és mindenük közös volt. . . Nem is akadt köztük szűkölködő, mert birtokaikat eladták és az árát szétosztották azok között, akik rászorultak . . . Egy szívvel-lélekkel magasztalták az Istent és az egész nép szeretetében álltak” (ApCsel 2,44—47; 3,32). Ami az élet szintjén így jelentkezett, annak teológiai rációját ismerte meg és tárta fel kinyilatkozta- tási alapon Szent Pál a titokzatos testről szóló tételeivel. „Sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig tagjai egymásnak” (Róm 12,5; 9,15). „Ezért szeressetek tettetés nélkül. . . Legyetek gyengédek . . . tiszteletadás dolgában előzékenyek . . . Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak . . . Áldjátok üldözőiteket.. . éljetek egyetértésben!”

Szent Pál írásaiból rekonstruálható az ősegyház erkölcsi tudata és magatartása a felebaráttal és hittestvérrel szemben. Mert bár ez a különbségtétel él Isten újszövetségi népében is, de a természetfeletti rendbe emelten és kegyelmi átjártságával. „Testverek” szoros értelemben csak a Krisztusban megigazultak, a „szentek”, a többiek kívülállók (1Tesz 4,9—12). Ennek megfelelően a páli előírások az utóbbiakkal szemben részben nyitottak (pl. „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki felebarátját szereti, teljesíti a törvényt”, (Róm 13,8), részben fenntartásosak („a kívülállókkal szemben okosan viselkedjetek”, Kol 4,6). A keresztény testvériségnek kiemelése mégsem jelent az ősegyházban ezoterikus elkülönülést, hanem az egész üdvösségi rendet szolgálja (vö. Róm 5,12—21). Krisztus mindenkiért meghalt, minden embert meghívott az üdvösségre és természetfeletti testvériségre. Azért e testvériséget mindenkire ki kell terjeszteni, akik bármilyen testi, vagy lelki szükségben segítségre szorulnak.9

AZ ISTEN- ÉS EMBERSZERETET EGYSÉGE. Szent János 1. levelében találjuk meg legtömörebben összefoglalva az Isten- és emberszeretet egységéről szóló tanítást.

Ez az irat egyébként formálisan nem levél, hiszen hiányzanak belőle az üdvözlés szavai, a szerző és a címzettek megnevezése. A hagyomány a 4. evangélium kísérőiratának tekinti, annak magasabbrendű üzenetét konkretizálja egy meghatározott (kisázsiai) olvasóközönségnek, részben az igazi Krisztus-hit, részben a keresz213