Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Koncz Lajos: A felebaráti szeretet biblikus teológiája

tény élet normáival. A János-levél kulcsszavai az evangéliumot visszhangozzák. Ott a Krisztus-esemény teológiai értékelésére használja őket a szerző, a levélben a keresztény erkölcsi magatartás, különösen a szeretet gyakorlásának inspirálójaként szerepelnek. Ilyenek — sokszor antitézises nyomatékozással: élet, világosság, új parancs, sötétség, világ, igazság, Isten-gyermekség, hit, győzelem. A tárgyalásnak nincs szoros, áttekinthető felépítése, szerkezete. Vannak alapgondolatok, viszont, amelyek vissza-visszatérnek, és ezek döntően két kategóriába tartoznak: vagy krisztológiaiak, vagy a morális területéről valók. Mindkettő összefügg azzal a gnoszti- kus eretnekséggel, amely a kereszténység egy magasabb formáját vélte képviselni a hívő-közösségen belül is (vö. 2,19), s amellyel ez a levél keményen szembeszáll. E téves tanítás tagadta Jézusban az Isten és ember valóságos egységét, tehát Isten Fiának valóságos megtestesülését is (2,22; 4,2.3.14.15). De e dogmatikai tévedés — a kettéválasztás csapdája — átsugározott következtetéseiben a keresztény élet gyakorlati-etikai szintjére is. Azt tartották, hogy az igazi gnózisra, Isten-ismeretre eljutottak már egyesülten élnek az istenséggel, és felette vannak a törvény parancsainak, így a felebaráti szeretet törvényének is.

E tételekkel száll szembe szenvedélyesen Szent János, és árasztja írásában a cáfolatok, érvek tömegét. Újra meg újra, különböző oldalról közelítve meg a problémát, ismétli a szeretet törvényét, mely szerint a szeretet oszthatatlan egészet alkot, és lényegéhez tartozik, hogy Istent és az embert együtt öleli át. „Aki azt állítja, hogy a világosságban van, viszont testvérét gyűlöli, az még most is sötétségben van” (2,9). „Arról ismerhetők fel Isten fiai és a sátán fiai: aki nem az igazsághoz szabja tetteit, az nem Istentől való. Ugyanígy az sem, aki nem szereti testvérét. Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást!” (3,10—11) „Arról ismertük meg Isten szeretetét, hogy életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki — bár bőven van neki a világ javaiból — mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét” (3,16—17). — A4, fejezet végén pedig a legpregnánsabb összefoglalás a szeretet egyetlenségéről és egyetemességéről, amely vagy megvan így az emberben, vagy — ha nem fog át Istent és embert egyképpen — egyáltalán nincs meg:,,Ha valaki azt állítja, hogy: Szeretem az Istent, de testvérét gyűlöli, hazudik. Mert, aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát” (4,20). Szent János felismerésében tehát a testvér, aki rászorul a mi szeretetünkre, a próbája annak, hogy van-e bennünk egyáltalán szeretet. És mint a kinyilatkoztatás utolsó tanúja, visszautal a korábbi ószövetségi parancsra, melyben Isten-szeretet és a felebarát szeretete egyképpen isteni törvényként jelentkezik; illetve utal Jézus tökéletesítésére, amellyel a kettőt szétválaszthatatlan egységbe foglalta és legfőbb parancsnak minősítette. Végül az Úr utolsó-vacsorai kívánságára hivatkozik, amely (Jn 13,34—35-ben) így lett megörökítve: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” A levélben ez így fogalmazódik: „Ezt a parancsot kaptuk Tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is!” (4,21). Ez a tömör formula — egyes exegéták szerint — eredeti jézusi mondás, amelyet Szent János ilyen módon hagyományozott át számunkra. A hangsúly és kifejezett fogalmazás kétségtelenül a hittestvérre vonatkozik, e szövegben, és az egyházi szeretet-közösséget tartja szem előtt, de magában foglalja az általános felebaráti szeretet parancsát is. S mint ilyen, kétségtelenül a szeretet parancsának legpregnánsabb formulája.10

A SZERETET VÉGSŐ GYŐZELME. Az utolsó kérdés — a bibliai szeretet-eszmény és követelmény feltárulása után — a megvalósulás és megvalósíthatóság esélyeit teszi mérlegre. Két dologgal alapvetően számolnunk kell. Egyrészt, hogy emberi szeretet nélkül nem élhetünk, másrészt, hogy az emberi szeretet — emberi szemszögből nézve — mindig zsákutcába torkoll és kudarcba fullad.11 Az emberi szeretet a maga erejéből általában csak vergődő kísérlet marad. De ennek ellenére és ennek tudatában is mindig mindenki újra kezdi. Századunk perszonalista bölcseletének tudatosításában:

214