Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: A hit befogadása és megvallása
társadalmi-kulturális hatásától stb. Megtudhatjuk, mely igazságok állnak előtérben. Első helyre kerül: Isten, mint gondviselő, szerető Atya, aki értelmet ad az életnek és kézben tartja az egyén sorsát. Támaszt, erősítést, vigaszt nyújt, ,,Van, akiben feltétlenül megbízhatunk!" A kérdezettek mindegyike lelki igényei szerint, hosszabb-rövi- debb ideig belső kapcsolatba került Jézus személyével, tanításával. Szinte általános probléma, hogy még a mélyebb lelki életre törekvők sem tudnak ,,mit kezdeni” hitünk főigazságával, a Szentháromság titkával. (Pozitív és elmélyült válaszokat egyik egyházközösségi hittanos csoport tagjai adtak, akiknek papi vezetője nem filozófiai megközelítésben, hanem a személyes találkozás, a családi életközösség mintájára próbálta életszerűvé tenni ezt az igazságot.) A hívők szemében ma is a legnagyobb „botrány" a rossznak, a szenvedésnek az eredete és jelenléte a világban. Ügy látszik. Krisztus megváltó szenvedését még nem dolgoztuk fel eléggé híveink számára. A „ túlvilágról" szóló keresztény tanítást nagy átlagban nem alapozzák a belső emberi igényekre; kevesen szólnak róla úgy, mint „beteljesedésünkről Istenben”. — És igen sokan vannak, mint mondják, akik félnek kételyeiket lelkipásztoraiknak feltárni, szinte alig találnak megfelelő személyt arra, hogy kötetlenül beszélgessenek hitükről. — Sokaknak okoz gondot az egyház intézményessége, mely számos történeti nehezékével együtt még elhomályosítja a zsinat egyik központi tanítását: az „egyház misztériumát" (igaz, hogy kevesen is ismerik ezt a „meghatározását"). Mivel ma csak kevés hívő juthat el alaposabb teológiai ismeretekhez, — azért a lelkipásztoroknak jobban kellene alkalmazniok a különféle szintű katekézisekben a hitanalógia módszerét. Többek között ezt sürgeti Günter Biemer,7, a nagy tapasztalaté katekézistanár és valláspedagógus. — A teremtett világ, főleg az emberi lélek törvényszerűségein keresztül könnyebben feltárhatjuk az utat Isten jóságához, szere- tetéhez, irgalmához. „A központi hitigazságokat az élet relevanziáin keresztül kell bemutatnunk!" — Biemernek ez a tétele azt jelenti, hogy a hitigazságokat emeljük be a mai ember félelmeibe, vágyaiba, egyéni és társadalmi problémáiba, mert azok nagyon is megfelelő gyógyírt jelentenek számára. — így például, építhetünk arra, hogy igen erős a ma emberében a szeretetigény, amint azt a „szeretet filozófusa" Gabriel Marcel mondja: „Csak a személyes szeretet elégíti ki maradéktalanul emberi szeretetvágyunkat és hiányunkat!" — És milyen sokat hangoztatják, hogy az egészséges személyiség kifejlődéséhez nélkülözhetetlen az empátiaigény kielégítése, azaz a másiknak nemcsak szóbeli, hanem mélyebb megértése, a vele való azonosulni tudás. Ezekből az elemzésekből is felismerhető a befogadás alapvető törvényszerűsége: A személyes hit mélysége egyenes arányban áll és szoros kapcsolatban van a hit tartalmi ismeretével. Lehetnek rendkívüli esetek, kivételek, mégis, a hit tanulásának, további elmélyítésének és gyakorlásának hosszú kimaradása helyrehozhatatlan lelki károkat okoz: a hit anyagából népszokás vagy babona lesz, — ennek visszahatásaként pedig megszületik a száraz racionalizmus, olykor a keserű cinizmus. A Lélek erejében reménykedünk! A lelkipásztorok, az igehirdetők sohasem nyugodhatnak bele a „hézagos hitismeretbe", a lelkes, de pusztán átfogó, és így bizonyos fokban elnagyolt, ki nem fejtett „implicit befogadásba". Az ilyen hit nem vált a hívek vérévé és könnyen csődöt mond, ha hitünket indokolni, megvallani kell, ha a téves vádaskodásra helyesen kell válaszolniuk. — Mégis, szolgáljon vigasztalásukra, hogy bízhatnak a Lélek erejében. — Ha az egyház tanítói és minden elkötelezett hívője komoly erőfeszítést tesz a hit megfelelő átadására, akkor nincs miért aggódniok. Bízhatnak Krisztus ígéretében: az egyházon a pokol kapui sem vesznek erőt (vö. Mt 16,18), — és az ígéret az egyház belső tévedéseire és gyöngeségeire is vonatkozik. A II. Vatikáni zsinat újra rámutatott az utóbbi időkben mellőzött, de ősi hitigazságra: Isten népe adományaira és felelősségére8 17
