Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: A hit befogadása és megvallása

aminek alapján valaki elkötelezett kereszténynek mondható. Ha tehát hitbefogadást mondunk, hozzáértjük annak kinyilvánítását, megváltását is.

VI. Pál mindezekre a szempontokra is ügyelt, amikor a zsinat befejeztével az egyházi vezetőktől megkívánta, hogy az igazság őszinte tiszteletével fogadják az eredeti források alapján megújult hittanítást és azt a lelkipásztorok és a hívek felé úgy adják közre, hogy azoknak életét is átjárja. „Mert nem elég, ha a tanítás önmagában igaz — legyen az zsinati vagy pápai dokumentum, köznapi katekézis — még az sem elegendő, ha összhangban van az egyház többi megnyilatkozásával, hanem arra is figyelni kell, hogy konkréten ,itt és most' hogyan felel meg a hívők hitérzékének, hitértésének (sensus fidelium), és ebből eredően hitbeli gyakorlatának" — így fejti ki Tillard VI. Pál idevágó gondolatát.

A zsinati tanítás további „sorsa". Hamarosan kitűnt — amint az várható is volt, — hogy az egyház a megújult hittanítást és hitbeli gyakorlatokat nem egyenletesen fogadja be. Az alapvető elvárás ez volt: „Amikor a püspökök a római pápával közösségben tanítanak, szükséges, hogy a hívek egyetértsenek azokkal a nyilatkozatokkal, melyeket püspökük hit és erkölcs dolgában Krisztus nevében terjeszt elő —, és odaadó lélekkel kell ragaszkodniok ahhoz" (LG 25.).

Ez az odaadó lelkűiét fejezi ki a zsinat szelleméből fakadó magatartást, ami az evangéliumnak és az idők jeleinek helyes összefonódásából fakad.

A befogadási készség legerősebben ott mutatkozott meg, ahol a helyi egyházak a saját történetükbe, hagyományukba beillesztve kapták a tanítást (vö. LG 23. 25.). Egyidejűleg nagyon, fontos az egész egyházzal vállalt közösségtudat. Ha ez él, akkor még a befogadásban mutatkozó eltérések is pozitiven értékelhetők. Az olasz katolikusok például, korábbi tapasztalatok alapján, nem szívesen fogadták a vallásszabadság zsinati tanítását, bár az odaadó zsinati szellem nem hiányzott belőlük. Hasonlóképpen tartózkodva fogadta az ökumené ügyét a történetében és jelenében majdnem tisztán katolikus lengyel nép. Mindez azonban nem változtatott befogadási készségükön.

Kezdetben azsinati szellem nagy erővel járta át a világegyházat, jelentős hatással volt a többi keresztény egyházra, a nem keresztény vallásokra, sőt a nem hívőkre is. Újra érzékennyé vált a hívek hitérzéke, kialakult az egyetértés: a püspökök, a papok, és a hívek együttesen vállalták a belső megújulást. Visszatekintőleg a „recepció első hullámának" nevezi ezt a korszakot J. M. R. Tillard. A hívek közössége a zsinat tanításával egyetértett, és VI. Pál irányelveire figyelve, adták tovább, vették át a feladatokat. Elkezdődött a megújulás a papnevelésben, a szerzetesi képzés és a lelkiség terén. Az anyanyelvi liturgiák gyorsan terjedtek, a világiak lassan újra megtalálták a helyüket az egyház életében. Létrejöttek a világiak tanácsai, az ökumenikus bizottságok, és folyamatosan haladt előre a kúria reformja ... Mi más lett volna mindez, mint a zsinat recepciója?

Hibák és hiányosságok. A kezdeti lendület rövid időszaka azonban csak egy bizonyos átfogó — globális — hit élesztősére volt elegendő. A hitigazságok feldolgozása, részletes kifejtése, explicit befogadása csak ezután kezdődhetett (volna). Sajnos, a részletek kidolgozásának mikéntjén sokan fennakadtak, — éppen az alapos ismeretek és az annyira várt gondolkodásmód megváltozása hiányában.

Az elmúlt húsz év alatt, amint azt az időszakos felmérések is mutatják, a hívek nagy átlaga megmaradt az átfogó, de ki nem fejtett hitismeretnél. A kezdeti lendület is visszaesett, és megtörtént az, amit Newman már száz évvel ezelőtt jól látott: egyesek közömbössé váltak, mások visszatértek a babonás hiedelmekhez. Mindezek következménye, hogy a hitnek tudatos vallása mindmáig, még az elkötelezetteknél is, legtöbbször hiányzik.6 Mindennek egyik oka volt, hogy a zsinati tanítást legtöbben inkább a pontatlan tömegkommunikáció révén ismerték meg, mintsem a hivatalos közlések, valamint a dokumentumok alapján. A sajtóban közölt tájékoztatások gyakran felületesek voltak, mert általában a szenzációkat ragadták ki. így pl. ki14