Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - KÖRKÉP - Schmatovich János: A Biblia testvéri-demokratikus emberfelfogása
Később Szent Pál a Római levélben szintén a próféták szellemében gondolkodik a felsőbb hatalom szerepéről (Róm 13,1—7). Ha Róma pillanatnyilag végrehajtó hatalommal rendelkezik, úgy ezt az Istentől kellett kapnia. Ahogy egykor Kelet népeinek, úgy neki is azért adja az Isten a hatalmat, hogy a gonosztevőket megbüntesse. „Aki ezzel a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene” — mondja Szent Pál, aki híveit éppen ezért az erények gyakorlására szólítja fel. Ezáltal azonban még az államok egyike sem kap pozitív értékelést. Igaz, hogy ugyanaz a hatalom, amely a gonosztevőket bünteti, az Úr Jézust is keresztre feszíti. De visszaélése során a hatalom még hatalom marad, mindaddig, míg az isteni felelősségre vonás ideje el nem érkezik. A TESTVÉREK KÖZÖSSÉGE. A választott nép szabadságvágyának láttán felmerül a kérdés, vajon ez csupán a nomádkori primitív gondolkodás egyfajta maradványa, anakronisztikus örökség a vad múltból, amely Izraelben tovább marad meg mint a környező világban? Ebben az esetben a demokratikus eszmék kutatását a Bibliában akár le is zárhatnánk. Ha azonban ez a szabadság utáni vágy, és a tekintélyuralomtól való idegenkedés Izrael hitével függ össze, akkor ez a hagyomány bennünket is kötelez. Egy, a Dávid király uralkodásának idején történt esemény segíthet a válaszadásban. Amikor Dávid király berendezte jeruzsálemi udvarát, az igazságszolgáltatás egy része szükségszerűen a király kezébe került. Bizonyos esetekben az állampolgároknak el kellett jönniük a számukra idegen városba és az ottani hatóságoknál, melyeket személyesen nem ismertek, kellett jogaikat keresniük. Mindez a büszke földműveseknél keserű szájízt hagyott maga után. Absalom, a lázadó fiatal herceg felfigyelt az elégedetlenségre. „Reggelente korán felkelt és kiállt a jeruzsálemi kapu felé vivő út mentére. S amikor valaki, akinek peres ügye volt, a király ítélőszéke elé igyekezett, Absalom magához szólította ... Ha aztán valaki odament és leborult előtte — ő kezét nyújtotta neki, magához vonta és megölelte. így Absalom csalárdul megnyerte Izrael népének szívét” és megnyerte egyúttal egy királyellenes lázadás számára is (2Sám 15). ó tehát királytisztelgés helyett testvércsókot adott. Ez az eset — mintegy szimbólumként — arra mutat rá, miért is voltak az izraeliták oly tartózkodóak az állami tekintéllyel szemben. Testvéreknek érezték magukat és nem szolgáknak. Izrael egyenrangúak közössége volt, s nem alá- és fölérendeltek hierarchikus közössége. Ha valaki különleges vezetőhatalmat kapott, az sem szűnt meg testvér lenni a testvérek között. Egy későbbi törvény előírja a királynak — hol volt egyáltalán olyan eset, hogy a királynak törvényt szabtak?! —, miszerint „szíve ne emelkedjék gőgösen népéből való testvérei fölé” (MTörv 17,20). Az Ószövetségben az újszövetségi „felebarátnak” megfelelő nyelvi fordulat a „testvér” szóban jut kifejezésre. Ebben Izrael ősi felfogása tükröződik az egyes embernek a nép körében elfoglalt helyéről: Izrael a testvérek közössége volt, s nem szolgákból álló társaság. AZ EGYENLŐSÉG GYÖKERE. Izraelnek mint népnek élete azzal az alapvető üdvtörténeti eseménnyel kezdődött, hogy az egy, világfeletti és személyes, de ugyanakkor a világ és ember felé forduló Isten kiválasztottait a szolgaság házából a szabadság világába vezette. Ezért találjuk a leggyakrabban használt istennevek között a Megváltó, Üdvözítő, még inkább a Szabadító kifejezéseket. A legősibb mózesi tanúbizonyságoktól kezdődően Izrael szabadság-képzete a legszorosabb összefüggésben állott Istenével. A választott nép úgy gondolta — s a szövetség alapján így is kellett gondolnia —, hogy akinek az élő Isten az Ura, az senki emberfiát nem ismerheti el urául. Ezen az alapon ítéli el a bibliai hagyomány jelentős rétege a királyság bevezetését, mint lázadást Jahve-király ellen. „Nem téged vetettek el — olvassuk a prófétai istenszóban, — hanem engem vetettek el, hogy ne uralkodjam többé fölöttük” (1Sám 8,7). Az is igaz, hogy az egyiptomi Kivonulás és a sínai Szövetségkötés során Izrael Istenében, Jahvéban nem új zsarnokra talált, hanem ellenkezőleg: szövetséges társra, aki tiszteletben tartja az emberi szabadságjogokat. A szövetségi kapcsolatban azután — Istenhez hasonlóan — Izrael sem tűrheti többé az elnyomást és síkra kell szállnia a társadalmi igazságosságért. A hívő izraelita előtt ismeretlen volt a hierarchikusan telepített mitikus—mennyei 170
