Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - KÖRKÉP - Schmatovich János: A Biblia testvéri-demokratikus emberfelfogása
istenvilág: az ember hittestvéreivel együtt mindenütt az egy és egyetlen Isten elé állt. E valóság előtt az emberek közötti rangkülönbségek aligha estek komolyan latba és szinte a semmivel váltak egyenlővé. Később a próféták, Jahve ihletett tanítói, a mózesi örökséget ápolva, hasonlóképpen nem tettek különbséget nagyok és kicsinyek, szegények és gazdagok között. Isten ítélőszéke előtt minden ember egyenlő (vö. Iz 2,9—17. stb.). Ugyanígy egyenlő volt mindenki Isten törvénye előtt. A király sem teheti túl magát a jogi rendelkezéseken. Erről meggyőződhetett Acháb, Izrael királya és felesége Izebel, föníciai királyleány. Nábot, a szabadjogú alattvaló nem volt hajlandó eladni a királynak szőlőjét, „atyái örökrészét Jahve (!) földjéről”. A királyasszony, férje tudtával, hamis tanúk segítségével halált érdemlő bűncselekmény vádjával egy kirakatperben elítéli és kivégezteti a dacosan ellenkező szabad parasztbirtokost. Ez a túlkapás Izraelben köztudottan mély elkeseredést váltott ki: olyan véres felkeléshez vezetett, amely teljesen megsemmisítette a föníciai befolyást (vö. 1 Kir 21; 2Kir 9). Illés próféta feddő beszédében — e lépés súlyos kockázatát vállalva — szemébe mondta Achábnak, hogy lábbal tiporta az isteni rangra emelt emberi jogokat (1 Kir 21,20). Maga az Úr Jézus is a legélesebb módon adott kifejezést annak a követelménynek, miszerint Isten előtt mindenki egyenlő: „Ti ne hivassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hivassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus” (Mt 23,8—10). Ebből az apostoli egyházban megfogalmazott jézusi szóból kiviláglik, hogy az Atya jelenlétére való tekintettel Jézus tanítványai között nem lehetnek különbségek és valamennyiük egyenlőségét külsőleg is nyilvánvalóvá kell tenni. Szent Pál is Krisztus-hite alapján félreteszi korának félő tiszteletét a hierarchikus társadalmi tagozódás előtt: „Nincs többé . . . rabszolga vagy szabad ..., mert mindnyájan eggyé lettetek Krisztus Jézusban” (Gál 3,8; vö. még 1 Kor 12,13; Kol 3,11; Filem 16). Mindannyiunk Isten előtti egyenlőségét táplálja az a tudat, hogy a megváltást kezdeményező Isten kegyelméből vagyunk azok, akik vagyunk. Az isteni kiválasztás, mi több, az istengyermekség méltósága előtt eltörpül minden, az emberek által adományozott kitüntetés. Ez megmutatkozik már a „kiválasztott” nép büszkeségében: „Hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk” (Mtörv 4,7). Még a római kor zélotái számára is azért volt nehéz a császár elismerése, mert istenközelségben éltek. Bár Jézus nem vonta le ezt a politikai következtetést, de nála éppen az ember nagyrabecsülése vezet óhatatlanul minden emberi tekintély megfontolt és józan mérlegeléséhez (vö. Mt 17,25kL Mk 10,41—45; Lk 13,16). Az ősegyház is átveszi — valószínűleg liturgiájában — az Ószövetségben elhangzott büszke szavakat: „Ti választott nép, királyi papság, szent nemzet vagytok” (vö. 1 Pt 2,9 a Kiv 19,5k-el együtt). A bibliai tanítás már nagyon korán elismerte a Teremtőtől kapott és minden embert megillető méltóságot. A babiloni számkivetésben színre lépő papi körök teremtéselbeszélése szerint az ember mint ilyen (s nem csupán mint Isten gyülekezetének tagja) kép, azaz Isten képmása, megjelenítője. E méltósága miatt sérthetetlen (vö. Tér 1,26; 9,6). A 8. zsoltárban az Isten dicsőségének dicsérete hirtelen átcsap az ember dicsőségének dicséretébe: „Uram, mi Urunk, majdnem isteni lénnyé tetted az embert, dicsőséggel és fönséggel koronáztad . . . mindent lába alá vetettél!” Ennyit a Biblia szabadság-testvériség eszméiről és demokratikus hagyományairól, íme a mai modern demokratikus eszmék ősrégi gyökerei — a kezdeményező Isten jóvoltából — a kinyilatkoztatott vallásban! Utópisztikusnak tűnhet számos bibliai kijelentés, de az eszményekkel telített és az ember szívevágyát tükröző utópiák is lelkesíthetnek és cselekvésre ösztönözhetnek. Ha nem is lehet őket teljességgel megvalósítani, mégis megmutathatják a cselekvés útját. Az emberi jogokat ma már csaknem minden állam beiktatta alkotmányába. Az egyháznak is állandóan úton kell lennie afelé, hogy saját berkein belül — a rangkülönbségek fitogtatása helyett — egyre inkább megvalósítsa az emberi szabadságot és egyenlőséget tisztelő testvérek látható közösségét! 171
