Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE FRANZ BÖCKLE PROFESZORRAL - Illés Róbert - Somorjai Ádám (ford.): Hit és erkölcs a ma egyházában
ott is fúhat, ahol nyoma sincs semmiféle „tudóskodásnak”, de van gyermeki hit és feltétlen bizalom Isten iránt. Ugyanakkor rögtön tegyük hozzá, az ilyesfajta magatartás némelykor a Biblia értelmi megközelítéséről lemondó restség palástolására is szolgálhat. De azt is el kell fogadnunk, hogy a Szentírás irodalmi, nyelvi, történeti kutatása nem jelent szükségképpen racionalizmust, hanem lehet az „öt szó” egyházépítő karizmája. Olyan ajándék ez, amely nagyon természetes, de ha hitet erősít, Istenhez vezet, akkor nagyon természetfölötti is. Az exegetikai módszerekkel megállapított szövegértelemnek az ún. lelki értelem nem ellenlábasa, hanem gazdagítója, kiegészítője. Ebből ered: nem tartjuk az eredeti szöveg meghamisításának, és méltányosan ítéljük meg azt a módszert, amellyel a bibliai szerzők korábbi írásokkal foglalkoztak, és azt a gyakorlatot, amelyet évszázadokon keresztül az allegorikus értelmezés munkált ki. A szöveg- és lelki értelem kapcsolatára is áll: „Contraria non contradictoria séd complementa sunt”, a különbségek nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. A Biblia értelmezésében is érvényes: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7,20). A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE FRANZ BÖCKLE PROFESSZORRAL HIT ÉS ERKÖLCS A MA EGYHÁZÁBAN Franz Böckle professzornak a kérdéseket ILLÉS RÓBERT tette fel (Bonn, 1986. márc. 24.) Professzor Úr, hogyan tekint Ön ma a hermeneutikára? Mit jelent a hermeneutika az erkölcsteológus számára ? — A hermeneutika jelentése: értelmezéstan. Legtöbbször azonban egy értelmezési elvre gondolunk, azaz, honnan értelmezzem a teológiai etikát? Mi a morális hermeneu- tikai elve, értelmezési elve? Erre azt mondom: az erkölcsteológia a hitnek, a keresztény hitnek az etika közegében történő kifejtése. Tehát kiinduló pont a hit, amely elfogadja Istennek az ember felé Jézus Krisztusban megvalósuló hozzáfordulását, Jézus Krisztusnak halált legyőző erejét és feltámadását. Ebből a hitből, mely elfogadja Istennek szeretett Fia halált is vállaló felénk fordulását és elfogadja Isten Fiának föltámadását, nemcsak egyéni életünk, hanem az egész emberiség számára is remény és bizalom fakad. Erről a keresztény emberképről, az olyan emberről, amelyet Isten elfogad és meghív az üdvösségre, erről az emberről kell szólnia a morálisnak. De ezt, mint az előbb hangsúlyoztam, az etika közegében kell, hogy tegye, amint például az egyházjog is az egyház alapvető értelmezését a jog közegében teszi. Az egyházjogászt meg kell, hogy értse a világi jogász: az egyházjogásznak ismernie kell a jogi nyelvet. így a moralistának, ha hitét magyarázza, ismernie kell az etika nyelvét, tehát azt az érvelési módot, amely az erkölcsi normának megalapozásánál az etikában szokásos. Tehát még egyszer, az erkölcsteológiát és annak sajátos értelmezési elvét úgy értem, hogy az a hitből indul ki és megkísérli, hogy ezt a hitet, ezeket az emberről tett hitbeli kijelentéseket, az embernek az emberért és a világért viselt felelősségének kontextusában értelmezze. Manapság úgy tűnik, mintha az erkölcsteológia válságban volna. Hogyan látja Ön ezt a fejlődést, különösen a Jl. Vatikáni zsinat óta, az utóbbi húsz évben? Valóban válságban van a morális? Úgy gondolom, az ifjúságnak az a véleménye, hogy a morális valóban válságban van! 160
