Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE FRANZ BÖCKLE PROFESZORRAL - Illés Róbert - Somorjai Ádám (ford.): Hit és erkölcs a ma egyházában
— A morális teológia, és ezt teljes meggyőződéssel mondom, nincs válságban. Nincs válságban, mert pontosan tudja, mi a feladata, és ennek a feladatnak sajátos területén egészen egyértelműen meg is tud felelni. A morális válsága, amelyről beszélni szokás, nem elsődlegesen az erkölcsteológia válsága, hanem az embernek az erkölcsi követelményekkel szembeni válsága. Jellegzetes, hogy ma icjen különböző területeken az emberek etika és erkölcs után kiáltanak, és ebben a feltétlen döntés, a feltétlen követelmény iránti igényt is beleértik. Például: a püspökök közreadnak egy pásztorlevelet a békéről és ebben nem mondanak feltétlen nemet az atomfegyverkezésre. A fiatalok úgy gondolják, ez nem megfelelő válasz: mi itt az egyháztól egyértelmű nemet várnánk, mindenféle feltétel nélkül. — Másik példa: a würzburgi szinódus irányelveket adott és nem abszolút tilalmakat a házasság és a szexualitás bizonyos kérdéseivel kapcsolatban; ez a püspököknek túl kevés volt és azt mondták: ilyen irányelvekkel ezután mindenki azt csinálhatja, amit gondol, saját érdekében fogja azokat kifejteni. — Csak kategorikus parancsok és egyértelmű utasítások tudnak minket kisegíteni a morális válságból. Az egyház döntési elveket kínál a politikusoknak, amelyeket aztán nekik maguknak kell alkalmazni; a házasélet kérdésében az egyház nem elégszik meg elvekkel, hanem úgy gondolja, itt csak feltétlen követelmények biztosítanak megoldást. Ma olyan helyzetben vagyunk, amelyben az emberek az erkölcsteológiával szemben hamis elvárásokat támasztanak, ugyanis azt, hogy a mindennapi élet egészen konkrét kérdéseiben feltétel nélküli, egyértelmű szót halljanak, minden kimagyarázás nélkül. Amit a moralista — a hitnek az etika közegében történő kifejtése során — megtehet, az viszont az igazi okok megnevezése, az értékek felmutatása és a figyelemnek abba az irányba való terelése, hogyan kell ezeket az értékeket — amelyek mindig korlátozottak — a mindennapi élet során megvalósítani, így az erkölcsteológus, mint tudós, azoknak a véleményeknek kereszttüzébe kerül, melyek különböző oldalakról világos, feltétlen irányelveket várnak el tőle: ugyanakkor ő maga, éppen a Szent Tamás-féle tradíciónak megfelelően, tudományos módon belátja, hogy a mindennapi élet konkrét dolgaiban nem lehetséges feltétlen érvényű, konkrét válaszokat adni. Érthető hát, hol látom a morális válságát: nem az erkölcsteológia van válságban, amely ma ismét Szent Tamás klasszikus morálisából tájékozódik; az embereket azonban manapság az mozgatja, hogy a feltétlent keressék egy feltételes társadalomban, amelyben immár semmi sem feltétel nélküli; és az egyháztól várják el a segítséget — ugyanakkor éppen ez az egyház képes a feltétel nélküli kimondására. Azt mondhatja: Isten téged a te szabadságodban feltétel nélkül elfogadott, hogy secundum rationem et caritatem (az értelem és a szeretet vezetésével) viselkedhess. Fel lehet ezt úgy fogni, hogy az emberek az eszkatologikus tetteket nem látják meg: számukra ez még nem olyan egyértelmű, vagy nem jutott tudatukra? — Ha már az eszkatológiáról esik szó, akkor alapjában véve a krisztológiát is érintettük, amennyiben Isten Országáról beszélünk, amely már jelen van és még eljövendő. A német nyelvben két szavunk van erre a fogalomra. A baszüleia-t egyrészt Isten Uralmával (Herrschaft), másrészt Isten Országával (Reich) fordítjuk. Isten Uralma máris itt van: Jézus halálával és feltámadásával Isten Uralma ebben a világban az emberek között már eljött, újra eljött, — így kell mondjam. Isten Országa viszont, amely ennek az Isten Uralmának beteljesedése, még mindig megvalósulóban van, — és ez az eszkatológiai feszültség a már igen és a még nem között nem oldható fel. Azaz példaképpen, a hűségre alkalmazva. A hívő ember magát emberként — saját feltételeivel és korlátáival együtt —, azon követelmény előtt látja, hogy a másik emberre, amely éppen úgy feltételes, feltétlen igent mondjon. Ez igen nehéz a fiatal emberek számára: saját feltételeik és korlátáik tudatában egy másik feltételes és korlátokkal rendelkező emberre feltétel nélküli és korlátozatlan igent mondani. Csak ha az Istennek az ember felé fordulásából indulunk ki, akkor lehetséges ennek a felebarátomra és rám kimondott isteni igennek a végrehajtásában vállalni azt a kockázatot, hogy magunkat egészen és teljesen a másikra bízzuk, mert tudjuk, hogy 161
