Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 4. szám - KÖRKÉP - Sulyok Elemér: Jézus szavai és tettei

nyersanyagot szállított radikális valláskritikáknak: úgy kerülünk Isten igézetébe, hogy megfeledkezünk evilági dolgainkról, és elidegenedünk földi hivatásunktól. Nos, megtapasztalva a metszéspontból kizökkentő erőhatásokat, sürgetőbb szándékkal és nagyobb igyekezettel tekinthetünk Jézus példájára. Vajon neki, aki hozzánk hasonlóan ismerte az élet és az ige „kötélhúzását", hogyan sikerült helytállnia? Miként tudta vállalni „sokra igyekvő" emberi életünk mindennapos gondjait, miközben rendíthetetlen bizalommal beszélt az „egyetlen szükségeséről? Példája méltó a figyelemre, élete tanulságul szolgál és okulásunkra van.

Jézus mint Isten választott küldötte megfellebbezhetetlen igénnyel és páratlan öntudattal hirdette Isten országát. S Isten közelgő uralmának szemhatárán belül igényelte, sőt követelte a megtérést: „Tartsatok bűnbánatot..., mert közel van a mennyek országa" (Mt 4,17). A .metanoia', a .megtérés', a .bűnbánat' szónak ismerős csengése volt a zsidók számára. Nem Jézus szóteremtő leleménye volt, hanem azokra a régvolt prófétákra emlékeztetett, akik az engedetlen és hűtlen népet ismételten a szövetségkötés szavaihoz, ill. a Törvényhez szabott életmódra buzdították. Jézus tehát részben az ő sorukból lépett elő, hiszen nem elméleti kérdéseket feszegetett, hanem a Tórát magyarázva életet eligazító szabályokat adott. Részben azonban messze fölül is múlta őket, mert olyan öntörvényű szabadsággal tanított, hogy még a sokat megélt és sokat tapasztalt hallgatók is fölszegték a fejüket, s ámultak tanításán: ,,. . . mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók" (Mk 1,22; vö. Mt 28—29).

Szavait azonban nem csupán az imént említett szuverenitás vési kitörölhetetlenül az emberi emlékezetbe, hanem tettei is. Mert olyan kivételes egyensúly áll fönn szavai és tettei között, amely számunkra örökre elérendő, de maradéktalanul soha meg nem valósítható eszményként mutatkozik be. Szaval magyarázzák tetteit, és tettei szemléltetik szavait. Szavai nemcsak az egész Ószövetséget exegetizálják, hanem saját tetteit is. És tettei nemcsak Jahve egykor volt ótestamentumi nagy tetteinek összegző erejű illusztrációi, hanem saját szavainak is leghitelesebb szemléltető ábrái. Jézusnak „képes" szavai és „beszédes" tettei voltak. A szavak és tettek egybevágó horzsfelületéből támadt az az egyedülálló életmű, amelyet csak Jézus vallhat a magáénak. Nem csoda, hogy szavaihoz hasonlóan, cselekedetei ugyancsak ámulatot ébresztettek a szemtanúkban, akikből önkéntelenül szakadt föl a meglepetés szava: „Ilyet még nem láttunk soha" (Mk 2,12).

Tetteivel és szavaival úgy tanított, hogy életét számunkra, akik az élet és az ige, a szavak és a tettek metszéspontját keressük, követendő példának kínálta fel. Kedvelt szófordulata volt: „Kövess engem!", „Jöjj utánam!" Embereket szólított meg: szegődjenek a nyomába, és legyenek, mint ő, emberhalászok (vö. Mk 1,17). Márk úgy jellemzi a meghívott tanítványokat mint akik „követték őt" (1,18). A .követni' szó általában olyan valakire utal, aki megteszi vagy legalább készséges megtenni, amit Jézus tesz: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen" (Mk 8,34). Aztán az evangélista afelől sem hagy kétséget, sőt nagyon egyszerű, de ugyanakkor erőteljes nyelvi eszközökkel hangsúlyozza: a tanítványok nem haboztak, mint a Lk 9,59—62 vonakodó meghívottjai, hanem „otthagyva a hálókat" „azonnal" engedelmeskedtek.

De ne gondoljuk, hogy Jézus csupán nagy vonalakban, merő általánosításokkal utalt az életére. Mindig azt tartotta s kínálta követendőnek, amit az ember a vele való találkozásban egészen konkrét módon megélt, érzékelhető bizonyossággal megtapasztalt. Szavait tehát akkor értjük igazán jól, ha azokat életének „értelmezési mezejébe" helyezzük, (gy nemcsak szavainak és tetteinek egymást erősítő hiteléről győződhetünk meg, hanem arról is, hogy minden parancsának és kívánalmának valójában ő volt egyedülálló megvalósítója. Utóbbi megállapításunkat három, egymással látszólag lazán összefüggő, de mégis szerves egésszé épülő példával szeretnénk igazolni.

„Szegénnyé lett"

Jézus a gazdag ifjúnak azt tanácsolta: adja el mindenét, amije csak van, ossza szét a szegények közt, majd jöjjön és kövesse őt (vö. Mk 10,17—22). Voltaképpen azt kérte tőle, amit Jézus már megtett. A „Kövess engem!" felszólításnak ebben a beszédhelyzetben nincs más értelme, mint „Tedd, amit én is teszek!", azaz: „Légy szegény, mint én!". Jézusról joggal állíthatjuk, hogy szegény volt. Csakhogy nem családi, társadalmi körülményei miatt, amire esetleg a betlehemi szálláshely igénytelensége utalhatna, hanem saját döntése, választása kö230