Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kerekes Károly: Személyes hitünk és az egyház hite igehirdetésünkben
Kerekes Károly SZEMÉLYES HITÜNK ÉS AZ EGYHÁZ HITE IGEHIRDETÉSÜNKBEN SZENTFÖLDI BIBLlAS ÉLMÉNY. A hebroni monumentális Abrahám-mecsetben különös kegyelettel álltam meg a pátriárka-feleségek síremlékei előtt. Mindegyiküknek (Sárának, Re- bekkának, Liának) neve mellett ott áll az a szó, amely annyira lenyűgöz a Lukács evangélium ószövetségi nyelvre fordított szövegében. Az a szó ez Erzsébet ajkán, amely a már megtestesült élő Istent hordozó Máriának szól, még pontosabban Máriáról hangzik el. Magyarra úgy fordítjuk: ,,aki hittél" (Lk 1,15). A Szentirás nyelvének ismerői tudják, hogy ez a mind a Bibliában, mind a liturgiában teológiai kulcsszóként szereplő Amen szavunk nőnemű főnevesitett alakja. Hímnemű formájában magát az Igévé testesült élő Istent jelenti (Iz 65,16; 2Kor 1,20; Jel 3,14). Nőnemű alakjában pedig jelenti a hitet magát, úgy ahogy azt a személyt is, aki Jahve kiválasztott jegyeseként, a választott nép megszemélyesítője- ként fogadja be, mintegy foganja, hordozza, megszüli, felneveli és visszaadja Istennek. Az Isten ószövetségi jegyesét, Izraelt a pátriárka-feleségek jelenítik meg, az újszövetségi jegyest, az Egyházat Mária személyesíti meg, aki egyszerre és egyszemélyben Isten legkedvesebb leánya, és valóságos Istenszülő is. Azáltal válik legkedvesebb gyermekké, hogy Istenszülő, Igeszülő. Az igehirdető személyes hite, amely csak akkor hiteles és meggyőző, ha tökéletesen azonosulni képes Isten népének, az egyháznak hitével, így is fogalmazható: Ahogy az ószövetségi jel szerint a pátriárka-feleségek új életet termő ,,egy test — egy lélek" lettek a pátriárkákkal, és ahogyan Mária az újszövetségi valóság szerint élő Istent szülő módon azonosulni tudott Isten Szeretet-Lelkével, ugyanúgy tegyen a maga helyén az igehirdető is. — Ennek az ,,ahogyan"-nak a megértése lesz az az út és mód, amelyet minél inkább megtanul és begyakorol az igehirdető, annál jobban, hitelesebben és meggyőzőbben teljesítheti az igének keresztény — tehát Krisztust megszülettető, nevelő, az Isten és az emberek előtt kedvessé tevő — szolgálatát (vő. Lk 2,52). AZ AMEN HELYE IGEHIRDETÉSÜNKBEN. Humoros megjegyzésként szoktuk mondani egy-egy prédikáció után: Jaj, de nehezen találta meg az Ament ez a jó ember! Ezzel csak azt akarjuk kifejezni, hogy beszédét nehezen tudta befejezni, hosszú, fárasztó volt, nem találtunk benne igazi mondanivalót. Az egyszerű hívő csak azt mondja: Ebben a prédikációban nem volt Jézus Krisztus! Ez a minősítés, ma így mondanánk, egzisztenciálisabb. De az előbbi megfogalmazás ugyanúgy fején találta a szöget, ha az Ament a bevezetőben kifejtett biblikus teológiai értelemben vesszük: nem volt abban a beszédben igazi élő hitközlés! Az Amen egyszerre jelenti a hitet mint tartalmat, az objektív hitet, amelyről lehet beszélni, amelyet lehet tételekbe és rendszerbe foglalni, lehet mellette vagy ellene érvelni; de jelentheti a szubjektív személyes hitet is, amely egyéni meggyőződés, átélés, amelyről az objektív érvek esetleg leperegnek. És ha ez a szubjektív személyes hit azonosult az időben és térben egyetemesre tágult közösségi hittel, akkor ellenállhatatlan folyamat sodrába került a hit hordozója, és mintegy az adó-vevő antenna szerepét tölti be: az objektiv hittartalmat befogadja, életében megvalósítja (ezáltal lesz a tárgyi holt valóságból élő alanyi valóság), és ezt az alanyivá, élővé tett tárgyi valóságot tovább is adja. Ez a továbbadás a legsajátosabb igehirdető működés. Aki nem asszimilál, aki nem alakítja át a tárgyi hitet alanyi megélt hitté, az nem lehet igazi igehirdető, nem lehet hitközlő. Beszélhet ugyan a hitről, de nem közölhet hitet! Ennek az „igehirdetőnek" az ajkán az Ámen olyan üres szó, mint az udvariasságot mímelő (hazudó) modoros köszönés „alázatos tiszteletem "-je, amelyben sem alázat, sem tisztelet nincs, annak mégcsak legcsekélyebb mustármagja sem. Hol van az Amen helye az igehirdetésben? — Ott, ahol az igehirdetőben dinamikus átadássá érlelődik egy hitélmény, amely már előbb azonosult az Isten népe hitével. Azzal 77
