Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Bán Endre: Boldogok az igehirdetők
az Újszövetségből minden erőlködés mellett is csak egy-két kiragadott helyet tud idézni. Éppen itt lepleződik le az, hogy a Biblia mennyire nem politikai mü. A próféták állásfoglalása is inkább „antipolitikus": arra figyelmeztetnek kitartóan, hogy a választott nép politikai megoldások helyett Istenre alapozza biztonságát. Politikai beszédnek csak ott van helye, ahol semmiféle csoportérdeket nem szolgál, hanem egyetemes emberi értéket. Ezen a térén tanulságos Romero érsek szereplése, aki — míg egész szívével küzdött a szenvedőkért — nem akart és nem tudott gyűlöletet hirdetni a szenvedések okozói ellen. Meggyilkolása előtti utolsó vasárnapi beszédében is Krisztus igazi követőjeként hirdette: ,,A történelemnek ezt a közvetlen szakaszát, melyre a mai politikusok megoldásokat keresnek, mennyire nem szabad az isteni tervtől elválasztva szemlélni . . . Minden megoldást az isteni perspektíva szerint kell beirányítanunk'' (Akit a szegények miatt öltek meg. Bp„ 1985. 163. old.) A MÓDSZEREK KÉRDÉSE Ha azt keressük, hogy mégis hogyan lehet modernül hirdetnünk az evangéliumot, ma érdekes lehetőséget kínálnak a fejlődő népek egyházai. Ott nemcsak a jobb, hatékonyabb módszerekről van szó, hanem valóban a kereszténység létéről, az evangélium hitelességéről. Éppen ezért ma mi tanulhatunk tőlük, hogy ők hogyan oldozgatják sokkal nagyobb problémáikat. Azért is tanulságos a fejlődő népek keresztényeinek próbálkozása, mert őket kevésbé kötik az európai (keresztény?) beidegződések. A következőkben Stephen Bevans nyomán (Theologie der Gegenwart, 1985. 3.) próbálom a tanulságokat levonni. Az inkulturáció négy szempontot kíván figyelembe venni: a) az evangélium szellemét és üzenetét, — b) a keresztény hagyományt. — c) az adott nép, ill. környezet kultúráját és végül — d) az adott kultúra jelen változását. — E szempontok figyelembevétele és értékrendje különböző lehet, más megközelítésben. Az antropológiai modell abból indul ki, hogy az emberi kultúra és tapasztalat önmagában tartalmaz valami szent jelleget. Az igehirdetőnek nem az a feladata, hogy új elemmel gazdagítsa a meglevő kultúrát, hanem hogy kihámozza a benne rejlő kinyilatkozta- tási elemeket. Ez a modell hivatkozik arra, hogy a Biblia maga is egy meghatározott nép kultúrájában közli a kinyilatkoztatást, hogy nem ismerünk „vegytiszta" kinyilatkoztatást. S ha az összes emberi kultúrák tartalmazzák burkoltan Isten üdvösséges üzenetét, akkor az igehirdetőnek nem is szabad e kultúrák ellenében közölni a kereszténységet. Nincs egy egységes keresztény nép, mely történetesen itt vagy ott él, hanem vannak keresztény magyarok, németek stb. Ezt a másutt kidolgozott modellt a mi helyzetünkre alkalmazva, elég sok feladat és téma körvonalazódik. A mai magyar valóságban is felfedezhetők olyan elemek, amelyek — negatív mivoltukban is — keresztény gyökerekre nyúlnak vissza. Ilyen például a szülők erőfeszítése, hogy gyermekeiknek többet adjanak, mint amit ők kaptak. Nagyon ügyetlen az a lelkipásztor, aki emiatt leszidja a szülőket. Amellett, hogy úgysem ér célt, nem veszi észre, hogy végül is a szülői áldozatkészségnek egy rossz irányba fordult esetével áll szemben. S az áltozatkészséget inkább fokozni kell és természetesen a jó irányba terelni. Hasonló terület pl. az emberek törekvése önmaguk bebiztosítására. Kár ilyenkor kimutatni iparkodásuk eredménytelenségét, inkább meg kell mutatni, hogy mi nyújt valódi biztonságot. Ugyancsak téves folyton az emberek önzését emlegetni, ahelyett, hogy ránevelnénk őket a szeretetre. Ma az a tapasztalat, hogy az emberek nem tudják, hogyan kell és lehet a szeretetet gyakorolni. Az önzés nem elsődleges valóság, hanem egy „légüres teret", a szeretet hiányát kitöltő pótlék. A leforditási modell az előbbivei ellentétben a keresztény üzenet lényegét, sajátosságát hangsúlyozza, de egyben célul tűzi ki, hogy adekvát módon fordítsa le a mai világ nyelvére. (Ezt a sokféle bibliafordítások is tükrözik). Nem a szóbeli, hanem a tartalmi hűségre törekszik, s nem riad vissza egészen modern szavak alkalmazásától. Ugyanakkor vallja ez a modell, hogy a kinyilatkoztatás lényege fölötte áll koroknak és kultúráknak, s burkoltan feltételezi, hogy minden kultúra lényegében azonos elemekből áll, így minden fogalom tökéletesen átültethető egy másik kultúrába. — Ez a modell is hasznot hajthat a mi körülményeink között is. Itt talán két dologra mutatnék rá. Az egyik az imádás fogalma s ennek kapcsán a bálványimádásé. A mi valóságunkból pontosan kielemezhető a pénz-, a hatalom-, a szexbálvány funkciója. A pénz bálványa, 75
