Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Praedicare Christum
(Jn 4,34). Mikor egy asszony Jézus anyját dicséri, rögtön hozzáteszi: „Boldogabb, aki hallgatja és megőrzi Isten igéjét” (Lk 11,28). Vagy amikor anyja és rokonai keresik, azonnal kijelenti: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem, anyám” (Mt 12,50). Az általa tanított imában is azt kéreti velük, amit ő is mond a Getszemáni kertben: Legyen meg a te akaratod! Tehát az isteni akarat győzelme uralja Jézus lelkületét; sehol egy homály, sehol egy megingás. De akkor hol találjuk meg a húsvéti titok másik összetevőjét: a szenvedést ill. a tá- gabban értelmezett halált? Azt is megtaláljuk, ha jobban odafigyelünk az evangéliumokra. Ugyanis — különösen Szent Jánosnál — Urunk ismételten kijelenti és hangsúlyozva mondja: „Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki engem küldött” (Jn 5,30). Majd később: „Nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem” (Jn 6,38). „Nem a magam nevében jöttem” (Jn 8,42) — mondja másutt. Jézus annyira hangsúlyozza, hogy nem a maga akaratát képviseli, hogy fel lehet és fel is kell tételeznünk: benne — noha nem ellenkezett az Atyával — más akarat is volt. Ezt ő maga jelenti ki világosan, és az a csodálatra méltó Jézusban, hogy ezt le is íratta evangélistáival. A Getszemáni kertben, vérverí- téjsezésekor ezt mondja: „de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd" (Lk 22,42). Márknál is kifejezetten így szól: „de ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te” (Mk 14,36). Mit akarhatott Jézus ekkor? Csak egyet mondhatunk biztosra: az óra, ill. a kehely elmúlását, vagyis a szenvedés nélküli megváltást. Ha nem is ellenkező, de más felfogása is lehetett Jézusnak. Isten eszközei és lehetőségei között végtelen választási lehetőség van, így nem csodálkozhatunk azon, hogy Jézus akaratában másfajta üdvrend is megfordulhatott. De — és ezt kell nagyon mélyen lelkűnkben gyökereztetnünk — Jézus saját elképzeléseit áldozatul hozta az Atya kedvéért. Amint Szent Pál megfogalmazta: „Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket” (Rom 15,8). Jézusnak ehhez az Atya által elrendelt üdvösségtervhez való alkalmazkodása annyi energiájába került, mint amennyit a Getszemáni kerti vérverítékezése elárul. Joggal képzelhetjük el, hogy több Getszemáni kertje is volt Urunknak — ha nincs is szó ezekről az evangéliumokban. Egy-egy elejtett szava ezt elárulja. Például Jézus úgy tudja, hogy az ókor nagy kultúrái sokkal fogékonyabbak lettek volna az üdvösség befogadására, mint a választott nép. Hivatkozik Dél királynőjére, aki Salamon bölcsességét jött megcsodálni (Mt 14,42), a ninivei emberekre, akik megtértek Jónás prédikációjára (uo. 40). A föníciai kultúra nagy városai pedig „már régen szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot" (Mt 11,21), pedig nagyobb van itt Salamonnál és Jónásnál. De magában a zsidóság történelmében is tud alkalmasabb időkről, mint arról az óráról, amit az Atya meghatározott számára (Lk 10,24). Azt is érzékelnünk kell, hogy mit érezhetett a názáreti harminc év alatt az, aki kijelentette: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön: mennyire szeretném, ha már föllobbanna! Keresztséggel kell megkeresztelkednem: mennyire várom, hogy beteljesedjék!" (Lk 12,49). El tudjuk képzelni, mit is jelenthetett neki a názáreti hallgatás, noha már 12 éves korában kész próféta volt; mit okozhatott irgalmas szívének a názáreti betegek ágya mellett megállni és kezét csodára ki nem nyújtani, pedig tudatában volt csodatévő hatalmának. De csak azért, mert nem jött el az ő órája (Jn 2,4). Egészséges érzékű ember lévén érezte képességeit, sikerélményekre vágyott és az emberi közösség hasznára kívánt lenni. De nem lehetett! így elmondhatjuk, hogy élete minden pillanatában jelentkezett a saját elgondolásával szemben „mást" akaró atyaPszándék. És ha ez nem is fejlődött olyan drámaivá, mint élete utolsó estéjén, időközönként jelentkezhetett, mint ezt Szent János nyomán föntebb említettük (Jn 12,27). Jézus egész földi életében jelen volt tehát a húsvéti titok kettőssége olyan területeken, amiket nem szoktunk érinteni. Mennyivel inkább jelen van e titok fájdalma és öröme, szenvedése és győzelme, egyszóval: halála és feltámadása életének közismertebb mozzanataiban. És a Lumen Gentium szerint ezek a Jézus által megélt titkok lesznek jelenvalóvá az egyház mindenkori, tehát mostani életében is. Ezek a jézusi titkok legyenek jelenvalókká az igehirdetésben is. Ezért kell minden egyházi munkában, így az igehirdetés minden formájában is Krisztus Titokzatos Testének húsvéti titkú kegyelmi áradását jelenvalóvá tenni és megélni. 71
