Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - KÖRKÉP - Tarnay Brúnó (ford.): Pápaság az ökumenikus dialógusban
ló várakozását. Ennek feltétele lenne a primátus megfelelő átértelmezése: nem jogi illetékesség, egyetemes püspöki hatalom, hanem a részegyházak egysége a Communióban (az ,,Isten népe teológia" jegyében) és ennek szolgálatára rendelt „Primas", aki körül az egyházak csoportosulhatnának. Ebből adódik, hogy a vita nem lehet akadémikus és elvont, hanem a szeretet dialógusa, amelyben az élet és Lélek elsőbbséget élvez az adottságok, tények és érvek, vagyis a betűvel szemben. Heinrich Fries, a müncheni katolikus teológián a fundamentális és ökumenizmus professzora hangoztatta: a pápaság nem várhat tétlenül arra, hogy a kereszténység hozzá térjen, és nem elég — mint ezt az új egyházi törvénykönyv teszi — csak eddig körülírt mivoltát ismételten és egyre élesebben hangsúlyoznia. Felelnie kell arra a kérdésre: milyen feladatokat vállal és teljesít a katolicizmuson belül és a keresztények összességével szemben. Éppen a jelenlegi pápa lehet leginkább tudatában, hogy a személye iránti rokonszenv, amely pl. utazásai alkalmával megnyilvánul, még egyáltalán nem jelenti hivatali tisztségének elfogadását. Amit ebben a tekintetben tehetne, azt jól kifejezi az „ecclesia semper reformanda" célkitűzése. Az élő, konkrét és valóságos kereszténység perspektíváiban, vagyis a szüntelen megújulás szellemében kell gondolkodnia annak, aki az elsőbbségre jogot formál, — az új kódexben sajnos nem található fogalmazás alapján: „Isten szolgáinak szolgája". — A pápaság benső megújulása tehát az eredeti, apostoli tisztség értelmében és szellemében kell, hogy haladjon, tudatosítva azt is, hogy a történelem folyamán nem-kívánatos elemek vegyültek eszméjéhez. Az „eredeti" jelző nem okvetlenül az időben megelőző állapotot, hanem sokkal inkább a hitelesen apostoli szellemet kifejező normát jelenti. Ezen túlmenően a pápaság feladata, hogy a jelen történelmi órában az egyesülés és engesztelődés leghatározottabb szószólója legyen. — Szerepe tehát az ökumenizmus jövője szempontjából csakis az újszövetségi értelemben vett „szolgáló Péter tisztsége" lehet. Világosan kell végre látni, hogy az egyházak egysége nem jelentheti azt a „pápai egyházat", amelyben az egyház létét kizárólag a pápaság szempontjából tekintik és értik. Ezt a szemléletmódot már túlhaladta a II. Vatikánum. Konkrétan kifejezve: a jövő reménybeli egységes egyháza nem központilag irányított és szabályozott, uniformizált és Európára koncentrált egység lesz, hanem valóban világegyház, különböző kultúrákba beilleszkedő, a sokszor emlegetett „inkulturációt" kivitelező egység a sokféleségben. Ezt az egységet a pápának nem szabad egyformára szabnia, uniformizálnia, hanem őriznie kell. Épp ezért a kormányzati, jurisdikcionális illetékesség sem jelentheti azt, hogy a pápa abszolút, minden kötöttségtől független uralkodó; Hatalmának tényleges határai vannak, amelyeket egyrészt a kinyilatkoztatás határoz meg, másrészt ugyancsak a Szentirásra épülő kapcsolata a püspökök kollégiumához, amelyet nem a pápa hívott létre, tehát nem is szüntethet meg. Az egyház alapjának, a püspöki struktúrának és a kollegalitás elvének még világosabban kifejezésre kell jutnia. — A helyi részegyházak ténylegesen adottak; ebből pedig a szubszidiaritás elve következik, amelyet a katolikus egyház szociális tanítása kifelé annyira hangoztat és amit saját benső életében még inkább alkalmaznia kellene. Ez azt jelenti, hogy a helyi közösségek, püspökségek, egyházközségek, egyháztartományok maguk oldják meg mindazt, amire maguk is (vagy csakis maguk) képesek. Sokkal több ilyen feladat van, mint amennyire ma gondolnánk. — Nem lenne reális, ha arra számítanánk, hogy a katolicizmus az egyszer kimondott és jogszabályokba foglalt dogmát visszavonja. Ugyanakkor megvan a lehetőség arra, hogy a dogmát megfelelőképpen értelmezve, önmagát önként korlátozva, az elveket a fenti irányjelző tényezők szerint vigye át a gyakorlatba. Irreális lenne azt gondolni, hogy Kelet egyházai elfogadják majd az egyházak felett álló egyházat, még kevésbé lesznek hajlandók erre a protestáns egyházi közösségek. Ennek ellenére újra és alaposabban meg kell fontolni azt a tényt, hogy Róma Kelet egyházainak az adott körülmények között felajánlhatná az Eucharisztiában való asztalközösséget — bár azok elutasítják az I. Vatikánum dogmáit. Ez a lehetőség a többi egyház számára is komoly következményeket jelenthetne. Forrás: „Zur Debatte". Themen der Kath. Akademie in Bayern. München, Juli—August 1984. Fordította: Tarnay Brúnó A TEOLÓGIA folyóirat munkatársai a katolikus egyház tanításának keretein belül saját felfogásukat, nézeteiket fejtik ki, saját választott módszerüket alkalmazzák. A közös hit egysége folyóiratunk számaiban a legitim sokszínűség harmóniájában kerül az olvasó elé. 48
