Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Häussling, Angelus A.: "Missa oecumenica"?
Az Úr eljön, — és nem úgy mint Jel 22,20-ban: kérés a megdicsőült Kürioszhoz.24 E gyakorlattal egyszersmind egy teológiai probléma is adódik, melyre vonatkozóan jó lenne a szerkesztők szándékát ismerni: Kit szólítanak meg, ha a szövegben „Jöjj Teremtő Lélek" áll? Természetesen azt felelnék, hogy a Szentlélekről van szó, aki a szentségekben, tágabban véve a kegyelemben, a hit kegyelmében is működik. Olyan teológiai igazság ez, mely az epiklésziszben nyelvi kifejezést nyert, és a Kelet egyházaiban élőbb maradt mint Nyugaton. Még a liturgikus reform sem számolt eléggé ezzel, — jó tehát, ha Lima-liturgia itt valóban ökumenikusnak és biblikusnak bizonyul. Naiv lenne azonban és nem szerencsés, ha ezzel visszatérnénk a középkor leszűkítő ima stílusához, amennyiben úgy értenénk, hogy az Atya és Fiú után a Szentlelket is meg kell szólítani az imában, hogy ti. így egyenlő tiszteletet adjunk a három Személynek.25 Hiszen az egyház nem úgy imádkozik a Szentlélekhez, mint megszólításának címzettjéhez, hanem elsősorban benne élve imádkozik. A limai eucharisztikus ima a nyugati egyházban szokásos doxológiával zárul, amit a nép Ámenje erősít meg. Nincs azonban előtte, miként a római kánonban, áldás az odahozott, de nem konszekrált természeti adományok fölött. — Utána következik — megint a késő antik szokásnak megfelelően, — az Úr imádsága, de embolizmus nélkül, a Didaché óta ismert liturgikus záradékkal, doxológiával. Hagyományos a békecsók is, miként a római misében, az Úr imája és a kenyértörés között, az Agnus Dei éneklése közben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Lima-liturgia megtartja az annyira problematikus cselekmények halmozását az eucharisztikus ima és az áldozás között, ahogyan ez Nagy Szent Gergely pápa (590—604) óta szokásos.26 (gy szét van szakítva az eucharisztikus ima: az adományok átadása, elfogadása, majd újra kiosztása, most már szentségi adományok képében. A Lima-liturgia itt hű marad a hagyományokhoz, és ezt nem értékelném egyértelműen pozitívan. Ösztönzést adhatott volna az ökumené számára, ha megszüntette volna a szentségi liturgia és az áldozás közti izolálást. — Mint már jeleztük, a Lima-liturgia nem különíti el a záró szertartásokat. Az ünneplés hálaadó imával végződik, mely a római misekönyv „oratio post communionem" helyén áll. Az utolsó jelentős szó a közösség záróéneke, melyhez „Ámenként" az elöljáró áldása járul. Nyugodtan kimondhatjuk: a Lima-liturgia, úgy ahogy van, a katolikus egyházban is használható miseformula lehetne, őrzi azokat a hagyományokat, melyeket a katolikus egyház legújabb liturgikus reformjában magáévá tett. Ami benne a katolikusoknak feltűnhet, ugyanaz kevéssel ezelőtt saját egyházukban is újnak tűnt. A „missa oecumenica"-t, melyet Duschek püspök már 1962-ben óhajtott, ismerhetjük fel a Lima-liturgiában. Ez bizony meglepő, és hálásak lehetünk az egyház Urának és türelmesen dolgozó munkatársainak. Az úrvacsora egysége ma már nem látszik olyan lehetetlennek. III. III. A PAPI HIVATAL ELISMERÉSÉNEK PROBLÉMÁJA. De csak: látszik. Mert tegyük föl: ha a pápa kimondaná, hogy az Eucharisztia ünneplésénél a Lima-liturgiát is lehet használni, — akkor meglepő és fatális helyzetbe jutnánk. Abba ti., hogy különböző egyházakban ugyanazokkal a szavakkal megült Eucharisztia a katolikus értelmezés szerint az egyikben, nálunk, érvényes lenne, a másikban nem. — aszerint ti., hogy egy érvényesen szentelt hivatai elöljáró vezeti-e az ünneplést, vagy sem. A helyzet így még kiélezettebbé válna. Egy valóban ökumenikusán érző keresztény számára még nehezebben lenne megmagyarázható: vajon miben áll a különbség a ténylegesen egyforma ünneplések között? Nem akarom a teológiai problémát lekicsinyelni, és e helyen megoldani sem tudom. Csupán megállapítom: ha lennének evangélikus keresztények, akik úgy látnák, hogy a Lima-liturgia nagyon is „katolikus", továbbá, hogy a reformáció értékes hagyománya benne kevésbé jut kifejezésre, mivel a reformált egyházak számára saját hagyományukkal való szakítást jelentené, ugyanakkor a Lima-liturgia a katolikus egyház számára sem adhatna alkalmat az önigazoló triumfálásra. Hiszen a Lima-szöveg éppen a maga hagyományhoz kötöttségében az egyházszakadás súlyosságát még érezhetőbben juttatja kifejezésre, még érthetetlenebbé teszi. A Lima-liturgia nem végső fázis, nem befejezés, hanem csak egy állomás a hosszú úton, — a katolikus egyház számára is. Vajon lehet-e látni az irányt: merre vezet tovább ez az út? Először is a katolikus egyházat kell felmenteni a vádtól, hogy csakis klerikális hatalmi megszállottság az, ami kemény álláspontja mögött van. Gondja ugyanis változatlanul az egyház egysége, — mindenesetre úgy értve ezt, hogy átlépve az időkön egészen az eredetig, a tizenkettő csoportjáig és az első pünkösdig akar visszanyúlni. Ahhoz, hogy az egyház egységét — teológiai alapelvből kiindulva — idők és terek 28
