Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Häussling, Angelus A.: "Missa oecumenica"?
csak a Szentlélek vezetése alatt álló üdvtörténeti szükséglet szerint. Ez a megkülönböztetés a továbbiakban rendkívül fontos. Valójában Krisztus jelenléte és tevékenysége sokféle módozatú és fokozatú az egyházban. A fennálló bensőséges kapcsolat miatt nem lehet ezeket egymástól elszakítani: egymásba fonódva, közösen birtokolják az egyetlen célt. Krisztusnak az egyházban és az egyház által a világban fokozatosan megvalósuló teljességét. A szentségi szolgálat, mint Krisztus hatékony jelenlétének jele és eszköze szintén hozzátartozik ehhez a teljességhez, méghozzá semmi mással nem helyettesíthető módon. VI. Pál írta az 1965-ben kelt „Mysterium Fidei" enciklikájában: „Krisztus jelen van a pap személyében, miközben bemutatja a szentmisét és kiszolgáltatja a szentségeket" (AAS 1965 762—764). Az egyház sohasem nélkülözte az apostoli szolgálatot. A keresztség szentségének erejében minden keresztény ember Krisztusba öltözik, taggá lesz a Testben. Az egyház ugyanis jele és eszköze Krisztus állandó jelenlétének a világ üdvösségére; más szóval: Krisztus egyetemes és állandó szentsége. De az apostoli szolgálat révén Krisztus hatékonyabb és még sajátosabb módon van jelen az eucharisztikus közösségben és a bűnbánat szentségében. A szolgálat szakra- mentalitása — jóllehet az egyház egészének szakramentalitásában értelmezzük — az üdvtörténettel és annak pedagógiájával szorosan kapcsolódik. Az egyház és a szolgálat szakramentalitása sohasem választhatók szét. Az első az alap, a második Krisztus adománya, jelenlétének és cselekvésének új módja — mindenki üdvözlésére. Ez nemhogy ellentmondana az egyház szakramentalitásának, hanem sajátos és életszerű egységben van vele. Csak később, a szakadásokkal vált problematikussá az apostoli szolgálatban is szükséges folytonosság. Ez egyik mai súlyos problémánk. Viszont ott is, ahol a szolgálat — a vázolt értelemben — nem lenne teljes, szentségileg, a keresztség erejében az egyház — úgy, ahogy van, megosztottságában is — misztérium és Krisztus jelenlétének szentsége, — Krisztus él hatékonyan benne. Sőt, az egyház még akkor is megmaradna szentségi valóságnak, ha a szentségi szolgálat megszűnne benne. E vázlatos ismertetésből egy fontos ökumenikus konklúzió következik: ha bizonyos szolgálatoknak nem is ismerhető el „apostoli szolgálat" értelmében vett értéke — mert bár a közösségben és a közösség által nyerték az ordinációt, de nem a folytonossági sorban álló elődtől — semmiféleképpen nem vonható meg azonban tőlük az a lelkipásztori érték, mely az egyházban és az egyház által, mint az üdvösség általános szentsége által példamutató gyümölcsöket teremhet. Angelus A. Häussling „MISSA OECUMENICA"? Ennek már két évtizede: a II. Vatikáni zsinat a római Szent Péter bazilikában ülésezett. Az atyák sok mindent szóba hoztak, amikben akkor nem nagyon bíztak az emberek. 1962. nov. 5-én egy német püspök, Wilhelm Josef Duschek SVD, — pontosabban egy Németországból származó, a Filippi-szigeteken élő püspök — látnoki képben szólt egy „missa oecumenica"-ról, az Eucharisztia ünneplésének olyan módjáról, olyan rítusáról, mely annyira „elementáris" lenne, hogy világszerte érvényes lehetne, függetlenül a maradandóan gazdagabb és szervesen fejlődött helyi rítusoktól.1 A püspök ökumenikusán gondolkodott, mint azokban az években sok más katolikus is, — világra szólóan katolikusán; nem csoda, hiszen egy „ökumenikusnak" nevezett zsinaton beszélt. Javaslata váratlan volt, inkább egy különc szavainak fogták föl. Mindenesetre, a liturgiának a zsinat után bevezetett reformja többet valósított meg elképzeléséből, mint amennyit 1962 novemberében várni lehetett: az 1970-ben közzétett Missale Romanum2 „missa normativa”-ja valójában egy „missa orbis" akart lenni, a Duschek-féle „missa oecume- nica" értelmében. Alkalmazása sok nyelven és számos nyelvterületen ilyennek bizonyult. Azóta előttünk fekszik egy kifejezetten „missa oecumenica", az ún. Lima-liturgia3, mely időben és bizonyos fokig személyileg is együtt keletkezett az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottságának bámulatba ejtő konvergencianyilatkozatával: a „Keresztségröl, Eu- charisztiáról és az egyházi szolgálatról"4. Ez nem csupán egy rítus vagy rítusjavaslat a világszerte elterjedt egyház számára, hanem olyan agenda, melynek használatára a különböző egyházak felszólítást kapnak; mégpedig nem egyházi felsőbbség parancsára, hanem a biblikusteo24
