Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Vértesaljai László: Az egyházi szolgálat
A közösség és szolgálata. Szolgálatok a szolgáló egyházban: A dokumentum 2. pontja világosan fogalmaz: ,,Az ordinált szolgálattevőt a közösség részeként kell értelmezni. Tehát értelmezéséhez szükségszerűen az egyház, a hivők közösségének egészéből kell kiindulni". A II. Vatikáni Zsinat is hasonló megoldást választott, amikor az egyházat, mint Krisztus misztériumát, mint Isten népét szemlélte, és csak a továbbiakban foglalkozott annak hierarchikus tagoltságával. Reménytkeltő, hogy a nyitó horizont azonos: „nagyon nagy többsége az egyházaknak nyíltan elfogadja azt", de még vannak kivételek. Közös az a meggyőződés is, hogy bármiféle szolgálat csakis a közösség egészének javát — üdvösségét — szolgálhatja és nem süllyedhet le csoportérdekek képviseletére, mások kárára. Az egyház tehát Krisztustól kapta küldetését és szolgálatát a világ üdvösségére; ezen feladatok Krisztus Szentlelkének indítására más és más formában valósulnak meg. Az egész missziós egyházon belül létezik egy speciális missziós funkció — külön erre a célra meghívott és felszentelt tagokkal, — túl azon a papi feladaton, amely minden egyháztagot megillet. E kétféle funkcióban a szolgálati papság szerepe a közös papságból eredő feladat segítése, támogatása lesz. Mindkét megjelenési forma számára a forrás Jézus Krisztus papsága. A további fejezetek ennek megfelelően szólnak az egyház apostoliságáról és apostoli folytonosságáról. Az egész egyház állandó folytonosságban van a kezdetek apostoli egyházával: szükségszerűen meg kell maradnia benne a felszentelt pap apostoli folytonosságának. A közösség és a pap föntebb jelzett korrelativitása a katolikus öntudatban és teológiában egy ref- lektív folyamat eredménye, mely részben az egyházakkal folytatott párbeszédből született. Közösen elfogadott nézet szerint Krisztus maga cselekszik mind az egész közösségben, mind az ordinált szolgálattevőben, mégpedig a Szentlélek erejében, aki karizmáival hatékony — sokféle módon — az egész közösség életében. A szolgálattevő pap Isten különleges ajándéka, akit hálásan fogad a közösség; mindazonáltal szükséges egy „bizonyos elismerés" is a közösség részéről; legyén tehát a pap „meghatalmazott", tekintéllyel rendelkező. Ez történik az „ordiná- lás", a szentelés során. — „Az ordinált szolgálattevő jelenléte a közösségben az isteni tekintély és kezdeményezés elsődlegességét jelenti az egyház élete számára. A keresztény közösségen belül, ami a szolgálatok különbözőségét illeti, a megkülönböztető elem az ordinált szolgálattevő számára: egybetartani a közösséget, szolgálni azt, de mindig a Jézus Krisztustól való alapvető függés tudatában" (14. p.). Közös tehát a nézet: Krisztus cselekszik mind a közösségben, mind a szolgálattevőben. De hogyan? Itt kezdődnek a súlyos problémák. A 18. pont próbál erre a kérdésre választ adni: „Az Isten nevében gyakorolt tekintély az egész közösség részvételét igényli. Az ordinált szolgálattevő kinyilvánítja és gyakorolja Krisztus tekintélyét olymódon, ahogy maga Krisztus is felfedte Isten tekintélyét a világnak: a közösségben és a közösség által". Nyilvánvaló igazság ez — általánosságban. Komolyabban vizsgálva azonban olyan kétértelműséget hordoz, amely a katolikus teológia számára már elfogadhatatlan: „Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ordinált személynek tekintélye csak abban a konkrét közösségben él, amelyhez tartozik és amelytől azt kapta". (19. p.) A kínálkozó polemikus hangnem helyett megpróbáljuk, vajon lehet-e ezt a szöveget számunkra is elfogadhatóan értelmezni. Szent Ágoston többször is úgy beszél az apostoloknak átadott krisztusi tekintélyről, mint amely valójában az egész egyház számára átadatik. Például a bűnbocsánat kérdésében: „Amikor a feltámadt Krisztus mondotta apostolainak: „Vegyétek a Szentlelket! akinek megbocsátjátok bűneiket, meg lesznek bocsátva" — az apostolok az „egyháznak személyét" képviselték; úgy szólt ez nekik, mintha Krisztus az egész egyháznak mondta volna (PL 43.150). Hasonlóképpen beszél Szent Ágoston a Péternek adott oldó-kötő hatalom, a kormányzói hatalom és ezek által az egész egyháznak átadott hatalom viszonyáról. Ezek után nem kétséges: ha Krisztus a szolgálatot, a megbízatást és tekintélyt az apostoloknak adta — és így, rajtuk keresztül az egész egyháznak — akkor mindezt csak az apostolokkal folytonosságban élő egyház kaphatja meg és gyakorolhatja. Ilyen értelemben érvényes a fenti kijelentés: csak a közösségben (egyházban) és a közösség által. A szolgálattevő tekintélye tehát a folytonosság miatt elsősorban nem a megbízó közösségtől függ, hanem Krisztustól. Semmiféleképpen nem értelmezhető úgy, mint teljesen és csakis a közösségtől függő megbízatás, amelyet a közösség tetszés szerint beszűkíthet, illetve kiszélesíthet, vagy akár el is vethet. Természetesen az egyház feladata, hogy az mindig megfeleljen a konkrét történelmi—kulturális feltételeknek — de mindig az egy és ugyanazon apostoli megbízatás alapján. Az egyház illetékessége a krisztusi küldetés érvénybentartásának figyelembevételével van feltételhez kötve, korlátozva. E határ az egyháznak alapvető, lényeges struktúrája: csak ezen belül lehetséges a változtatás, de akkor is 23
