Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bódi Erzsébet: Imádság az emberarcú Istenhez
Ha az Isten „emberarcú Isten" tudott lenni, vajon én tudok-e Isten-arcú lenni? — Tudom-e öt tükrözni? Tudok-e tükörképe lenni? A két arc: tud-e hasonlítani egymásra a szeretetben? Hiszen a szeretet csak egy arcú lehet. Ha tehát: Isten emberarcot vett fel, hogy közöttünk éljen, járjon, világítson, — mindenben hasonló lett hozzánk. A testvérek is hasonlítanak egymásra. így, ha Krisztusban élünk és mozgunk, mi is hasonlítani fogunk Krisztusra! Az Ő arca lesz a mi arcunk is. Tehát arccal a Fény felé, arccal Krisztus felé. Ezzel a krisztusi arccal a Világ felé. Isten belelehelte, belecsókolta Lelkét a Világba. Megtörtént az első és élő „fotográfia", az „emberarcú Isten" képe az emberek arcán. Isten elgondolása szerint minden ember arcára rányomta áldott szeretetpecsétjét. Az Ö képmását. Ezzel a fotóval jövünk a világra: az „Emberarcú Isten" képével. . . Uram add, hogy hozzád hasonlítsak. Negatív életemet vagyis arcomat hívd elő az „Örök Fényre", Világosságodra. Add, hogy mi, emberek híven tükrözzük vissza örökbecsű Fényességgel teli Emberarcú Istenségedet! Testvérünk, Barátunk, Mindenünk, „Emberarcú" Isten, maradj közöttünk, örökfényü mosolyoddal minden ember arcán! Az embernek is emberarcúnak kell lennie. Nem elég, hogy embernek születtünk. Emberül is kell élnünk. Nem hiába választotta az Isten az emberarcot képmásának. Nem torz emberként élni, hanem emberül. Ne az ösztönök, a bűn uralkodjon rajtunk, hanem a szellem. Isten felé irányuló szellem. Arccal az Isten felé, arccal a Fény felé . . . Ahogyan a kis virág hajlik a Fény felé, úgy hajoljak én is Isten felé! Minden emberi arcban ott tükröződik az „Emberarcú" Isten! Csak észre kell venni . . . Isten arcát nem a fényes csillagok között kell keresnem, hanem itt a földön. Hogyan örvendhetnénk az Úrban, ha messze van tőlünk? De rajtunk múlik, hogy messze van-e? Szeresd őt: akkor közel lesz. Szeress, és szivedbe költözik. Hiszen ő mondotta: „Veletek leszek a világ végezetéig!" Ha logikusan gondolkodunk, máris megértjük a lényeget. Isten itt van közöttünk. Az emberek közt lakik. Kialakult-e már bennem az „Emberarcú Isten" képe? Tudok-e már igazán „ember arcú" ember lenni. Istenre hasonlítani? Vagy csak ténfergek a világban ilyen-olyan arccal? Van-e valami célom, mely által Vele munkálkodhatom? Másoknak világítok-e már az ő Fényével? Jel vagyok-e már? Vagy csak alaktalan torz képet tudok felmutatni? Istenem, segíts! Mondjuk el többször is naponta, ő figyel ránk, ő a jóságos „Emberarcú Isten". Mert: Isten bennünk hallgatózik. Nem siet és nem tolakszik. Csak arra vár, hogy megszólítsd, Veled akkor kezet szorít. . . ö a leghívebb Barát, A szívedbe belelát, Ember arca mindig közel. Fényességgel átölel. . . 258
