Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bódi Erzsébet: Imádság az emberarcú Istenhez
állomásokat, nekik maguknak kell rátalálniok arra, hogy hogyan szabadulnak ki a tehetetlenségből és a fölényes biztonságból. Befejezésül — és kicsit a „Nők az Egyházban" témához fűzött gondolataim összefoglalásául is — szeretnék ismertetni egy részletet az olasz újságírónő, Oriana Fallici „Levél egy meg nem született gyermekhez" című könyvéből: . . nőnek lenni kaland, amely nagy bátorságot kíván; kihívás, amit soha nem sokall meg az ember. Annyi mindent kell vállalnod, ha nőként jössz a világra. így például, kezdjük rögtön ezzel, sok küzdelmet hoz számodra az az állításod, hogy Isten (ha van), éppúgy lehetne öreg, őszhajú asszony vagy egy szép lány. De az is sok küzdelmet szerez neked, ha azt mondod, hogy a bűn nem azon a napon született, amikor Éva leszakította az almát: azon a napon egy csodálatos erény született, aminek engedetlenség a neve. Végül az is sok küzdelmet hoz számodra, ha be akarod bizonyítani, hogy sima, egészséges testedben értelem lakozik, s az azért kiált, hogy meghallják. — Ezt világgá kiáltani nagyon nehéz lesz neked, és sokszor, szinte mindig, te húzod majd a rövidebbet. De nem szabad elveszítened a bátorságodat." Fordította: Bánhegyi B. Miksa Bódi Erzsébet IMÁDSÁG AZ EMBERARCÚ ISTENHEZ Most még csak bukdácsolva, de akarva is add Uram, hogy kövesselek! Adj nagyobb lendületet és kitartást a Szeretetben! Ne annak örüljek, ami nekem jó, hanem annak, hogy mindig eljussak a másik ember szívéhez. Mihelyt magamat keresem és saját örömeimet, máris kizökkentem a rendes kerékvágásból, mely Istenhez vezet. Hisz az ember tökéletes szeretetre vágyik. A tökéletes szeretet a „beteljesülés" csak Benned található meg. Éppen azért, ha önmagamat keresem, szeretetem tökéletlen. Mivel Te, Uram közöttünk jártál emberalakban: Utat mutattál példád által arra, hogy mindig az Atya kedvében jártál. Nem magadat kerested, hanem szeretetből az Atya akaratát teljesítetted! Nem az Atya, hanem mi, emberek feszítettük Krisztust keresztre! Uram, Te önként szeretetből vállaltad magadra a szenvedést, hogy kiengeszteljed az Atyát bűneinkért. Megváltottad szeretetből a Világot! Vajon van-e bennünk is valódi szeretet? Tu- dunk-e egymásért áldozatos szeretetben élni? Uram, de tökéletlen is még a szeretetünk. Segíts rajtunk emberarcú Isten! Kétezer évvel ezelőtt emberarcot vettél fel. Közénk jöttél, emberként éltél. Hát nem csodálatos! Éppen az emberarcot választottad! Jöhettél volna bármilyen alakban. Azonban Te az embert választottad. Testvérünk, barátunk akartál lenni! Ránk hasonlítani. Ugyanakkor azt akartad, hogy mi is hasonlítsunk Rád! Ez a testvéri azonosítás, ez az isteni terv csodálatos művészete! Belevinni, belerajzolni arcodat a természetbe . . . Milyen csodálatos is a természet. De még csodálatosabb a „titok", mely minden ember arcában ott ragyog... Igen, ott ragyog az emberarcú Isten! Ott ragyog mindaddig, míg a bűn el nem homályosítja annak Fényét. Óh, de sok homály van a földön. Mennyi sötétség. Ezt a sötétséget oszlattad szét a Húsvét reggeli fénnyel ... A természet minden szépsége: a völgyek, a hegyek, a virágok, egyszóval minden eltörpül isteni Arcod szépségétől. Emberarcú Isten: szépséged a Szeretetben ragyog . . . abban a Szeretetben, mellyel a Világot váltottad meg! Hogy sugárzik az emberi arc is, ha szeret. Hogy sugárzik ránk is nap- mint nap Emberarcú Istenséged . . . Kitüntetettek vagyunk a földön az állat- és növényvilág között. Kitüntetett lett az ember: mikor Isten a saját képmására teremtette. Hát még akkor, amikor a mi arcunkkal jött közénk a földre. A mi szemünkkel, a mi mosolyunkkal. Kisdedként, majd később mint felnőtt járt közöttünk. — Jelként jött közénk: az Atya Jelével és Fényével. . . Ez a Jel ma is itt él közöttünk. Itt él velünk az „emberarcú" Isten! 257
