Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Klein, Ingrid - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A nő az egyházban
6. Megszüntetni a nő = anya egyenlőséget. A statisztika ma Ausztriában a nő várható átlagos életkorát 77 évben adja meg. A szociológusok pedig —természetesen egy eszményi tipológia szerint — a nő életét négy szakaszra osztják föl: gyermek- és fiatalkor, saját család gyermekekkel, feleség a háztartásban élő gyermekek nélkül, egyedülálló özvegy. — Az anyaság tehát a nő felnőtt életének csak egy behatárolt időszakára, körülbelül egy harmadára kiterjedő elsődleges feladat. Ha ezt megfontoljuk, fájdalmasan döbbenünk rá, hogy az egyházban állandóan fölállított egyenlőség a nő és az anya között igen sok nőt hagy figyelmen kívül. — Ebben az összefüggésben megkérdőjelezném a ,,nő és anya" kombinációt is, mint például „nők és édesanyák miséje", „nők és anyák összejövetele" . . . Hívták meg már Önöket, vagy hívtak valaha is egy „férfi és édesapa összejövetelre"? 7. Ne legyen tabu a diakonátus és a papszentelés kérdése. A diakonátussal kapcsolatban széles körű egyetértés van abban, hogy teológiailag lehetséges és lelkipásztori szempontból kívánatos funkció volna a nők számára. A papságra vonatkozóan felekezeteket érintő vita folyik, bár az elutasításra alig hozható fel teológiailag tartható érv. Azonban igaz, hogy a nők pappá szentelése korunkban igen mély szakadáshoz vezetne az egyházban: 2000 évet mégsem lehet egyszerűen félredobni. A diakonátus és a papszentelés nyilván nem a legközelebbi lépések. Azonban a hasznos összfejlődéshez — a helyes irányba — szükséges, hogy ezek a kérdések ne legyenek tabuk, hanem tovább vizsgálják őket, beszéljenek róluk. Hadd fűzzek ehhez egy lábjegyzetet a bosszantó „ministránslány-kérdésről". Augustin Mayer bíboros, a vatikáni Szentségi és Isten- tiszteleti Kongregáció prefektusa, az 1986. ápr. 4-i KATHPRESS szerint, egy a vatikáni újságírókkal folytatott beszélgetésben kijelentette, hogy „a ministránslányok oltárszolgálata továbbra is tiltott marad." A német kuriális bíboros megengedi ugyan, hogy a lányok sokszor nagyobb áhítattal látják el az oltár szolgálatát, mint a fiúk, azonban megfontolásra ajánlja, hogy „nem volna előnyös, ha egy napon már csak lányok látnák el a ministráns szolgálatát a pap oldalán." Az ilyen kijelentések mögött megbúvó magatartás nekem is állandóan megnehezíti, hogy jól érezzem magam a „hivatalos szentegyházban"; de mit jelent ez azoknak a lányoknak, akik szeretnék odavinni az oltárhoz a boros és vizes ámpolnát? Hivatalosan nem vagy ugyan megengedve és nem vagy kívánatos, de nemhivatalosan megtűrnek mint hézagpótlót? 8. Széles alapokon nyugvó tudatformálás. A legfontosabb feladat a céltudatos és folyamatos tudatformálás. Ehhez pedig fontosak a különálló, de nem elszigetelt női szervezetek és csoportok. Ha sikerül széttörni és leváltani azokat a struktúrákat, amelyekben a férfiak dominálnak, s létrejön a nők és a férfiak új partnerkapcsolata, akkor talán fölöslegessé válnak majd a ma elég nagy számban meglévő sajátos női intézmények, mint amilyen a nőkutatás, a nőházak, női kiadók, női kávéházak stb. 9. . . . foglalják is el a megkövetelt helyet. A nők az egyházban jelenleg nemcsak a hallgatást törik meg, ahogy egy könyveim hirdeti. Ki is lépnek a századok óta nekik szánt háttérpozícióból, és elfoglalják az őket megillető helyet. Ez más szóval annyit jelent: nemcsak beszélnek és tiltakoznak, hanem mind jobban készek lesznek arra, hogy az egyház minden szintjén vállaljanak feladatot és felelősséget. Magától értetődik, hogy ennek még sok akadálya van. Először is az a tény, hogy sok nő nem mer vállalni vezető feladatot. Ehhez jön aztán még az az elképzelés is, hogy 200 százalékos teljesítménnyel kell kompenzálniok azt, hogy ők „csak nők". Továbbá nem is tudják, hogy az egyházban hol-mindenhol találhatják meg helyüket és feladatukat. 10. A férfiakat nem visszahagyni. Az elindulás és a kivonulás ma nyilván jobban jellemző a nők helyzetére, mind az egyházban, mind pedig a társadalomban. Ám ebből nem szabad arra következtetni, hogy ez nem érinti a férfiakat. A férfiaktól nem csak azt kívánják, hogy engedjék meg, hogy a nők magukra eszméljenek és megváltozzanak. Hogy gúnyosan tűrve, vagy kritikusan szemlélve teszik-e ezt, ez most másodrangú kérdés. — A férfiakat a nők helyzetének és önértelmezésének alapvető megváltozása arra kötelezi, hogy épp olyan alapvetően gondolják át és változtassák meg saját személyüket, saját nemüket. Az egyházban élő nőknek tehát szívügyüknek kell tekinteniük, hogy a férfiak — hogy az Exodus képeivel szóljak — ne maradjanak ott Egyiptom húsosfazekai mellett, a rabszolgaságban, hanem ugyanúgy induljanak el afelé a tejjel-mézzel folyó ország felé, ahol az emberek — a férfiak és a nők — olyan közösséget alkotnak, amilyent jézus hirdetett meg az Isten országával. A férfiak a saját útjukon nem vehetik igénybe a nők karavánját, nem hagyhatnak ki 256
