Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Klein, Ingrid - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A nő az egyházban
olyan terhek alatt, amiket mások raknak ránk? S nem Jézus bátorít bennünket arra, hogy mint nők is keljünk föl, egyénesedjünk ki? 3. Úton egy mélyebb istenkép felé. A fölegyenesedett, öntudatra ébredt nők beleütköznek a teológiába és az igehirdetésben használt, egyoldalúan férfiúinak rajzolt istenképbe. Isten király, bíró, győztes, hadvezér. Tevékenysége túlnyomóan férfitetteket tükröz vissza: uralkodik, kormányoz, ítél, büntet, jutalmaz. Ezek a tulajdonságok az erőre, szuverénitásra és teljhatalomra irányuló férfivágyakból valók. — A szigorú Atya-Király-Bíró-lsten alkalmas volt a patriarkális társadalomban a személyiség kifejlődéséhez. Most a változó társadalomban Istent új formában, más képekkel kell kifejeznünk. Isten természetesen mindig fölötte áll minden képnek. De nekünk, embereknek, képekre és metaforákra van szükségünk ahhoz, hogy fel tudjuk fogni és ki tudjuk fejezni a misztériumot. A fölegyenesedett, öntudatra ébredt nők keresik az anyai Istent. Az Ószövetségben ezt olvassuk Izajásnál: „Ahogy az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak meg benneteket" (Iz 66,13); az Újszövetségben pedig Máténál: „Ahogy a kotlós összegyűjti és szárnya alá rejti kiscsi- béit. . (Mt 23,37). Olyan Istenhez van bizalmuk, olyanhoz fordulnak, aki érzékeny, gyengéd, jóságos, gondos és odaadó. Szívesen idézik I. János Pál pápát, aki azt mondta: „Isten Atya, még jobban anya". Amikor a férfi Isten egysíkú voltát kritizálják, amikor női/anyai képeket keresnek, akkor egyben úton vannak az Istennek mélyebb megértése felé. Minél előbbre jutnak az úton, annál előbb lesz számukra lehetséges, hogy használhassanak mind női, mind férfi istenképeket, illetve olyan neveket és elképzeléseket, amelyek nem kötik Istent egy nemhez, s amelyek nem érintik a misztériumot, a Szentet, a Megnevezhetetlent. a Közellévőt, azt a „Te”-t, akire ráhagyatkozhatunk. 4. Legyőzni a teológia nyelvi hiányosságait. Ez alatt a cím alatt két olyan feladatot látok, amelyek a jövőbe vezető lépések lehetnének: — Szélesebb síkon kell foglalkozni a feminista teológiával. Bár a körülbelül 10 éve ismert „feminista teológia" forma messzemenően ismert, és a teológiai szakvilág használja is, még mindig félreértésekhez és elutasításhoz vezet. Már maga a feminizmus szó is sokaknál — férfiaknál és nőknél egyaránt — ellenállást és félelmet kelt. De sokkal inkább a feminizmus és a teológia kombinációja. Ezért sokan a „feminista teológia" komplexumot egyszerűen az eretnekség gyanújának a bélyegével látják el. Mások viszont egy jövőbe mutató, teljesebb gondolati rendszerről beszélnek. Mi a „feminista teológia"? A feminista teológia még nem zárt tan vagy diszciplína, hanem a nők tapasztalataiból élő folyamat. Központi kérdése: Vajon azok az egyházi, hivatali, magatartás- és gondolkodásbeli struktúrák, amelyeket a nők ma nyomasztónak éreznek a vallásban és az egyházban, szükségképpen adottak-e a kereszténységgel, vagy olyan jelenségekről van szó, amelyek bizonyos társadalmi, kulturális és korhoz kötött viszonyok alapján alakultak ki? (Herder Korrespondenz, 1984. január). — A feminista teológia biztosan nem az egyetlen útja annak, hogy a nő a hit dolgaiban több önállóságra, az egyházban pedig nagyobb felelősségre tegyen szert. De lehetséges útnak tűnik, s ezért foglalkoznunk kell vele. — A nőknek be kell lépniök a teológiai tudományok területére. Bár a teológiai fakultásokon nagy számban vannak női hallgatók, a tudományos pályákon még mindig többet számít a nem, mint a minősítés. Gondoljunk csak Elisabeth Gössmannra, aki Japánban tanít, mert az NSZK bármely teológiai fakultására benyújtott összes pályázata megbukott azoh „a születési hibáján, hogy nő." — Jelenleg az egész német nyelvterületen csak egyetlen nő van, aki katolikus teológiai fakultáson tanszékvezető, Prof. Pissarek, Innsbruckban (1984 óta). 5. A nőket is bevonó nyelvezet. A liturgia és az igehirdetés nyelvezete szinte egyáltalán nem vesz tudomást a nőkről. Legtöbbször a férfiakhoz szóló megszólításba értik bele őket is. Bár most már szokásba jött, hogy az istentiszteleten részt vevő közösséget nem „kedves testvérek" megszólítással illetik, mint az apostolok a leveleikben, azonban még mindig testvériségre buzdítanak, ami a keresztény közösség márkajelzése. Azt énekeljük: „Dicsérjük, testvérek . . .", „Örvendezzünk, testvérek . . .", „ő tegyen bennünket testvérekké". A litániákon is szinte kizárólag férfiszentek közbenjárásár kérjük. (A fordító megjegyzése: A német nyelvben a testvérnek fordított „Bruder" szó csak férfi testvért, vagyis fivért jelent; a mindkét nemre vonatkozó testvérek (Geschwister) szót nem használják a liturgiában. így például a „testvéri szeretetet" csak „fivéri szeretetnek" mondják.) 255