Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Klein, Ingrid - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A nő az egyházban
különbözőket. Ez annyit jelent, hogy a nők nem csupán nagyobb részt akarnak maguknak a meglévő kalácsból; de nem is arról van szó, hogy egyes nők több mazsolát és csokoládéreszeléket szórhassanak a tésztába. Most egy a fontos: a nők és a férfiak közösen süssenek új kalácsot. A jövő perspektívái Az 1984-es bécsi lelkipásztori tanácskozáson — a téma „A nő — partner az egyházban" v°h — a záróvitában azt mondtam, hogy az egyházban a nőkérdésnek nem egy nagy ugrásra van szüksége, hanem sok apró lépésre — de a helyes irányba. Ez a kijelentésem egyáltalán nem talált osztatlan tetszésre, mert a részt vevő nők, de a férfiak is, már nem nagyon akartak tovább várni és apró lépéseket tenni. Én személy szerint azonban azt hiszem, hogy már az egyházban is elindult valami, s jelenleg is mozgásban van. Szeretném tehát megmutatni, hogy hol látok lehetőségeket, szükséges fogódzókat a további apró, de a nagyobb lépésekhez is. 1. Saját, külön embernek lenni. Hogy a partner-viszony fogalom — sok feminista ettől fél — ne váljék az emancipáció altatójává, először is ki kell mondanunk: Az igazi partner-viszonyban kell, hogy a partnerek magukra találjanak, megőrizzék különállásukat. Ez nekünk, nőknek annyit jelent, hogy kérdéseket kell feltennünk a magunk személyére és élethelyzetére vonatkozóan, s ezekre a kérdésekre felelnünk is kell. — Az „emberek" — a férfiemberek — az egyházban is, a társadalomban is már olyan sokszor és annyira pontosan, meg oly bőségesen elmagyarázták nekünk, hogy kik vagyunk, milyenek vagyunk, s hogy milyennek kell lennünk. Egész könyvtárak vannak tele ezzel; a szerzők legtöbbször férfiak voltak, s ma is azok, de az utóbbi időben nagyobb számban sorakoznak fel melléjük nők is. Mi azonban nem vagyunk „levezetett lények", s nem is akarunk azok lenni, sem kívülről, mások által definiált személyek. Nekünk önmagunknak kell lennünk. „Én én vagyok", mondja találóan egy gyermekkönyv-clm. Egyszeri vagyok, „nevemen szólíttáttam", Isten akart és szeretett. — Mostanában sok nő áll bele ebbe az önmaga felfedezéséhez vivő folyamatba. Megpróbálja felfedezni és elfogadni önmagát — vágyaival, félelmeivel, örömeivel és reményeivel, testével és leikével, fantáziájával és értelmével együtt. Megpróbál „igent" mondani önmaga egész személyére, testére, lelkére és szellemére. Megpróbálja maga megmondani, hogy ki ő. Megpróbál saját, külön embernek lenni. Sajátmaga énjének a keresésében különleges jelentőséggel bírnak a különböző női csoportok és körök. Ezek nem csupán ösztönzést adnak és kísérnek, hanem megadják a szükséges otthonlétet és támaszt. „A nők segítenek egymásnak az ÉN kimondásában" — ezt a címet lehetne adni annak a sokrétű munkának, amely az önmegtapasztaló csoportok és öntudat-szemináriumok körül folyik. 2. A nők felfedezik magukat a Bibliában. Simone de Beauvoir — a nőmozgalom első nagymesternője — a Bibliáról azt mondta, hogy a nő elnyomásának fő eszköze. Mert a Biblia szerint az asszony hallgat a közösségben, a gyermekszülés teszi boldoggá, ő csábítja el a férfit, s ő vétkezik először. — Valóban kevés segítséget nyújtott a nőknek a konkrét életükre vonatkozóan a hagyományos, túlnyomóan férfi jellegű bibliamagyarázat. A nőket beskatulyázták és beszorították a szexualitásba és a bűnbe (Mária Magdolna), a konyhába és a háztartásba (Márta), és az anyai hivatásba (Mária). A bibliai nőalakokat megfosztották szépségüktől, önállóságuktól és eredetiségüktől, és a kívánt, elképzelt keresztény női eszmény funkcióját adták nekik. Ahol ez nem sikerült — mint például az Ószövetség politikailag aktív, történelemformáló nőalakjainál: Deborrahnál, Juditnál, Mirjámnál —, ott ezek átkerültek az irodalomba, s az egyházi hagyomány számára elvesztek. — A mellőzés és kisebbértékűség személyes, fájdalmas megtapasztalása és az elindulás afelé, hogy önálló, külön ember legyen, valamint a biblikusok a női teológusok között, mindez ma sok nőt bátorít föl arra, hogy olvassák újra a Bibliát, olvassák saját szemükkel a Bibliát. A nők felfedezik, egyedül és közösségben, saját nyomaikat a Bibliában. Eltapogatóznak odáig, ahol a nőkről beszél a Biblia, s megkísérlik újraértelmezni azt, ami a nőkről meg van írva. Különösen Jézusnak a nőkkel való érintkezése lelkesít sokakat. És szinte kulcsszerep jut annak a jelenetnek, amikor Jézus fölegyenesíti a meggörnyedt asszonyt. A nők felteszik a kérdést: Nem ismerünk-e magunkra benne? Beszűkülve, korlátok közé szorítva, meggörnyedve 254
