Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Klein, Ingrid - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A nő az egyházban
kell megváltozniok." — A nők azért is megmaradnak az egyházban, mert azt tapasztalják, hogy a többi nő, a nővéreik, ugyanazokat a hiányosságokat érzik, ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, s ez növekvő szolidaritáshoz vezet a nők között (új ,,nővériség"). — Nyilván említenem se kell, hogy állandó eltolódások vannak mind a három kategória között, mind pedig abban, hogy hogyan képesek a nők eljutni az egyik fázisból a másikba. — A II. Vatikánum alkotta meg az egyházról a képet: Isten úton lévő népe. A „nők egyháza" Isten ezen zarándok népének a része. Úton vagyunk: egyesek előre rohannak, fölmásznak a fákra, lerövidítik az utat, sokan ott maradnak a derékhad mellett, de vannak rosszlábúak is, akik csak lassan tudnak menni, vagy egyáltalán nem tudnak lépést tartani. A nőkérdés helye és fejlődése A legutolsó — osztrák — püspökkari konferencia visszautasított egy tervezetet, amely a „Nő — partner az egyházban" témához készült. Amikor egy osztrák püspök előtt kifejeztem csalódásomat, ami emiatt a „nem" miatt ért, s azt mondtam: „Kár, hogy az egyház elmegy az élet egy ilyen nagy kérdése mellett", — ő azt kérdezte: „Mondja már, nem túloz maga egy kicsit? Az egész handabanda a nők körül inkább a korszellemnek tett engedmény, mintsem életbevágó kérdés". XXIII. János pápa már 1963-ban a „Pacem in terris" enciklikájában a kor jeleként értékelte azt a tényt, hogy a nő „mind jobban tudatára ébred emberi méltóságának és részt vesz a közéletben". A minden társadalmi rétegben, minden népben, kultúrában és vallásban megfigyelhető, a nő teljes egyenjogúsítása felé vezető fejlődést, a nőnek az élet minden területén való megjelenését és felelősségvállalását nem csupán társadalmilag jelentős változásként regisztrálta, hanem „jelként" fogta föl, amely által Isten működik korunk történelmében, és hívő választ kíván. A nők emancipációs mozgalma — amelyről János pápa szinte prófétai szavakkal szólt — először az egyházon kívül formálódott. A hatvanas évek elején jött létre az USA-ban egy új nőmozgalom, amely — szinte kizárólagosan — a nőnek mint „boldog háziasszonynak és családanyának" az eszményképe ellen tiltakozott (Betty Friedan, 1963. „Az asszonyiság őrülete"). Németországban az első nőcsoportok 1967/68-ban jöttek létre, a diákmozgalmak idején, ugyanúgy Ausztriában is. Kezdetben az alkalmazásban való egyenjogúság állt az előtérben, valamint a még mindig fönnálló szociális korlátok eltávolítása, később a magzatelhajtás kérdése jött még hozzá. Mivel az egyház benne él a világban és a korban, a II. Vatikáni zsinat és az azt követő szinódusok ismételten foglalkoztak a kérdéssel: a riö az egyházban és a társadalomban, és revíziót kezdtek el. — A Világiak Apostolkodásáról szóló zsinati dekrétum 9. pontjában ez áll: „Minthogy napjainkban egyre fokozódik a nők tevékeny szerepe a társadalmi élet egész területén, igen jelentős dolog, hogy egyre nagyob szerep jusson nekik az egyházi apostolkodás különféle területein is." Az Egyházról szóló dogmatikus konstitúció megmutatja, hogy milyen szellemben kell fölfognunk ezt a részvételt. Krisztus Teste tagjainak különbözőségéből (Róm 12,4—5) és mindenkinek a szentségre való meghívásából kiindulva jelenti ki a Lumen Gentium (32. pont), hogy „Krisztusban és az egyházban nincs egyenlőtlenség sem származás vagy nemzetiség, sem társadalmi helyzet vagy nem tekintetében." A Gál 3,28-hoz kapcsolódik ez — ezt a helyet az egyenjogúság Magna Chartájának is nevezik újabban —, ahol Pál azt írja: „Már nincsen zsidó és görög, nincsen rabszolga és szabad, nincsen férfi és nő; mert mindannyian ,egy' vagytok Krisztus Jézusban." Ma — 20 évvel a Zsinat és a nőmozgalom indulása után — a feminista mozgalom második fázisáról beszélünk. — Az első fázis főként kritikus természetű volt, össztendenciájában negatív, és sokszor nem volt fedezete. A nők — sokszor hangosan tiltakozva és tüntetve — rámutattak a társadalomban és az egyházban meglévő férfiuralomra. Az elnyomás egy változatát egy másikkal helyettesítették, és arra törekedtek, hogy a nők is megszerezzék azokat a jogokat, amelyeket a férfiak birtokolnak (pl. nők a Bécsi Filharmonikus Zenekarban). — Ezzel az első fázissal ellentétben a feminizmus második fázisa egy erősen intenzív és teljességre törő mozgalom. Most már nem azért küzdenek, hogy valami többet érjenek el a nők számára; ez a fázis megkísérli, hogy más értékeket és életformákat juttasson érvényre, a patriarkátuséitől 253
