Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Vértesaljai László: Az egyházi szolgálat

tett figyelem azoknál a pontoknál, ahol a szöveg nem egyértelmű. Az egységes hit elfogad ugyan különböző megfogalmazásokat — egy bizonyos határig, — ha a különféle nézetek nem érintik a hit lényegét. — Feltétlenül a reménység jele, hogy e hármas témájú szöveg soha nem tapasztalt pozitív érdeklődést és visszajelzést váltott ki az Egyházak Világtanácsának tagegyházai körében (Vö< Reformátusok Lapja 1985. 47. sz. 1. 3.). A keresztény lelkiség vonatkozásában is gazdagodást jelent, főként, ha a három szentség jelentőségét és életszerűségét tartjuk szem előtt. Egy példa: ,,A világ jelen van már az Atyának mondott hálaadásban, amelyben az egyház az egész teremtés nevében szól; Krisztusra tekintő megemlékezésében, amelyben Főpapjával és Közbenjáróval egyesült egyház a világért könyörög. A Szentlélek ajándékáért mondott imádságban, amikor az egyház megszentelést és új teremtést kér" (27. p.). Mi ez, ha nem más, mint közös tanúságtétel, hogy higgyen a világ? Értékes vallomás ez, mivel már legalább ezt együtt elmondhatjuk a kereszténység megosztottságát figyelő világban. — A konvergenciának és a megegyezésnek ereje és mértéke fokozatosan csökken a dokumentum első pontjától a harmadikig. A legszélesebb a keresztség kérdésében, — a lényegi elemeket illetően majdnem teljes. Az Eucharisztia körüli fogalmi tisztázás az előző dokumentumokhoz képest előrelépést mutat, de a legfontosabb pontokat változatlanul súlyos kétértelműség árnyékolja be. Végül legnagyobb a nézetkülönbség a szolgálat kérdésében. Itt „vizsgázik", nyeri vagy veszíti el érvényességét számos, az Eucharisztiával kapcsolatos tétel. Mindezek ellenére a fentebb említett dinamikus mód a kezdethez viszonyítva itt is biztató: Akkor még „tabunak" tekintették a papság témáját, ma pedig néhány vonást már közösen el tudunk fogadni. A szolgálatról szóló rész tehát az érzékeny pontja a ,,Lima-nyilatkozatnak".

Az egyházi szolgálat. Lukas Vischer, az ökumenikus mozgalom egyik úttörője jegyzi meg: „Az ökumenikus konferenciákon elért eredmények összefoglalása helyett a dokumentum inkább az egyházi szolgálatot értelmező jelenlegi ökumenikus vitáról készít számadást; a vita során fölmerülő közös távlatokat próbálja jelezni, amelyek elvezethetnek a szolgálat közös elismeréséhez szükséges megegyezésig (Lukas Vischer: Origin and development of the three Documents, 109). Nem végpontról van tehát szó, hanem egy ,,in via ad" dokumentumról, mely utat nyit olyan távlat felé, amely nélkül nincs sem lelki, sem látható egység Krisztus egyetlen egyházában. Mindaddig, amíg ez a probléma kielégítően meg nem oldódik, nem beszélhetünk az egyházak kiengesztelődéséről. Nem különc, kockázatos vagy kitérő ez a törekvés, hanem elkerülhetetlenül nehéz csomópontja a korábban fölmerült kérdéseknek.

A szolgálatról szóló megfontolásokat öt pontban foglalták össze: I. Az ordinált szolgálattevő és a keresztény közösség; II. Apostoli folytonosság; III. A szentelés; IV. A szolgálat jelenlegi gyakorlata; V. A szolgálatok kölcsönös elismerése és kibékítése felé. Rögtön feltűnik, hogy néhány alapvető fontosságú ekleziológiai pont hiányzik, így például a kollegialitás elve és a péteri primátus. Később minden bizonnyal ezek is napirendre kerülnek.

A felsorolt öt pontból az első kettő komoly nézetkülönbségekre utal. A megoldás kulcsa az apostoli folytonosság kérdése körül forog, ennek értelmezése viszont attól is függ, hogy milyennek tartjuk a közösség és felszentelt papjának viszonyát.

Az „ordinált szolgálattevő" — a pap — Krisztus ajándéka a közösségnek, amelyet ő maga hiv életre és táplál folyamatosan. Milyen kapcsolat áll fenn a pap és a keresztény közösség között? A közösségnek — a maga egészében szemlélve — megvan saját küldetése, és saját „szolgáló szerve", a pap. E küldetés erejében és papjai szolgáló segítségével munkálja a világ üdvösségét. A szorosan vett egyházi szolgálat tehát a már alapvetően szolgálati közösségben születik. A dokumentum ezt így fogalmazza meg címszerűen: „Az egyházi szolgálat és a szolgálat- tevők az egészében véve szolgálati közösségben". A dokumentum nagy érdeme, hogy helyesen ismerte fel a kiindulási pontot: a keresztény közösséget. Krisztus ennek a közösségnek ajándékozza a szolgálattevőket, benne gyökereznek meg és történetileg itt fejlődik ki. Maga Krisztus az, aki ebben a közösségben cselekszik, a szolgálattevőkben is, különösképpen az ordinált személyekben. Hogyan, milyen körülmények között? Krisztus cselekvése, noha egyetlen, mégis sokféleképpen mutatkozik meg: a közösségben közvetlenül, de az ordinált személyen keresztül is. Akár a közösség egészén át, akár külön a pap révén, — végső soron Krisztus tevékenysége az egész világ megszentelésére irányul. Az Újszövetség zarándokló népe papi nép; ebben a vándorló népben, annak szolgálatára jelenik meg a felszentelt pap, saját különleges funkciójával; e funkció végzésével saját népét szolgálja, de azon keresztül az egész világot is.

22