Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: Megjelent közöttünk Istenünk emberszeretete
életünkre törnek, — szeretetünk próbája megtörik. Azok, akik a bűn rabjai, visszataszítanak, sőt még kérkednek is ezzel, jóságunkat, türelmünket megcsúfolják. Csak Jézusra tekintve nyerhetjük el az ö érzületét és kegyelmét. „Szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért. így lesztek fiai a mennyei Atyának . . . (Mt 5,48). Az irgalmas szeretet csúcsa az ELLENSÉGSZERETET (hiszen a ránk szoruló nyomorulttal könnyen lehetünk irgalmasok), ebben hasonlíthatunk leginkább Isten szeretetére: „Legyetek irgalmasok, amint a ti mennyei Atyátok is irgalmas. Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek (Lk 6,36—37). Hogyan is ítélhetnénk mi bűnösök, mikor mi is állandó irgalmasságra szorulunk? A mi Eledelünk! Úgy kellene magunkba fogadnunkjézust, hogy lelkületét magunkévá tehessük. Mint Keleten az elesett vándornak, nekünk is létszükségletünk, ELEDELÜNK Jézus, amint őneki az Atya: „Az én eledelem, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, hogy elvégezzem művét (Jn 4,34). Isten túláradó szeretetét Jézus a kenyérszaporítással szemléltette: a kevéske élelemből mindenki jóllakik és még 12 kosár is megtelik. A tömeget csak a földi javak érdeklik; királlyá akarják tenni azt, aki ingyen eteti a népet. Jézus visszavonul, majd Kafarnaumban próbálja jobban megértetni magát: „Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, ami örök életre megmarad . . . Atyám adja ezt a kenyeret, mely életet ad a világnak” (jn 6,27—33). Még tovább is megy és feltárja élete titkát: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne . . . örök élete van és én feltámasztom az utolsó napon . . . amint én az Atya által élek, úgy, aki engem eszik, én általam él" (jn 6,56—54,57). Szavain megbotránkoznak, még tanítványai is kemény beszédnek tartják. Bezárták fülüket, amikor Isten mérhetetlen irgalmasságát és szeretetét kellett volna meghallaniok. A tömeg elhagyta, sok tanítványa visszahúzódott tőle. Jézust szinte elfogja a félelem, amikor megkérdezi a tizenkettőt: „Csak nem akartok ti is elmenni?” — Éppen most, amikor feltártam nektek a titkot, éppen most, amikor értetek áldozom életemet?! — Simon Péter azonban — nevünkben is — lelkesedéssel válaszol: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak! Hisszük és tudjuk, te vagy Krisztus, az Isten Fia (Vulgata szerint, 6,68—69). A búcsú paradoxona Jézus búcsúzik! Emlékezik az együtt töltött szép napokra és még utoljára összefoglalja üzenetének magvát. Az alázat és a szeretet szolgálatával kezdi, majd mint családfő, asztalhoz ül övéivel, hogy szeretete szentségében önmagát adja eledelül. Szinte kirobbanó szenvedéllyel tárja fel lelkét. Gyermekeim, — mondja szeretteinek — már csak rövid ideig vagyok veletek. A szeretet Áldozata kijelenti: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket!” — Majd megadja követőinek az új parancsot, a szeretet parancsát: „Szeressétek egymást. . . amint én szerettelek titeket!" — Az idők végezetéig az lesz az ismertetőjeletek, hogy „szeretettel vagytok egymás iránt" (Jn 13,31kk). Mi is ott vagyunk ezen a búcsúvacsorán és figyeljük Jánossal — akit ma méltán nevezhetnénk a szeretet pszichológusának — milyen mélységes összefüggésben tárul fel mindaz, amit Jézus földi életében mondott — mégpedig az isteni, önkiüresítő, mindent átadó szeretet összefüggésében (15. fej.). Jézus emberi arcán, szeméből teljességgel átsugárzik Isten tekintete! Csak egyet kér: Maradjatok szeretetemben! (15,10kk). És ezzel mindannyiunkat bevon isteni közösségébe: „Már nem mondalak titeket szolgáknak, barátaimnak mondalak titeket” (15,15). Öröm sugárzik a tanítványok arcán is, most mindannyian hiszik, amit János és Péter már megvallott: Te vagy az élő Isten Fia! Jézus elmegy az Atyához, mert Nála kell lennie, és mégis, itt marad közöttünk, testi jelenlétével az Eucharisztiában. A szeretet megoldja a búcsú ellentmondását. A teremtés óta él az emberben az Emmánuel, az „Isten velünk” igénye. Magyarázhatják bárhogy: az ember gyenge, isten akar lenni stb. Mindegyik értelmezésben van valami igazság. Az embernek békéje, biztonsága, jó közérzete csak akkor van, ha érzi: „köztünk jár az egy Isten” (Mtörv. 5,17). Az Eucharisztiában Jézus még többet nyújt: nemcsak közöttünk, hanem bennünk van, belénk testesül. — Jézus távozóban még egyszer ránk veti emberi tekintetét és vigasztalóan mondja: „Ezeket azért mondtam, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömetek ezzel teljes legyen!" (Jn 15,11). 243
