Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 4. szám - KÖRKÉP - Sulyok Elemér: Jézus szavai és tettei

dolhatták: Júdás azért ment ki, hogy élelmet szerezzen, vagy hogy alamizsnát osszon a szegényeknek, amint ez szokás volt a zsidóknál húsvét idején (13,29). Jézus és Júdás jelenetét János nem véletlenül zárja a szeretetparancs megfogalmazásával: „Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!" (13,34).

Jézus szeretetének másik megkülönböztető jegye az az elszántság, hogy akár élete feláldozása árán is igazolja szeretetét. Ez az önkéntes áldozat, úgy tűnik, közvetlen kapcsolatban áll Jézus erőszakmentes magatartásával és tehetetlen szeretetével. Egyáltalán nem volt szükségvagy végzetszerű, hogy Jézust azidőtájt Jeruzsálemben letartóztassák, ö azonban eldöntötte: másokat, ill. minket szeretettel és nem erőszakkal kíván megnyerni. Ezért mondja Péternek, aki kivont karddal próbált ellenállni: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat. Aki kardot ragad, az kard által vesz el. Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetném Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet?" (Mt 26,52—53).

Jézus tehetetlen szeretete, amelyről a Hegyi beszédben szólt és olyan példázatokban, mint a tékozló fiú, életstílusán nyugszik. Olyan életmódon, amely a rosszra jóval, a sértésre meg szeretettel válaszol. „Én pedig azt mondom nektek, ne szálljatok szembe a gonosszal. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is. Aki perbe fog, hogy elvegye ruhádat, annak add oda a köpenyedet is. S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyi- ra" (Mt 5,39—41). Ezeket a szavakat maga Jézus exegetizálta — életével, tetteivel. Mert a gonosszal nem szállt szembe, inkább a jósággal kívánta legyőzni azt. Megütötték jobb arcát, és zokszó nélkül odatartotta a másikat is. Perbe fogták, elvették ruháját, ő meg a köpenyét is odaadta, melyre'kockát vetettek a kivégző katonák. Mérföldnyire kényszerítették, és ő két- annyira is hajlandó volt elmenni: egészen a kereszthalálig. Jézus a tékozló fiú példázatában úgy állította elénk az Atyát, mint aki a szeretet mellett döntött. Ha erőszakkal hazahozatná kisebbik tékozló vagy behozatná nagyobbik duzzogó fiát, akkor — tudja — örökre elveszítené őket. Ezért az atya tehetetlen. Jézus elmondta a parabolát, és életével hitelesítette azt. Mert ő, akárcsak az atya, a szeretet mellett döntött. Tudja, ha erőszakhoz folyamodna, örökre elveszítene minket. Ezért ott függ a kereszten: mozdulatlanul és tehetetlenül. Jézus élete úgy fejeződik be, mint a példázatbeli atyáé: a csak kérni és várni tudó szeretet szorongató jelenetével, vajon mozdítható-e a fiú? Vajon mozdíthatók vagyunk-e?

Ige és élet, szavak és tettek metszéspontjában élni — kezdtük gondolatainkat. Jézus élete három, emelkedő irányú, egymásra épülő körökben arra ad példát, hogy világunkban, környezetünkben —, amely soknak tartja a szöveget, de a képeket még szívesen megtekinti — legyünk Jézus szavainak illusztrációi, „képes bibliája”, „biblia pauperum"-ja vagy ahogy egy középkori mondás tartja, persze ma már minden hívőre vonatkoztatva: „vita clerici, evangélium populi" (a pap élete: a nép evangéliuma). Ha tetteinkben „képekké" válunk, akkor talán az életünkben betűzgető, olvasgató embertársunk egykor szavainkra is felszegi a fejét. Mert: „A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is" (VI. Pál pápa).

A TEOLÓGIA folyóirat munkatársai a katolikus egyház tanításának keretein belül saját felfogásukat, nézeteiket fejtik ki, saját választott módszerüket alkalmazzák. A közös hit egysége folyóiratunk számaiban a legitim sokszínűség harmóniájában kerül az olvasó elé.

234