Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Nyiredy Maurus: "A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk.." (Gal 5,1)

soha nem volt ilyen erős az érzékük a szabadság iránt, mint ma" (Az Egyház a mai világban, 4. pont).

Mindennek ismeretében sokatmondó Garaudy megállapítása, aki marxisták és keresztények Marianské Lazné-i dialógusán, 1967 áprilisában többek között kijelentette: ,,A nyugati hagyományban a szabadságnak két forrása van: a görög—római és a zsidó—keresztény; az alkotás fogalmának csak egy: a zsidó—keresztény. A görög humanizmus felfedezte és kimunkálta a szabadság egyik lényeges mozzanatát: a szükségszerűség felismerését; előbb az isteninek, majd a racionálisnak szükségszerűségét. Az alkotás gondolata azonban hiányzik belőle. A világot — írta Hérakleitosz —, sem isten, sem ember nem alkotta, mindig volt, van és lesz, mint az örökké élő tűz, amely fellobban mértékre és kialszik mértékre'. A zsidó—keresztény hagyomány felfogása szerint viszont az alkotás az elsődleges, és az emberi szabadság már nem a szükségszerűség tudata, hanem az alkotásban való részvétel. Ezt az ,örömhírt' közli az Újszövetség: az ember minden pillanatban kezdhet egy új jövendőt, felszabadulhat a világ törvénye, a természet és a társadalom törvénye alól. Krisztus feltámadása ennek az új szabadságnak a mintája: a halál

— az a határvonal, amely kérlelhetetlen végességünket jelzi, — legyőzetett."

„Krisztus" — nem valami elvont eszme. Görög megfelelője a héber Messiásnak, amelynek jelentése: „az Istentől fölkent szabadító". Ezt a hivatást, küldetést kifejező szót később Jézus nevéhez kapcsolták és ma már Így együtt — Jézus Krisztus — jelentik a közénk jött Istent. A Jézus név jelentése: „Isten a szabadító". Jézus tehát személynevében és hivatása megjelölésében is szabadító. Nem elsősorban azért, mintha valaha is társadalmi-politikai programot hirdetett volna — bár kétségtelen, hogy programjának, éppen átfogó volta miatt, ilyen vonatkozásai is vannak, — hanem azért, mert teljes mivoltában mutatta be az emberi életet, annak ér- telmét-célját. Azért jött közénk, hogy az Isten és az ember mindenre kiterjedő és mindent meghatározó viszonyát helyreállítsa, meggyógyítsa, „megváltsa". Az ember mivoltát teljességgel nem fejezik ki, nem merítik ki a gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális élet adta lehetőségek, távlatok. Az emberhez hozzátartozik a végtelenség igénye, a transzcendens valóság felé való nyitottság is. Ez a szabadság teljessége. Igazában csak az érezheti magát szabadnak a szó teljes értelmében, az foghatja át a teljes valóságot, az gondolkodhat és lélegezhet szabadon, az nevethet felszabadultan, aki erre a nyitottságra, útra rátalált. Éppen ezért Jézust, Szabadítónkat és az általa hozott szabadságot szeretnénk bemutatni.

Jézus igehirdetésének központi mondanivalója: „az Isten országa"

Az Újszövetség üzenetének lényegét mintegy sűrítve tartalmazza az „Isten országa", illetve „Isten uralma" kifejezés. Az ókeresztény hitbeli reflexió során igen hamar megfogalmazódott, hogy Jézus „autobaszileia", azaz Jézus személyében maga az Isten országa. Jézus megértése szempontjából ezért nélkülözhetetlen „az Isten országa" gondolat értelmezése. Csak ebben az összefüggésben érthető meg az is, hogy mit jelent Jézus számára — és számunkra is — a szabadság, a felszabadítás. Szükséges ezért, hogy vázlatosan összefoglaljuk az Isten országával kapcsolatos alapvető szempontokat:

— Jézus az Isten országa megjelöléssel Istennek az emberhez és a világhoz fűződő különleges viszonyát fogalmazta meg. Dinamikusan ez Isten átalakító működését jelenti, ilyen értelemben nevezzük Isten „uralmának". Ennek a viszonynak megvannak a statikus, állandó eredményei is, amiket az Isten „országa" vagy „mennyek országa” (ahová „be lehet menni") kifejezéssel érzékeltetünk.

— Tartalmilag Isten oldaláról ezt a viszonyt tekinthetjük úgy, mint vezetést, az ember részéről pedig mint ennek a vezetésnek igenlését, elfogadását. Ennek az elfogadásnak eredménye az ember és a világ átalakulása, megújulása. Jézus felszólítása — „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!" (Mt 4,17) — egyrészt kimondja Isten országa közelségét, másrészt megfogalmazza azt is, hogy az ember miként viszonyuljon ehhez az országhoz. Isten országa csak akkor bontakozik és teljesedik ki, ha Jézus felhívására az ember igenlően válaszol.

— Jézusnak az Isten országa közelségét bejelentő szava arra is rámutat, hogy itt egy folyamatról van szó. Ezt érzékeltetik azok a hasonlatok is, amelyekben Jézus Isten országát növekvő valóságként (vetés, mustármag, kovász) mutatja be (Mt 13,31—33; Mk 4,3—9; 4,26—29).

— Isten országának elérkezése közvetlen kapcsolatban áll a názáreti Jézus történeti eljövetelével, mibenléte pedig megmutatkozott Jézus tevékenységében (betegek gyógyítása, démonok ki214