Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: Hitvallások - ökumenikus megvilágításban
A hitvallások tekintélye az egyházak életében. A legnagyobb nehézséget azonban az okozza, hogy a különböző egyházak különböző tekintélyt tulajdonítanak az ősegyházak hitvallásainak. Közös elfogadásukra akkor kerülhet majd sor, ha az egyházaknak sikerül megállapodni tekintélyükről és szerepükről. De milyen pozíciójuk van ma az ökumenikus mozgalomban? L. Vischer négy véleményt különböztet meg: Amit a keresztény hitről közösen ki kell mondanunk, azt a hitvallások már megfogalmazták. Az egyházban nincs szükség sem folytatólagos értelmezésekre, sem újabb hitvallásokra. Elegendő, ha az egyház ezt a hitvallást bizonyos mértékben az apostoli hit időtlen, minden újabb értelmezésen túllépő összefoglalásának tartja. Bizonyára nélkülözhetetlen a hitvallások állandó aktualizálása, de amit aktualizálni kell, az már kimondva bent van a hitvallásokban. Az ősegyház hitvallásai abban az értelemben érvényesek minden időkre, hogy ezek a hitvallások az egyháznak a környező világgal folytatott vitájából származnak. Olyan vita eredményei, amelynek alapvető jelentősége van az egyház számára, amelyet semmiféle szituáció nem hatálytalanít. Ezért irányt mutatnak afelé, ahol az egyháznak ma is hitvallást kell tennie. Persze, amit kimondanak, az értelmezésre, pontosabb meghatározásra, kiegészítésre szorul. Újabbak szegődhetnek a régiekhez. De minden későbbi hitvallás és mai megvallás azon az úton halad, amelynek alapját az ősegyházi hitvallások rakták le. Későbbi meglátások, legyen szó akár a reformáció szótériológiai felismeréseiről vagy a római katolikus magisztérium nyilatkozatairól, annak folytatásai, ami az ősegyházban elkezdődött. Az ősegyházi hitvallások példát adnak arra, hogyan lehet az evangéliumot egy meghatározott korszak kontextusában közösen megvallani, és bizonyos tévtanoktól elkülöníteni. Ami egykor végbement, annak kell ma is megtörténnie. Új hitvallásra van szükség. A Szentírás alapján ahhoz hasonlóan kell megfogalmazni, ahogy az egyház az első évszázadokban tette. Egyes egyházak azt a felfogást képviselik, hogy az ősegyház hitvallásai meghiúsítják az evangélium mai megvallását. Ahelyett, hogy előmozdítanák a jelenlegi világ kérdéseivel való szembenézést, olyan világba vezetnek, amely végérvényesen a múlté. Sokkal inkább arra kellene törekedni, hogy a Szentírásból új, a mai időknek alkalmasabb magyarázattal álljunk elő. Az egyház voltaképpen jól tenné, ha megszabadulna az ősi hitvallásoktól, és közvetlenül a Szentíráson kiélesített szellem szabadságában fordulna a mai idők kérdései felé. Érthető módon ez a rövid jellemzés egyáltalán nem foglalkozik a különbségek kimerítő elemzésével. A négy véleménynek csupán szemléltető jellege van. Az egyes egyházak felfogása sem teljesen azonos akár az egyik, akár a másik nézettel. A kapcsolatok a valóságban sokkal bonyolultabbak annál, ami itt inkább csak jelzés. A ökumenikus párbeszéd újabb feladata a különbségek pontosabb megállapítása. — Kérdés azonban: hogyan győzhetők le az ősegyházi hitvallások tekintélyének megítélésében mutatkozó különbségek? Hogyan jöhet létre közös értelmezésük? Úgy tűnik, amíg a hitvallások tekintélyéről folyó viták nem kapcsolódnak az egyház jelenlegi küldetéséről szóló közös eszmecserékhez, addig nem remélhetjük a megegyezést. De előfordulhat, miközben az elszakadt egyházak azon fáradoznak: hogyan vallják meg az evangéliumot a mai időkben, azalatt új, közös kapcsolatuk alakul ki az ősegyházi hitvallásokkal. Egy időszerű hitvallás előnye és elégtelensége. Még meg kell fontolni a két út közül a másodikat, amelyről ugyancsak szó esett a bevezetőben. Vajon az apostoli hitben való megegyezés nem fejeződhetne-e ki előbb egy új, időszerű hitvallásban? Ez a hitvallás az igehirdetésre és az egyháznak a világban végzett szolgálatára irányul. Összefoglalja, hogyan teljesítse küldetését. Ezért az a feladata, hogy állandóan újra megfogalmazza: miről van szó az evangéliumban. Nem elegendő, hogy megismételje a múlt hitvallásait. Vállalnia kell a kockázatot: közösen számot adni a remény alapjáról ..........legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki c sak kérdezi, mi az alapja reményeteknek". Az 1Pt levélnek ez a mondata (3,15) tanulságos. Érzékelteti: a hit megváltása mindig a kérdés és válasz kapcsolatában áll fönn. Igaz, az igehirdetés Isten mellett tanúskodik, aki kinyilatkoztatta magát Krisztusban. Eredete tehát Isten cselekvése, amely független bármiféle emberi kérdésektől. Az egyház azonban ezzel a rábízott üzenettel emberek elé áll, akik magyarázatra várnak. Az emberek, valamint kérdéseik nemzedékről nemzedékre változnak. Ezért az egyház felelőssége: ugyanarról az üzenetről mindig új, a kérdező embernek megfelelő útbaigazítást adni. Ma nem találkozhatnak az elszakadt egyházak ebben a feladatban, amikor is mindegyikük az előtt a kérdés előtt áll, hogyan kell tanúságot tenni az evangéliumról? Nem válhatna tehát az ökumenizmus olyan hellyé, ahol az új, időszerű hitvallás kialakulhatna? 18
