Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Waigand József: Vélemények az 1987. évi püspöki szinódus tájékozódó kérdéseiről
teológiai végzettségük van, sehol sem kérik fel őket (vagy nem kapnak engedélyt) önálló, mise nélküli istentisztelet végzésére. (Hangsúlyozzuk: ez a fölmérés 1985 őszén készült, ami a továbbiakra is vonatkozik.) Egyelőre a magyar egyház, főleg vidéki helyeken, az egyre kevesbedő papok munkaerejének „kizsákmányolásával" igyekszik a kieső papokat pótolni. Nem ritka, hogy egy- egy papnak vasárnaponként 4-5, sőt még több misét is kell mondani. Ahová pedig már végképp nem jut pap, inkább szüneteltetik az istentiszteleteket, de nem veszik igénybe világiak közreműködését. A háttérben bizonyára bizalmatlanság és az újtól való félelem él. — Egy hozzászóló: ehhez segítőkész lelkipásztorokra volna szükség, ami nem mindig adott. írásbeli hozzászóló: „Nem tudjuk, meddig mehetünk el vallásos életünk természetesebb irányba való terelésénél az egyházi szabályok megszegése nélkül . . . Nagyon áldásos volna erre példákat adni: pl. hogy egy 20-30 fős közösség hogyan tudja megoldani vasárnapi közös miséjét, ha nem akar egy nagy templomba elmenni és elszemélytelenedni. . ." — 4. (Tévedések a zsinat értelmezésében) Egy levélből: „Összemérhetetlen, ami ismeretlen! Remélem, nem értelmezünk félre semmi lényegeset." — Más: „Nem tudunk összehasonlításokat tenni, de az az érzésünk, helyesen ismertük meg." (Egyébként a válaszok lényegükben bele vannak foglalva az első pontba.) — 5. (Csak egy elitrétegben vált-e tudatossá a hivek küldetése?) Az „elit" szót lelki elkötelezettséggel azonosítjuk, tehát nem jelenti okvetlenül azt, hogy „értelmiségi". Ez az a réteg, mely szekularizált világunkban, minden más irányú propagandával szemben, a vallási értékeket és a kiegyensúlyozott családi életet előbbre valónak tartja az anyagi jólétnél. — A viták során kialakult vélemény: tagadhatatlan, hogy legalábbis a fővárosban, az értelmiségi réteg kezd ma vallásilag „elkötelezettebbé" válni. Talán éppen azért, mert az általában több jövedelemmel bíró munkásréteggel szemben több szellemi-lelki igénye van. Ez azonban negatív következményekkel is jár. Vallási életünk egyre erősebben az intelligencia felé orientálódik; kisközösségeink az érettségit szinte feltételezik, ami nagy baj! Alacsonyabb végzettségű embereknek ilyenkor kisebbrendűségi érzései támadnak. — Más: a városi papság nem is nagyon keresi az utat a szakmunkásság felé. Fiatal papjaink többségének ez ma valahogy „nem fekszik", holott 50-60 évvel ezelőtt e téren igen sokan és nagyon szép eredményeket értek el. — Más: mi itt Budapesten túlontúl „városcentrikusak" vagyunk. Segítenünk kellene a vidéki plébániákon, hogy össze tudják toborozni legalább a gyerekeket és a fiatalságot. Fiatalokból álló kisközösségeink egy-egy vasárnapi istentiszteleten való énekkari szereplésükkel, rövid, hitvalló elmélkedéseikkel sokakat felrázhatnak. — 6. (Lelkipásztorok és hívek kapcsolata) Egy vidéki hozzászólásból: „Hát ez az, ami nem alakult ki nálunk: a családias, kölcsönös bizalom légköre. Legújabb káplánunk hozott e téren is friss levegőt. Add Istenünk, hogy ne fulladjon meg!" — A hozzászólásokból kitűnt, hogy a papok és hívek kapcsolata terén minden színárnyalat megtalálható. A hívek ezért örülnek annak, hogy az új egyházközségi szabályzat enyhített a régi, teljesen merev „területiségi" elven. Sokan szívesen tesznek meg hosszabb utat és hoznak időbeli áldozatot, ha látják, hogy a papok őket partnerként, egyenlő felekként fogadják, és kicsiny gyermekeik feje felett sem néznek el. (Ismét hangsúlyozni kell: ez a véleménykutatás városi helyzetet feltételez. Ami a vidéket illeti, bizonyos, hogy nagyon sok múlik a pap személyén, barátságosságán, egyszerűségén. De sokszor még a legkedvesebb papi egyéniség sem elég: közöny és édektelenség veszi körül; elmagányo- sodik, amiből neurózisok is eredhetnek, amelyekért nem ő a felelős. Szorgalmazni kellene, hogy egy-egy kerület papjai ne csak hivatalos koronákon találkozzanak, de baráti összejöveteleken is. Nagy áldás, ha akad valahol olyan papi egyéniség, akinek ilyen közösségteremtő karizmája van!) II. II. Teológiai kérdések. — 1. (A szentségek jelentősége a hívek életében) A megkérdezett hívek egyöntetűen az Eucharisztia gyakori és közös vételét (azaz a szentmisét) tekintik lelkiéletük fő forrásának. Egymás közti családias kapcsolataiknak is ez az asztalközösség a forrása. Ezért a hivatalos egyháznak kötelessége gondoskodni elegendő papról, teológiában járatos (ha nem is magas fokon képzett) és főleg kommunikációra képes családos emberek fölszentelésével. Éppen a mi magyar egyházunk kötelessége tanúsítani a világegyház előtt, milyen értékes papi munkát végeznek a nálunk nagy számban élő görögkatolikus papok, és náluk a papi utánpótlás is teljesen biztosítva van. A „viri probati" (érett családos emberek) kérdését szavazásra feltéve, valamennyi megkérdezett helyeselné az ilyen intézkedést, sőt félnek, hogy a katolikus egyház 195
