Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Waigand József: Vélemények az 1987. évi püspöki szinódus tájékozódó kérdéseiről
már le is késett. Olyan embereket kellene kiválasztani, akik máris középpontjai az egyházközségi életnek, és legnagyobb részben polgári állásukat megtartva végeznének papi tevékenységet. Nem volna ún. „paphoz nem illő" foglalkozás, pl. ha orvos. így talán még a munkásvilágból jelentkező igazi „munkáspapok" is akadnának. — 2. (Nem követelnek-e a hívek misézési jogot?) Eszükbe se jut. Azt viszont méltán elvárják, hogy minden egyházi közösségnek legyen papja, még ha családos ember is. — írásbeli hozzászólás: „Nagyon veszedelmesnek tartom, amikor a hangsúlyt a különbségekre teszik". A hozzászóló kifogásolja, hogy a liturgikus reform során az esketés liturgiájába, mely speciálisan „világi" szentség, senki világinak sem volt beleszólása. A mai, demokratikus társadalmi rendszerben az egyház nem zárkózhat el a hívek demokratikus jogaitól azzal a frázissal, hogy a „dogmák nem dönthetők el szavazási alapon". A mindennapi élet nem dogmatikus döntéseket kíván. — 3. és 4. (Hogyan próbálják a hívek megoldani vallásos voltukkal kapcsolatos nehézségeiket? Szükség van-e világiak segítségére?) A hívek alapvető fontosságúnak tartják, hogy családias, baráti kisközösségeik legyenek. Kívánatos volna, hogy minden plébánián sok ilyen kisközösség lenne, ahol egymás közt megbeszélhetik problémáikat, vallásilag egymást művelik. Szentírást olvasnak, egymást segíthetik, közösen kirándulhatnak, táborozhatnak, szórakozhatnak, gyermekeik részére pedig megfelelő társaságot biztosíthatnak. Jó volna, ha a magyar püspökök és papok (főleg a plébánosok!) szorgalmaznák ilyen közösségek születését (mint Brazíliában), és nem tekintenének „gyanakvással" a kisközösségekre. Ez a gyanakvás a másik oldalon szükségszerűen bizalmatlanságot, elkülönülést szül. Egy írásbeli hozzászólásból: „. . . Mivel nem vagyunk ellenségek, de nem is vagyunk alá- és fölérendeltségi viszonyban, valóban testvéri szeretettel tanácsolom azoknak, akik a kérdéseket föltették, hogy: mindig figyelembe kell venni a többség véleményét; — ebből a célból meg kell ismerni a többség véleményét; — lehetőség szerint a kisebbség véleményét is figyelembe kell venni, és pluralista nagyvonalúsággal az összes lehetőséget nyitva kell hagyni. . ." III. Gyakorlati tennivalók. — 1. (Mai sajátos körülmények) írásbeli hozzászólás: „A szekularizált élet, az egyház egyeduralmának gyengülése, a felgyorsult életritmus, a kommunikációs özön követeli sürgetően, hogy az egyháziak is tudomásul vegyék: mindenki, minden poszton felelősséget kell vállaljon a másikért, a többiekért, a világért..." — Mások: igen nagy az a terület, ahova csak a világiak juthatnak el, és csak ők képviselik az egyházat. így szakértelmüket hasznosíthatják az egyházközségben. Példamutató élet a világban: becsületes munka, készséges hozzáállás, elveinknek hangot adni akkor is, ha ellenkezik a közfelfogással, harmonikus szép családi élet, elhagyott gyermekek gondozása, örökbefogadása, jó kapcsolat másokhoz, segítségnyújtás. És oly területek is, ahol régebben szinte kizárólag papok-szerzetesek működtek: hitoktatás, közösségvezetés, ifjúsági munka, liturgikus tevékenység (igeliturgia, áldoztatás, betegáldoztatás), karitász; szegények, idősek, betegek gondozása. — 2. (Milyen módon kapcsolódnak az apostolkodásba?) Ismereteik alapja a Biblia, az Újszövetség, hittankönyvek, vallási kiadványok, egyházi folyóiratok, lelkivezető, társakkal folytatott beszélgetések. Egy hozzászóló: „Napjainkat megpecsételi az örökös rohanás. Ezt mentő körülménynek tekintjük, — lelkiismeretünk elaltatására." — Kifogás is merült fel az „apostolkodás" szó ellen, amelynek ma kissé olyan mellékíze van, mint megagitálás, erőszakos rábeszélés (vö. Jehova tanúi). Talán a „mindennapokban megélt kereszténység", „keresztény emberi magatartás" szebben hangzanék. — 3. (összhang a plébániákkal) Nálunk fontos ezt hangsúlyozni: mivel a kisközösségek túlnyomó része nem a plébániákból indult ki (mint Brazíliában, a püspökök segítségével), azoktól függetlenül is szerveződött, baráti alapon. Egy-egy kisközösség tagjai (Budapesten) sokszor mind másmás plébániák hívei. Ezenkívül sok plébános eleve idegenkedik tőlük, sőt kifejezetten gátolja, káplánját tőlük eltiltja. így persze meg sem valósítható, ami az 1975-ös „Evangelii Nuntiandi" apostoli levél óhaja, hogy maradjanak kapcsolatban „saját" plébániájukkal. Az idő tehát eljárt az említett pápai okmány akkori irányelvei felett, és erre a Szinóduson jó volna Róma figyelmét is felhívni. — 4. és 5. (Lelkipásztori közös testületek papok és hívek között) Mivel az új egyházközségi szabályzat csak most lépett életbe, ehhez a kérdéshez a megkérdezettek nem tudtak hozzászólni. — 6. (Világiak lelkisége) A fenti 2. pontban mondottakon kívül e lelkiség fő forrása természetesen az Eucharisztia, — de igen jelentős a nem katolikus testvérek lelkiségének jobb ismerete, vagyis a gyakorlati ökumenizmus. 196