Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Unger Zsuzsa: Egy testvéri egyházközség
Egy nagy egyházközségben mindenre adódik vállalkozó, csak fel kell kutatni. Ilyen megfontolásból kérdőívet osztogattunk. Közel százan ajánlkoztak: gépelésre, fogdmeg-munkára, fordításra, autós személyszállításra, ügyelettartásra, különféle szaktanácsadásra, teológiai-kulturális figyelőszolgálatra, — s ezzel a sor még nem ért véget. Sajnos, mind a mai napig csak kis töredékük jutott munkához. Nem elég nyilvánvalóak az egyházközség belsejébe vezető utak. Néhány bennfentes közlekedik csak rajtuk, noha egyre több embernek kellene átéreznie tapasztalt tények alapján — s nem csupán doktrínákkal ismerkedve —, hogy az egyház sohasem „ők", hanem „mi". Milyen távlatai lehetnek a laikusok lelkipásztori munkába történő bevonásának? A létszám növelésén túl törekedni kell arra is, hogy egyre inkább önállóan dolgozzanak. Ha ez nem valósul meg, a mennyiségi növekedésnek is gátja lesz. Végül pedig oda kell eljutnunk, hogy egyre érettebb emberek kerüljenek ki a mindennapi életbe, akik kovász módjára jótékonyan hatják át a társadalmat. Például egyazon lelkülettel tudnak dolgozni az egyházközségi karitász- ban és a gyár szociálpolitikai osztályán. Nemcsak alkalmilag nagylelkűek, de képesek egy SOS-faluban életreszólóan azok maradni. Hisz végül is nem önmagunk dajkálására kaptunk hivatást, hanem küldetésünk van az egész világhoz. — Kincset érő képességekre, élettapasztalatra és kritikai érzékre is bukkanhatunk a világiak között. Nem csak részfeladatok praktikusabb megoldása lebeg szemük előtt, hanem — kissé távolabb a „tűzoltó-munkától" — a tendenciákra is figyelnek: a gyerek és felnőtt pasztoráció kapcsolatára, a liturgiában megnyilvánuló látványosság és bensőségesség viszonyára, a nagy létszám miatti elszemélytelenedés veszélyére, és arra is, hogy miképp leszünk észrevétlenül nagyvonalúak a holnap kárára. — Jó volna, ha ezek a gondolatok bekerülnének az egyházközség tudatába, ha a laikusoknak nemcsak a kezük, de a fejük is becsben lehetne. „Ne látsz, ne légy, helyet ne kérj!" — írja a költő. Váci Mihály. Induláskor jó jelmondatnak találtatott a laikus katekéta számára is, de ahogy múltak az évek, megkeseredett szájában a szó. Szívvel-lélekkel csinálja, örül, hogy teheti, nem kér anyagi természetű viszonzást, a szemléltetőeszközök költségét is maga állja. De van, amit ő sem nélkülözhet: a munkája iránti érdeklődést, a többi katekétával folytatott rendszeres párbeszédet. Az őszinte elfogadás egyértelmű megnyilvánulásait. A papság kezében hatalom van, de mivel szolgálatunkra szentelték magukat, üdvösséget munkáló eszköznek tekintjük azt. Ám ha az egyházban hatalomféltés támad, akkor a világi munkatársnak csak feladat jut, de nem kapja meg a hozzá szükséges eszközöket. — Nem szerencsés, ha a laikus magára hagyva a konkurenciaharc látszatában kényszerül némi tekintélyt kivívni magának ahelyett, hogy a lelkipásztor a maga tekintélyéből juttatna neki (egyszerűen azzal, hogy nyilvánosan is bizalmat szavaz munkatársának). Hatalmat jelent a tájékoztatás lehetősége és maga a tájékozottság. A világi többnyire peremre szorul e tekintetben is. Későn vagy véletlenül tud meg olyan híreket, amire neki is szüksége lett volna a munkájában. Hatalom a döntés és rendelkezés joga. A világi általában csak ötleteket hoz, de senki se köteles őt meghallgatni, még kevésbé ráhallgatni (tájékozatlansága miatt talán butaságot is javasol). — Ezért van szükség az egyházközség minden ügye iránti fogékonyság fórumára, ahol kielégítő tájékoztatás történik, érdembeni döntés születik, ahol valóban közösen lehet felelősséget vállalni. A képviselőtestület lehetne az a szerv, amely ügyelni tud az egyházközségi élet arányaira, és gondja van a jó szokások gyülekezeti megőrzésére. APOKRIF ZÁRÓLEVÉL AZ APOKALIPSZISBŐL. Ismerem tetteidet, fáradozásodat és állhatatosságodat. Tudom, hogy élő a neved, tetteidet mégsem találom tökéletesnek Istenem előtt. — Túlságosan bizakodói jelen gazdagságodban, és nem borulsz elém, hogy megmutassam, mily nyomorult és szegény vagy nélkülem. Pompás alkalmi ruhákban kelleted magad, de nem hallod meg a nélkülözők sírdogálását. — Kifárasztod gyermekeimet, és nem kínálod fel nekik a csendben csobogó élő vizet. — Súlyos kifogásom ellened, hogy meghasonlottál önmagaddal: az előítéletek, pusmogások és becsmérlő szavak sértik fülemet. Gondold meg, honnan süllyedtél ide. — Buzdulj fel, és tarts bűnbánatot. Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Tárd ki a becsapott ajtót, és nyújts kezet testvérednek. — Űzd el házamból a félelmet és oldd fel a némaságra ítéltek nyelvét. Teremts légkört bizalomból és örömből. — Ne aggódj! Képes leszel rá, hisz erre szenteltelek, és oszloppá tettelek Isten templomában. — Akinek füle van, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak. Kezdjétek el újból szeretni egymást! 184
