Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - KÖRKÉP - Kozma Imre: Közösen az egyház szolgálatában
nak, akkor egymással is kapcsolatba kerülnek és Isten újszövetségi népét alkotják. Keresztény mivoltunk személyes alapja a keresztségben nyert istengyermekség kegyelme, a legnagyobb lelki méltóság. Ebben mindannyian, papok és világiak egyek vagyunk. Nincs kiválasztottság vagy külön megbízatás: mindannyian ugyanannak a keresztény életnek a megvalósítására törekszünk egyéni képességeink és a különböző lelki adományok segítségével. Ez az egység és azonosság minden más megkülönböztetést, a hierarchikus tagoltságot is megelőzi. A hívek így az egyetemes papság hordozói. Nem csupán meghívása, hanem küldetése is van minden hívőnek Krisztus népének közösségében. Mivel Krisztus a fő és a hívek testének tagjai, csak egyetlen küldetésről beszélhetünk. Krisztus és a vele azonos hívők küldetéséről. Tehát nemcsak az istengyermekség kegyelmében, hanem ennek kibontakoztatásában is egyenlők a hívők a papsággal. Az Egyház küldetése: Krisztus Evangéliumát hirdetni a világ végezetéig; Krisztus áldozatát bemutatni az Utolsó Vacsora emlékezeteként; s a Szentlélek erejével átalakítani és a mennyei Atyához vezetni a világot. Az élet átitatása Krisztus Leikével, nem ideológiai természetű tevékenység, hanem a szolgáló magatartásból áradó kisugárzás; nem propagandisztikus hódítás, hanem evangéliumi szellemből fakadó megnyerés; nem térítés, hanem tanúságtételből eredő meggyőzés és hívás. A közösség szolgálata. Hivatásunk és küldetésünk a közösség szolgálatában fogíalható össze. Az üdvösség az egyénhez csak a közösség által jön el. A közösség közvetíti és teszi lehetővé a hitet. Ám a döntően keresztény aktusok természetüknél fogva csak személyesek lehetnek. Nekünk magunknak kell hinni, remélni, szeretni és találkozni a személyes Istennel, miként az ember csak maga térhet ki e találkozások elől. Ugyanakkor ezek az aktusok csak közösségben lehetségesek. A közösségben halljuk Jézus Jóhírét amelynek hallásából ered a hit; benne temetkezünk el a keresztség által az ő halálába; benne törjük meg a Kenyeret és isszuk az Áldás Kelyhét, a Vele való egységre törekedve. Mindez nem jelenti, hogy a közösségben csak eszközt lássunk. Éppen ellenkezőleg: személyes megnyilvánulásaink által épül fel a közösség, növekszik az Egyház, amely az egész világ üdvössége és előkészítője az eszkatologikus jövőnek. Annyira fontos az egyénnek a többiekkel való üdvösségi szolidaritása, hogy nem is találhatja meg üdvösségét a közösség többi tagjával való egység munkálása nélkül. Az Egyházban sohasem csupán az egyesek üdvösségéről van szó, hanem mindig a közösség építéséről is: misszióról, a hit és szeretet tanúbizonyságáról, apostolkodásról, vagyis hiteles tanúskodásról amellett, hogy Isten szeret bennünket. A közösség hivatalviselői és tagjai. Az újszövetségi közösség ura a megdicsőült Úr. Ő alapította. ő van jelen az Igében és a szentségekben, ő vezeti Leikével és ő várja mint Jegyes örök mennyegzőre. Lényeges tehát, hogy figyeljünk a Lélek működésére a közösségben és annak minden tagjában: hogy felkutassuk karizmáit s azok kibontakozásának teret biztosítsunk, és azokat ki ne oltsuk. Az a tény, hogy a közösség ura a megdicsőült Úr, Jézus Krisztus — meghatározza a hivatalt és tekintélye sajátosságát. A hivatalt viselők nem önmagukat hirdetik, hanem Jézus Krisztust, aki az Úr. Önmaguk csak szolgák, a közösség szolgái Jézus kedvéért. A hivatal szolgálat: az Úr és a közösség szolgálata. A hivatalviselők másrészt ugyancsak a közösség hívő tagjai, akik szintén állandóan irgalomra szorulnak. Ők is befogadói a titoknak, amelyeket másoknak osztanak szét. Testvérei azoknak, akiknek atyái lettek. A hivatal nem szünteti meg azt a lényegi egyenlőséget, hogy minden hívő közös méltósága és feladata Krisztus Testének felépítése. A közösség egészére pedig érvényes Péter apostol szava: „Ti választott nemzet, királyi papsáa, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott meg benneteket." (1 Pét 2,9) A közösség életfolyamatai. Az egyházközség úgy él, mint gyülekezet az Úr Igéjének irányítása alatt, az Úr asztala körül: mint közösség, amely az Úr szeretetét az emberek testvéri szolgálatában ragyogtatja fel. Az első indíték, amiért „sokan" egybegyűlnek és a Szentlélek vezetésének engedve egységre jutnak: a hit Isten Igéjében. Az igehirdetés hordozója a teljes közösség. Sajnos, kevés helyen ismerik fel és vállalják el az igehirdetésnek ezt a dimenzióját. Az igehirdetést és annak meghallgatását többnyire egyoldalú tanítás folyamataként fogják fel. A felhatalmazott pap a hirdető és a többiek a hallgatók. Pedig az egyházközség az a hely, ahol az igehirdetés hitben és hitből lehetséges. Az egyházközség feladata megadni és biztosítani a lehetőséget az Úr szavával való találkozásra. Ha az igehirdetést olyan eseménynek tartjuk, amely közösséget létesít és tart fenn, akkor ebből következik, hogy az igehirdetés nem lehet 171
