Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - KÖRKÉP - Kozma Imre: Közösen az egyház szolgálatában
egyház irányelveit, távlatait szem előtt tartva, nem az egyes személyek, vagy egyházközségek mércéjéhez igazodva." A kiragadott vélemények jól példázzák az egyháziakkal szemben támasztott igényt. Minden a „felnőtt", hitét öntudattal élő, az egyházat komolyan vevő emberek elvárása. De minden esetben hozzáteszik a maguk önzetlen segítőkészségük megajánlását is. Nem papok akarnak lenni, — csak lelkipásztorukról szeretnék levenni a felesleges terheket, hogy teljes intenzitással élhessen papi teendőinek. Ezért tartják olyan fontosnak a plébániaközösség újjáalakítását. „Az egyház, lényegét tekintve kollegiális szerkezetű, ahol a hatalom Krisztustól származik". ,,Ez az egység nem csupán társadalmi összefogás, vagy szociológiai kivánalom, hanem szentségi-lényegi jellemzője az egyháznak és szentségi hordozója a szentháromságos Isten."12 A 2000-es esztendők új modelljét szeretnék kialakítani: „aminek alapja a kisközösségekből álló plébániaközösség". Ahol a „teamek" részfeladatait, munkaprogramját közös megbeszéléssel dolgozzák ki, és végzik önállóan, a plébános koordináló irányításával. Időnként az elvégzett feladatokat egyeztetik és beszámolnak az eredményekről. Ezt csak a zsinati szellemben lehet megoldani, ahogyan a papokról szóló dekrétum is megrajzolja. Miszerint „a papok és világiak között a kapcsolat legyen baráti, jussanak el az őszinte, tettekben megnyilatkozó szeretetre" (PO 6—8). Egy ilyen közösség aztán természetszerűen nevel hitre, keresztény magatartásra, újrafogalmazva a katekézist is. Minden felelősséggel gondolkodó egyházi és világi közös véleménye, hogy a megoldás kulcsa: „az új világot el kell fogadnunk, nekünk kell eléje lépnünk" (M.-D. Chenu), napról napra lelki megújulásunkkal. Ehhez szükséges lenne, — ahogyan egy tanárnő fogalmazta meg: „Le kellene ülnünk az országosan illetékesekkel, és pontos adatok birtokában végig kellene gondolnunk a jelent és a jövőt. Valami nagy távlatú dologra volna szükség, .rendezni végre közös dolgainkat'. Én egy magyar lelkipásztori zsinatra gondolok. Olyan nevetséges ötlet?" — Az újrafogalmazott ősi relációkhoz „a lelkűiét kialakítását tartom valóban fontosnak: jót és jól, ebben áll a nagy titok" mondta egy plébános. „Előnyben kell részesíteni mindazt, ami a tényleges evangéliumi cselekvésmódra, stílusra vezet és nevel". Irodalom: 1. Korunk hitoktatásáról: Alt. Katech. Direktórium 1/1—2, 22—23. — 2. Mérleg 1985/3: Pontos jegyzetek Monfréd Plate cikkéből 212. o. — 3. ua. — 4. Szolgálat 63. Nemeshegyi Péter: Egyházszeretet 9. o. — 5. Direktórium 1/1. 21. o. — 6. Llj Ember 1986. jan. 5. Magyar Ferenc: Változások és meglepetések. — 7—8—9. Bálint András: Mint a szarvas folyóvizekre, JAK füzetek. Magvető 9. o; 10. o. — 10. Teológia XIX. évf. 1985/4. Heller György: A magyar papság ma és holnap 216. o. — 11. Direktórium I/5—II/7. — 12. Szolgálat 63. Teleki Béla: A plébániai élet teológiájához 19—26. Kozma Imre KÖZÖSEN AZ EGYHÁZ SZOLGÁLATÁBAN Az Egyház közösség. Egyházközség. Papok és világiak közös feladata e közösség szolgálata: létrehozása, fenntartása és kiteljesítése. A világiak nem a lelkipásztor munkatársai, segítői, hanem együtt szolgálják Krisztus Titokzatos Testét. A világi hívők felismerték, hogy a Zsinat új egyháztudat alapelveit dolgozta ki, s ezért jelentkeznek. Személyes, aktívabb, kritikusabb: tehát felelősségteljes közreműködéssel akarnak jelen lenni és részt venni az Egyház életében. Yves Congar — akinek a világiak „rehabilitálása" terén igen sokat köszönhetünk — ezt mondja: „hogy a laikus valóban az őt megillető helyet foglalja el és a neki járó szerepet töltse be az Egyházban, nem annyira pasztorális lelkesítés vagy ügyes szervezés kérdése, hanem inkább az Egyház belső tudatalakításának függvénye." Valamikor azt hittük, hogy a világi hívők meghatározására elegendő az, ami a külső Egyház tagjaivá teszi őket. Ma már tudjuk, hogy sokkal mélyebbre kell mennünk. Leírhatatlan, hogy a szentségekkel élő hivőben milyen kegyelmi áramlás megy végbe: mennyi értéket jelent az egyes hívő imája, önmegtagadása és lelki áldozata a többi hívő, az Egyház egész Testének javára. Ez már a titokzatos belső Egyház! Megnyilvánulásában olyan, mint egy élő test, amelynek Krisztus a feje és mi a tagjai. Ha a hívek Krisztussal, a fővel kegyelmi életkapcsolatban van170
