Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: A közösség papja és munkatársai - a közösséglélektan szempontjából
Tomka Ferenc A KÖZÖSSÉG PAPJA ÉS MUNKATÁRSAI A KÖZÖSSÉGLÉLEKTAN SZEMPONTJÁBÓL Megkérdeztünk különböző korú, foglalkozású, képzettségű keresztényeket, köztük papokat is, mi jut eszükbe a jelzett témával kapcsolatban, illetve szerintük mivel kellene foglalkozni ezen belül. Tiz közül kilenc válasz alapján arról kellene beszélni, hogy miként lehet a mai lelkipásztorkodás hézagait betölteni, hogyan lehet a csökkenő létszámú papok mellé olyan világi munkatársakat találni, akik a lelkipásztori munkákat ellátják. — A válaszok ilyen iránya érthető, hiszen évek óta számos körlevél, szentbeszéd, írás, előadás húzta alá a kérdésnek ezt az oldalát. Viszont ez is jelzi, hogy először is tisztáznunk kell, valójában mit is jelent a Teológia jelen számának és tanulmányunknak címeként megjelölt téma. A zsinati szemléletben a papok és munkatársaik nem úgy állnak „szemben" a hívekkel, mint a szolgáltatók-gondozók a fogyasztókkal-gondozottakkal. A zsinat a keresztények általános küldetéséről beszél: az „üdvösség szentsége" a világban nem a pap, hanem az egyetemes egyház közössége, illetve a helyi egyház „a plébánia" közössége. Ez a közösség lesz elsődlegesen Isten jele, a megtérések elindítója (vö. Az egyházról 23,26; Püspökök 11; Missziók 37), ez tölti be az elsődleges lelkipásztori küldetést a világban. 1 — A papok és munkatársaik feladata tehát az, hogy elvezessék a híveket a keresztény nagykorúságra, illetve hogy kialakítsák a valódi krisztusi közösséget (Papok 6.). — Vagyis a címben megjelölt témában az alapvető kérdés nem a lelkipásztori munkatársak toborzása vagy képzése, hanem — amire a cim is utal — a keresztény közösség kialakítása. — Ami a munkatársak „toborzását" illeti: a történelem és a jelen igazolja, hogy ahol élő a keresztény közösség, ott egyrészt a közösség tagjai bizonyos értelemben mindnyájan munkatársnak tudják magukat, másrészt ott bőven van jelentkező a sajátos feladatokat ellátó, sajátos elkötelezettséget igénylő munkatársak tisztjére, s végül ott „teremnek" papi hivatások is. Ami a munkatársak képzését illeti: Dél-Amerikában, Afrikában, sőt Magyarország számos plébániáján is az a természetesebb sorrend, hogy előbb lesz valaki a plébániai közösség élő tagja, s ezt követően képezi ki magát valamilyen lelkipásztori munkára. (Ahol pedig ez a sorrend, ott nem merül fel probléma a pap és a munkatársak kapcsolatában.) — S ami a papnak és munkatársainak közös szerepét illeti: első feladatuk — az igehirdetés és szentség-kiszolgáltatás mellett, illetve azzal összefüggésben —, hogy létrehozzák maguk között a testvéri közösséget, s így — a) élő plébánia esetében annak „magja" legyen, — b) annak híján pedig saját közösségük legyen a mag, amely kovászként és mintaként hat a nagyobb közösség kialakulására. Amikor az alábbiakban a felvetett kérdésekkel foglalkozunk, helyszűke miatt nem tudunk általános képletet adni arra, hogy miért van vagy miért nincs egy-egy lelkipásztornak közössége, munkatársai; ennek ugyanis a konkrét esetek sokféleségében számos összetevője lehet. — Viszont rá szeretnénk mutatni egy általános igazságra, hogy ti. van egy sajátos vezetési (magatartási) stílus, amely lehetővé teszi, hogy valaki körül élő közösség alakuljon ki, hogy munkatársak szülessenek, s van egy másik, amely megakadályozza ezt. (Ezt az általános elvet azután az egyedi szempontok figyelembevételével alkalmazni lehet a konkrét esetekre.) — Lássuk tehát, mit mond minderről a csoportlélektan. Egy csoportlélektani kísérlet. R White és R. Lippitt egy azóta sokat idézett kísérletet végzett annak felderítésére, hogy milyen hatással van a „vezetési stílus", illetve a „közösségi légkör" — és ezek változása — a közösség tagjaira.2 — 10 éves fiúkból álló csoportokat váltakozva különböző (így autokratikus és demokratikus) vezetési stílus szerint neveltek, irányítottak bizonyos ideig, s figyelték ennek hatását. — Az autokratikus vezetési stílus esetében a vezető minden közérdekű döntést magának tartott fenn. ő jelölte ki az egyes tagok feladatát, ő írta elő a tevékenységek lépéseit, mégpedig mindig csak egyet, úgy hogy a következő tennivaló bizonytalan volt. ö maga nem vett részt a csoport munkájában, hanem „felülről", saját tekintélyének hangsúlyozásával irányította azt. — A demokratikus vezetési stílus esetén a vezető irányításával maga a csoport vitatta meg és döntötte el a közérdekű kérdéseket. Közösen osztották el a 149
