Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: A közösség papja és munkatársai - a közösséglélektan szempontjából
munkát, s a csoporttevékenységekben ugyancsak a közösen megvitatott megoldást választották. A vezető pedig — irányító-támogató funkciót betöltve — maga is részt vett a munkában. — A kísérlet sokrétű eredményei közül a bennünket érdeklőket így foglalhatjuk össze: Az autokratikus vezetés alatt álló csoportok vagy behódoltak, vagy szembeszegültek a „diktatúrával". A behódoló csoportokban a következő vonásokat figyelték meg: — 1. A csoport tagjai individualistákká váltak: A közös munka alapja kizárólag ai engedelmesség volt, így a tagok közt nem alakultak ki kapcsolatok, csak a tagok és a vezető közt. (A csoport szociometriái ábrája a csillag.) Ennek következményeképpen egyrészt ismételt feszültségek, ellenségeskedések, rivalizálások fordultak elő, másrészt hiány-\ / zott a csoportért érzett felelősség, nem volt összetartozástudat. \ / — 2. A csoporttagok átvették a vezető stílusát: Ha a vezető eltávozott, s egy gyermeket bízott meg felügyelettel, az éppoly autokratikus, fölényes, parancsolgató módon viselkedett társaival, mint maga a vezető. Ugyanez a stílus jellemezte a tagok egymáshoz való viszonyát. — 3. Munkájukban nem volt eredetiség. Nem gondolkodtak a lehetőségeken, hanem választás esetén várták az új utasítást. — 4. A csoportban szigorú fegyelem uralkodott, s ez jelentős teljesítményre képesítette, de ha a vezető elhagyta a termet, s nem jelölt ki maga helyett felvigyázót, azonnal abbahagyták a munkát: az szemmel láthatóan nem érdekelte őket. — 5. A csoportban látens vagy nyílt elégedetlenség uralkodott: ez különösen akkor nyilvánult meg, amikor egy másfajta vezetési stílus esetén felszabadultak az indulatok; továbbá, miután mindkét vezetési stílust megismerték, kivétel nélkül a „demokratikus rendszert" tartották jobbnak. A ,,demokráciában" a fenti öt szempont ellenkezőleg alakult: — 1.A csoportban a közös megbeszélések és munka által kialakult a közösségi felelősség és összetartozástudat. A csoportvezető testvéri magatartását követően a tagok között is baráti légkör uralkodott, és az egymással való kapcsolat élénk volt. (A csoport szociomet-^ riai ábrája sokszög, amelynek minden egyes csúcsát minden csúccsal összeköt egy vonal.) — 2. Ha a csoportvezető eltávozott és egy gyermeket bízott meg felügyelettel, az éppoly demokratikusan, barátian viselkedett, mint a vezető. — 3. A csoporttagok megtanultak maguk gondolkozni, munkájukban sok volt az eredetiség. — 4. A csoport teljesítménye lassabban bontakozott ki, mint az előző rendszerben — a tagoknak maguknak kellett végiggondolni az egyes tennivalókat —, de ha a vezető eltávozott, szinte változatlan érdeklődéssel folytatták munkájukat: magukénak érezték a feladatot. — 5. A közösségben derűs, elégedett légkör uralkodott. A tagok megélhették alkotási és közösségi igényüket. Összefoglalva: az autokrácia az egyéniség, a felelősség, az eredetiség, a közösségiség bizonyos fokú elvesztésével jár, mig a demokrácia ezek megerősödésével. Egy teológiai megjegyzés. Mielőtt a fenti vizsgálatra reflektálnánk, egy teológiai megjegyzést kell tennünk: Bár az egyház szerkezete hierarchikus és az egyházi vezető Krisztustól kapja tekintélyét, — a hierarchia és az egyházi „hatalom" nem egyenlő az autokráciával. Jézus számára a tekintély: szolgáló tekintély, s az elsőség abban áll, hogy utolsónak kell lenni. Jézus elutasítja az uralkodás, az autokrácia minden formáját (vö. Mt 20,25—28; Jn 13,12—17). A II. Vatikáni zsinat sem véletlenül nevezi a hierarchikus papságot „szolgálati" papságnak. — Vagyis, ha az egyházi hivatal eredetében nem is nevezhető demokratikusnak, mert megbízatása nem a néptől, hanem Krisztustól van, — a hivatal gyakorlásának, illetve a hivatalviselők „vezetési stílusának" — az evangélium alapján — mégis ahhoz kell hasonlónak lennie, amit demokratikus vezetési stílusnak nevezünk. A félreértések elkerülése végett azonban nevezzük a következőkben ezt az evangéliumi vezetési stílust „testvéri-szolgáló" vezetési stílusnak (vö. Mt 20.25— 28!).3 150
