Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cselényi István Gábor: Az ifjúság evangelizálása
Ha épp a peremen állók legtöbbje azt mondja: „Jézus igen, az egyház nem", ezt a „kesztyűt" fel kell vennünk és igazolnunk kell: Jézus ügye számunkra is fontosabb, mint a magunk ügye. S ha aztán a keresőket, a kritikusokat sikerül elvezetnünk Jézushoz, akkor igent tudnak majd mondani arra az egyházra, amelyet Jézus akar, melyet Lelke vezet. Amint Rolf Zerfass írja, az egyház ott „történik", ott jön létre, ahol emberek Jézus nevében jönnek össze, jézusi módon cselekednek, így tapasztalják meg köztünk-létét. Hogyan lesznek a fiatalok peremkeresztényekké? A peremkeresztények köre elsősorban a fiatalok korosztályát foglalja magában. Gondoljuk át: az ifjúság minden más tekintetben is „peremhelyzetbe" kerül. A családban mindenekelőtt, mert a felnövekvő itt kezdi megélni szabadságát, itt kerül szembe először a „felnőttek" (ti. a szülők) által képviselt értékrenddel. Mindig is így volt ez, amint a tékozló fiú alakja mutatja, aki „kikéri az örökségrészt" és elszakad a családtól. Ehhez járul ma az akceleráció folyamata, amely nemcsak a nemi érés felgyorsulását jelenti, hanem a kritikus alkat, az „önállítási" igény, a családból való „kilökődés" „felpörgetését" is. „Se itt- se ott"-helyzetben van a fiatal a társadalomban is. A tanulás, a képzés ideje hosszabbá vált, ezalatt a fiatalok többségének még nincs keresete, nincs „státusza", gazdaságilag még szüleiktől függenek, ugyanakkor — öltözködésben, szokásokban, szórakozásban, társadalmi kapcsolatokban — egyre inkább „szubkultúrává" válnak, sajátos világot alakítanak ki. Mivel eltűnnek számukra a biztos érték-irányjelzők, legtöbbjükben érzelmi labilitás alakul ki, belső bizonytalanság, amit sokan felfokozott nemi élettel, alkoholizmussal, esetleg kábítószerrel próbálnak ellensúlyozni. — Egyre több fiatal — megkeresztelt, sőt keresztényként nevelt — idegenedik el az egyháztól is. Tragikus szavakkal rögzítette ezt az őszi püspöki szinodus záró- dokumentuma: „Az egész világon veszélybe került a hitnek s az ebből fakadó erkölcsi értékeknek a jövő nemzedékbe (ifjúság) való átültetése". Amolyan világ-átlag szerint a fiatal keresztényeknek jó, ha 15%-a jár templomba, imádkozik rendszeresen, járul szentségekhez, vesz részt a közösség életében (ez az arány nálunk sokkal rosszabb), további 20% afféle „emlék-kereszténységet" él (nálunk leginkább még ez fordul elő), ti. gyermekkori emlékekből táplálkozik, lényegében a szülők vallásosságából, nagyobb ünnepeken még eljár misére, de a mélyebb vallásosságot már „bigottságnak" tekinti. A megkeresztelt fiataloknak világszerte több, mint a fele (nálunk pedig mintegy 4/5-e) érzelmileg sem azonosul a kereszténységgel, iskolai tanulmányaik hatására a hitet túlhaladottnak tekintik, az egyházat afféle „feudális csökevénynek", életvitelükben ugyanúgy a pillanatnyi örömöket, az érvényesülés lehetőségeit hajszolják, mint nemhivő vagy közömbös társaik. Mik lehetnek ennek az egyháztól való eltávolodásnak legfőbb okai? Mivel amúgy is „kivonulóban" vannak az „öregek" világából, már csak azért is szembe fordulnak az egyházzal, mert azt idősebbek képviselik. Autonómia-igényüket sérti, hogy valaki — a pap, az egyház, végső soron Isten — „kívülről” akarja megszabni számukra, mi a helyes, mi nem. A keresztény erkölcs mint tiltó erő jelenik meg számukra, ugyanakkor a tekintélynek, a (lelki) hatalomnak a megjelenítője, s ez nem vált ki éppen szimpátiát belőlük. — Szembefordítja a hit üzenetével az ifjúságot az is, hogy a környezet, a „világ" (és itt nemigen van különbség Kelet és Nyugat között) közeli, kézzelfogható célokat kínál, az azonnali beteljesülésre, a vágyak kielégítésére épít, a vallás viszont a jövőt kívánja építeni, ennek érdekében lemondást követel. Az evangéliummal szemben ellenállóvá teszi őket a passzív, fogyasztói beállítottság is, amihez a „sikerben" való gondolkodás, presztízstörekvések is társulnak — ahol persze a siker ruhamodeli, autómárka, úticélok, bungalov stb. alapján mérendő le —, nemkülönben az újnak, a modernnek, az extravagánsnak a bűvölete, aminek fényében a vallás dolgai ódivatúnak tűnnek. Másik szociálpszichológiai jegy, ami megfigyelhető a fiataloknál, s ami megint csak elidegeníti őket a vallástól, a szerepmagatartás, hogy ti. képtelenek az egyéni döntésre (lásd: hit), nem vállalják azt a kockázatot, amit a hobbik, szórakozás, napi munka körén túl a vallásosság (mint a „ma szokásostól" elütő) vállalása jelent. A szerepjátszásból, a csoportkomformizmusból adódik: példaképeik nem éppen papok vagy szentek lesznek, hanem sportolók, filmsztárok, ami aztán az erő-, a szépségkultusz felé, azaz az erőszak és az örömkeresés felé sodorja őket. A csoportszellemmel együttjár, hogy a család védettségét kortárs csoportok (peergroups), klikkek, galerik, esetleg bűnöző bandák „pótolják" számukra. — Lelkileg veszélyeztetetté teszi a fiatalt az is, hogy környezetében nem talál biztos szellemi tájékozódási pontot. Az iskolában sokszor évről évre változik a koncepció, a családban egymással homlokegyenest ellenkező értékmegfogalmazások élnek, a fiatalember vagy lány normák, elvek, új és kihamvadó remények közt 125
