Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bolberitz Pál: Az ige hallgatói
hirdetés keretében — aligha beszélhetünk arról, hogy van amikor ún. művelt emberekhez szólunk, máskor viszont „egyszerű" embereknek hirdetjük az evangéliumot. Figyelemre méltó az a körülmény, hogy szinte teljesen kiveszőben van az a nemzedék, mely rendszeres vallási nevelésben részesült. Napjainkban, — ilyen szempontból is — a templomi hallgatóság sokkal homogénebb. A népszerű gyermek- vagy diákmisék látogatottsága azért fokozottabb mint a többi szentmiséké, mert a szülők számára tanulságos a gyermekeknek szóló prédikáció meghallgatása. Ilyenkor ui. a szülők észrevétlenül egészíthetik ki hiányos vallási ismereteiket. Az igehirdetőnek tehát a diákmisén és a templomi hittanórákon is úgy kell tanítania, hogy miközben a gyermekekhez szól, a felnőttek is értsenek belőle. A II. Vatikáni zsinat tanításában különös hangsúlyt kapott, hogy az igehirdetés a liturgia része. Ennek vannak előnyei, de hátrányai is. Előnye, hogy az igehirdetés többnyire valamely szentség kiszolgáltatásával kapcsolatos, s ezért szakrális jellege van. így fokozottabban érvényesülhet a tanításban az isteni szó. Ez pedig háttérbe szorítja azt a káros — itt ott felbukkanó — gyakorlatot, mely az igehirdetés ürügyén világias ismereteket közöl. Am hátrány is származhat a pusztán liturgia keretében történő igehirdetésből. Az igehirdető ugyanis csak ritkán találkozik az ige befogadása szempontjából olyan homogén hallgatósággal, melynél azonnal „célba talál" az isteni üzenet. Gyakoribb eset az, amikor az igehirdető vallásilag hiányos műveltségű, tán hitében is ingadozó heterogén hallgatósággal találja magát szemben, akár a szentmisén, akár az esküvőn, keresztelőn, temetéseken. Ám a papnak mindenkihez szólnia kell, de a liturgia kialakult „rövid" időkerete ezt aligha teszi lehetővé. Mit tegyen hát? Ha a homiliában alaposan kifejti témáját, akkor a hívek panaszkodnak, hogy sokáig beszél. Ha rövidre fogja a szót, akkor pusztán csak „jó benyomást" kelthet. Élményt adni fontos, de ez korántsem elég, ha figyelembe vesszük, hogy a templomba járók jelentős részét is misszionálni kell. A mai ember aligha viseli el, hogy ha pusztán a „feje fölött" beszélnek, inkább személyhez szóló igehirdetést vár. Ha úgy hirdetik neki az evangéliumot, hogy abban „érintve van", akkor odafigyel. Ám a személyre szóló prédikáció semmiképpen sem sekélyesedhet személyeskedéssé. A szentmisén elhangzó homilia általánosabb hangvételű, de a keresztelőn, temetésen, esküvőn elhangzó rövid beszéd olyan legyen, hogy kidomborodjék az egyéni jelleg; a jelenlevők érezzék: az egyház magáénak tudja örömüket, bánatukat. A személyre szóló igehirdetés sajátos „helye” lehet a gyóntatószék. A bűnbánati szertartás új rendje lehetővé teszi, hogy a pap a megtérő bűnösnek valamely — erre az alkalomra szóló szentírási szakaszból kiindulva hirdesse az evangélium felszabadító jóhírét. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy — bár az igehirdetés hallgatósága az újabb időkben sok szempontból megváltozott (s ez fokozott terhet ró az igehirdetőkre), abból a szempontból mégis homogén, hogy Isten szavát az egyházban és az egyház tagjaként kívánja hallani. A hallgatóság elvárása. Milyen prédikációt kíván hallani az igehirdetötől a mai hívő? A szónoklattani szempontokat mellőzve negatív és pozitív szempontokat sorolunk fel, melyek a haHgatóság elvárásait tükrözik. — Az igehirdető ne lépjen készületlenül a szószékre. Lehetőleg ne olvassa a prédikációt, mert ez a kommunikációt megnehezíti (inkább „tanulja meg" kívülről a beszédet). Ne moralizáljon és ne korholja folyvást a jelenlevő híveket (inkább azokat kellene korholnia akik nincsenek jelen a templomban). Ne beszéljen hosszan. Ne mondjon hosszú körmondatokat, melyeket alig tud befejezni. A hitszónok ne fitogtassa világi műveltségét. Ne beszéljen a pénzről. Ne teregesse ki magánéletének problémáit a szószéken. Ne tartson élménybeszámolót. Ne személyeskedjen. Ne bonyolódjék elvont eszmefuttatásokba. Ne vessen fel olyan kérdéseket, amelyeket maga sem tud megoldani. Ne tartson beszámolót újságcikkekről, tv-műsorról, színházról, moziról, versekről stb. hanem a Szentírást magyarázza. Ne anekdótázzon. Ne használjon „töltelékszöveg" gyanánt vallási nyelven megfogalmazott frázisokat. Az ige hirdetője az evangéliumot hirdesse. Személyre szóló módon fogalmazza meg azokat a kérdéseket, amelyek a hallgatóság tudatában felvetődhetnek és oldja is meg azokat. A jelenlévőkhöz beszéljen. Amibe belekezd a beszéd során, azt fejezze is be. Arról beszéljen, ami az egyház tanítása s amit maga is hisz és fontosnak tart a hívek lelki épülése szempontjából. Határozott és egyértelmű elveket valljon és hirdessen. Tudja lekötni a hallgatóság figyelmét, anélkül, hogy önmagát tolná az érdeklődés középpontjába. Beszél123
