Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Cserháti József: A keresztény egységmozgalom a húszéves zsinat mérlegén
Utalni szeretnék az utolsó húsz év ökuménikus párbeszédeinek kiemelkedőbb állomásaira. 1978-ban Chantillyben, Párizs mellett rendezték meg az első ökuménikus találkozót a CCEE, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa és a KEK vagyis az Európai Egyházak protestánsokat és ortodoxokat magában foglaló konferenciája. Igen jólesik rámutatni, hogy három napon át csak imádkoztak, elmélkedtek az egység szükségességéről, fontosságáról. A második találkozón magam is részt vehettem, ez Dániában, Logum Klosterben volt nagyszámú résztvevővel, mindkét oldalon a legmagasabb egyházi vezetőkkel. Ez alkalommal felmértük az ökuménikus távolságokat: mit kellene egymással összhangba hozni, összemérni vagy kiegyeztetni. Eszmélődésünk alapszövege az Efezusi levél 4,4 volt: ,,Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy a hivatástok is egy reményre szól". Magunk elé helyeztük a lehetséges kilátásokat, már ez is fellelkesített bennünket. — A harmadik ökuménikus találkozó a Garda-tó melletti Rivában volt 1984 márciusában. Itt már megegyezés történt a keresztény alapigazságok közös elfogadásában és megvallásában, a niceai-konstantinápolyi zsinatok összegezésében. Lefektettük az ökumené három alapigazságát: a Szentháromság, Jézus Krisztus istensége, a Szentirás kinyilatkoztatott volta. Peru fővárosában, Limában közös megegyezéssel 1981-ben olyan fogalmazványt írtak alá, amelyben közelitő megegyezések szerepelnek a keresztségről, az Eucharisztiáról és az egyházi szolgálatról, vagyis a papságról. A megegyezés szövegét, melyet „Lima-dokumentum- nak" nevezünk, világszerte jelentős „ökuménikus eseménynek" tekintik. A szöveg a maga egészében az őskeresztény katolikus szemléletet adja vissza, de igyekszik a többi egyházak vonatkozásait is beledolgozni. így pl. külön kitér arra, hogy el kell jutni a gyakorlati megoldásokhoz is, nevezetesen el kell fogadtatni, hogy a felnőtteket keresztelő szabadegyházak a gyermekkeresztelés érvényességét is elismerjék. Ma azt tartjuk, hogy az egyházak egysége a szóban, a szentségi jelben és a kiszolgáltatásban látható valóság lett. Olyan közeledés, olyan egybehangolódás és konvergencia történt, amelyből azt érezzük, hogy talán hamarosan megegyezéshez, konszenzushoz is eljutunk. Nem nivellálásról vagy közömbösítésről, hanem elmélyítésről van szó a biblikus, a történelmi és a szisztematikus reflexiókban. Még a pápaság, a pápai hivatal nehéz kérdései is ökuménikus dialógus tárgyai lettek. A legmélyebb benyomást legújabban az anglikán és katolikus párbeszéd eredménye tette, amelyben szinte azonosságig jutottunk el. Rómában még nem fogadták el az ún. befejező fogalmazást, a „final rapport" szövegét, de talán félúton mégis elértük már a lényeget, amelynek értékét az eleven praxis fogja majd eldönteni. A püspöki karoktól kölcsönösen elismert dokumentum a Hittani Kongregáció szerint nem elegendő ahhoz, hogy együtt járuljunk a húsvéti asztalhoz, mert az üdvösségi megigazulás vonalán az alapeltérések egyelőre még nem látszanak áthidalhatónak; így az Eucharisztia körüli hitegység hiánya nem engedi meg, hogy „az egy hit szentségéhez közösen járuljunk". A katolikus anglikán párbeszéd eredménye a jövőbe mutat. Álljon itt König bíboros figyelmeztetése: „Törekedjünk mindig arra, hogy amit teológiai értelemben egységként már elfogadtunk, azt a valóságba is átültessük". Várjuk a közös húsvéti asztal valóságát. Egység és különbözőség Ma már nem is annyira az elméleti ellentétek, hanem inkább az emocionális hátterű nehézségek hívják fel magukra a figyelmet. Ez a körülmény, sajnos, az ökumenikus mozgalom sajátos negatív alaphangulatává is vált. Félünk a változástól, félünk az idegen elemektől, félünk a saját profil feladásától. Attól tartunk, hogy ami sajátunk volt, amit otthonosan magunkénak vallottunk, arról most le kell mondanunk. Félünk az azonosság feladásától, félünk a gátszakadástól, melyet majd senki sem tud visszatartani. Ilyen hangulat a zsinat egész munkájával szemben még ma is létezik: jobb a réginél maradni, mint az új ismeretlen területekre való vándorlást vállalni. íme, a furcsa helyzet: a megszokottság, az életben bevált gyakorlat az új törvénnyel áll szemben. A törvényt pedig követni kell! A félelem ellen csak a belátás orvossága segíthet: rá kell jönnünk arra, hogy az ökumené nem jelenti saját magunk világának feladását, nem jelenti az azonosság elvesztését. A régi profil helyébe az új egyházi valóság lép, de az önmagunkkal való azonosság megmarad, sőt gazdagodik, teljesebbé válik. Az egyházak nemcsak kvantitatíve, hanem kvalitatíve is gazdagabbak lesznek az ökumené által. Az egyházi profilok legyenek mint különböző arculatok Jézus Krisztus gazdagságának 8
