Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - KÖRKÉP - Heller György: Igehirdetés itt és most - kinek, mit és hogyan?
A keresztény erkölcsrendszer alapja a keresztény etika, mely pedig a két föparancs lényegét képező szeretetre épül. Ez a szeretet társadalmunkban jelenleg kivesző félben van; jellemző volt az a tévériport, melyben az utca egyik emberétől megkérdezték, hogy mi a véleménye a szeretetről; a megkérdezett lényegében nem is értette, voltaképpen miről lenne szó. Az igehirdetésnek alapvető feladatai közé tartoznék, hogy a szeretetről, s annak keresztény, sőt társadalmi jelentőségéről minél többet beszéljen. A keresztény szeretet eszméjének és gyakorlatának terjesztésével az egyház nemcsak Isten országának itt és most történő megvalósításán munkálkodhat, hanem az egész magyar társadalomnak is szolgálatot tesz. Tulajdonképpen ebbe a körbe tartozik a munka értékének hangsúlyozása is. A tisztességes munka becsülete azonban társadalmunkban kiveszőiéiben van, s az ilyen szellem elleni küzdelem egyben a keresztény szeretet társadalmi méretekben történő népszerűsítését is jelenti. 4. A mai magyar papságnak mintegy háromnegyede már felszentelt papként érte meg a zsinat berekesztését.3 így — jóllehet a ,,jó pap holtig tanul" — papjaink háromnegyedének képzettsége alapvetően zsinat előtti. Sőt, az is megérthető, hogy a hazai képzés szellemének átalakítása is időigényes feladat (volt?). Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy papjaink nyelvismerete nem mindig a legjobb, hogy az idegennyelvű teológiai könyvek és folyóiratok hazai csapja csak igen vékonyan csordogál, végül, hogy az egyre inkább túlterhelt papság gyakran szabad idejének is végére ért, akkor könnyen érthetővé válnak azok a feszültségek, melyeket az igehirdetés az arra a bizonyos intellektuális tisztességre törekvő híveknél, s még inkább az érdeklődőknél, kritikusoknál és közeledőknél eredményezhet. — Ugyanakkor azonban az is tapasztalható, hogy a korszerű teológiai szemlélet és a zsinati szellem mégsem egyértelműen az életkor függvénye. Ismerek e tekintetben „fiatal" idős és „öreg" fiatal papokat. A pap nemcsak az üdvösség közvetítője, hanem a lélek doktora is, akinek működése jórészt a hívek nyilvánossága előtt folyik. Ezért az igehirdetés szempontjából is fontos volna, ha papjaink megbízható pszichológiai képzettséggel is rendelkeznének. — Még egy gondolat: az igehirdetés bizonyos speciális eseteiben és helyzeteiben talán világiak is hasznosan működhetnének . . . Az igehirdetés stílusáról nem érdemes sokat beszélni. Két dolog mégis bizonyos: a ma embere nem kedveli a cicerói dagályosságot, másrészt minden pap csak saját egyéniségének megfelelően beszélhet. Ha a hithirdetőn a belső meggyőződés tüze érzik, akkor ez a lényeg és nem a retorikai csomagolás. Saját árnyékán senki sem léphet túl. Ügy vélem ezért, hogy papjainknak a mai hithirdetési igények kielégítésére való alkalmassága terén fennálló problémák vonatkozásában alapvetően csak az idő hozhat majd orvoslást. Isten kegyelmén túl mégis sokat segíthetne a papság tudatát kitartóan fejlesztő, céltudatos továbbképzés (mellesleg: miért csak a világi szakmáknak vannak továbbképző intézeteik?). 5. A magyar katolikus egyház a hazai adottságok mellett lényegében a templom (és újabban a plébánia) területén működhet. Sok-e ez vagy kevés? — szemlélet kérdése. Az ezen való töprengés azonban terméketlen időtöltés; ehelyett inkább arra kell törekedni, hogy a rendelkezésre álló — valójában nem is csekély — lehetőségeket maradéktalanul kihasználjuk. S e lehetőségek egyik legfontosabb, majdnem kizárólagos eleme az igehirdetés; igehirdetés a szó tágabb értelmében, s ebbe beletartoznak a szentbeszéd mellett a katekézis, a konferenciabeszédek, a beszélgetések, a gyóntatás, a különböző szentségek felvételével kapcsolatos előkészítések is. Ezt az igehirdetést olyan — egyre fogyó létszámú — papok végzik, akik végső soron maguk is emberek, akiknek képességei, tudása, akaratereje szükségszerűen korlátozott. Hallgatóik ugyancsak — legalább ennyire gyarló — emberek, akiket az őszinte hit, a megszokás, az istenkeresés, az érdeklődés vagy talán csak az egyszerű kíváncsiság vezetett mindenképpen a templomba. Nem utolsósorban Isten kegyelmén is múlik, hogy egy-egy ilyen találkozásnak vagy találkozások hosszú sorának mi lesz az eredménye, s ezen eredmények együttese jelenti Isten magyar katolikus népe jövendőjének alakulását. A sokszor ellentétes követelmények, az objek- tívan és szubjektívan adódó korlátok eleve sejtetik a tökéletes siker elmaradását. Mégis úgy gondolom, hogy van valami, amit mindig és mindenki számára lehet(ne) és kell(ene) hirdetni, s amiről manapság mégis keveset hallunk, jóllehet ez a legfontosabb. Az Evangélium örömhírére gondolok; arra, hogy Krisztus mindannyiunkat megváltott, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Nekünk, keresztényeknek minden földi halandó között legtöbb okunk van az örömre. Ennek átélésével eltörpülnek vagy legalább elviselhetőekké válnak az élet elviselhetetlennek tűnő megpróbáltatásai is. Egyházunknak krisztusi megbízatása van ennek az örömhírnek az igehirdetésében történő terjesztésére, hogy minél többen részesedjenek abban. 108
