Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 2. szám - FÓRUM - Széll Margit (összegyűj.): Vélemények és vallomások az igehirdetésről

„Ha az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszán­tamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Az, hogy az evangéliumot hirdetve ingyenessé tegyen az evangéliumot, s ne használjam ki az evangéliumban gyökerező jogomat" — írja Pál apostol (1Kor 9,16—18). S így folytatja: „Bár mindenkitől független voltam, mindenkinek szolgájává lettem, hogy minél többet megnyerjek. A zsidók közt zsidóvá lettem, hogy megnyerjem a zsidókat. A törvény alá rendeltek közt, mint a törvény alárendeltje — noha magam nem vagyok a törvénynek alárendelve — csak, hogy megnyerjem a törvény alá rendel­teket. A törvényen kívülállók közt, mint aki a törvényen kívül áll — pedig nem állok Isten törvé­nyén kívül, hanem Krisztus törvényének vagyok alárendeltje — csak, hogy megnyerjem a tör­vényen kívül állókat. A gyöngék közt gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Min­denkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy én is részesedjem benne" (Kor 1.9,19—23). A nagy küldetés: „Menjetek el az egész vi­lágra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 16,1) igehirdetöt és hívőt egyaránt kötelez, akcióra serkent, aktivizál a hit szerinti életre is. Misszionárius az a keresz­tény, aki komolyan veszi Istent, és hagyja, hogy Isten felhasználja és küldje. A misszió nem ki­vételes hivatás, hanem a keresztény élet teljessége" (M. Delbrél). Talán nem érdektelen, ha végezetül idézek egy Strassburgban talált középkori kéziratot; ak­tualitását mai napig sem veszítette el: „A pap legyen nagy és kicsiny is,/ nemes szívű, mint királyi vér,/ természetes és egyszerű, mint paraszti sarj,/ hős, ki legyőzi önmagát,/ Istennel küzdő ember,/ életszentség forrása ő,/ bűnös, akinek Isten megbocsátott,/ úrrá tud lenni vá­gyain,/ szolgál szelídet s gyöngét,/ nem hajol meg hatalmas előtt,/ de ha szegényt lát, térden- áll előtte,/ fegyelmezett az Ürban,/ nyája feje,/ kitárt kezével kolduló,/ számos ajándék hordo­zója,/ férfi a harcmezőn,/ anya, ki beteget vigasztal,/ kor adta bölcsessége,/ s bizalma, mint a gyermeké,/ a Legmagasabbat célozza meg,/ lábával földön állva, —/ örömre termett,/ jól ismeri a szenvedést,/ az irigységtől távoláll,/ értelmes, nyílt szavú,/ a békének barátja,/ ellen­sége a tétlenségnek,/ kitartó mindörökké . . ." (ford. PÉ). Ha Krisztus papjai csak megközelítően is igyekeznek ezt követni, sok prédikácóval fölér a példájuk. Paleta Éva író Az igehirdetésnél — úgy gondolom — a következő szempontokat kellene figyelembe venni: — Minden korosztály számára hozzáférhető legyen. Ezért a témákat is a korcsoportok (kis- és nagyobb gyermekek, ifjúság, családos fiatalok, nagyszülők és idősek) igényeinek megfelelően kellene megválasztani. — A homiliák ne legyenek túl hosszúak, de mindig a mai kornak megfelelő aktuális témákról szóljanak. Ne „szónoklatok" legyenek, hanem az érdeklődést felkeltő, közvetlen hangú, prob­lémák megoldásában segítséget nyújtó beszédek. — Jó lenne a liturgia szertartásai előtt — lehetőség szerint közben is — a magyarázat. Ezáltal a hívek jobban követhetnék a cselekményeket. Ez ajánlatos lenne a szentségek kiosztásánál is. Saáry Éva többszörös műkorcsolya-bajnok Napjaink egyházi életének egyik vitatott kérdése kétségkívül az igehirdetés. Igaz ez akkor is, ha nem kérdőjelezi meg az ősi igazságot: az ige, az igehirdetés teremti az egyházat. Sok min­den tartozik az egyházi élethez. Akárcsak az emberi szervezettel kapcsolatban hibás az a köz­keletű kérdésfeltevés: melyek az életfontos és a nem életfontos szervek?, hiszen az úgyneve­zett „nem életfontos" szerveknek is lényeges a működésük, jelentőségükről éppen azok adhat­nak leghitelesebben számot, akiknél kiesik működésük; hasonlóan alakul ez az egyházi életben: mindennek van jelentősége, az egyházi élet ősi és újabb területei egyaránt sajátos értékek hor­dozói, hibás az a kérdésfeltevés, milyen értékeiről mondhat le, meddig vonulhat vissza az egy­ház, hogy még egyháznak tarthassa magát?, mégis, ha elvállaljuk a kérdést — defenzív kicsen­100

Next

/
Thumbnails
Contents